• Verj át, ha tudsz!  -   Londoni Készleten

Verj át, ha tudsz!

A hazugság felismerésének bizonyított módszerei

Pamela Meyer

Könyv > Pszichológia > Személyiségpszichológia

Ismerőseink, családtagjaink, kollégáink, a vállalati értékesítők - egy szóval gyakorlatilag mindenki - egyfolytában hazudik nekünk. Egyikünknek sincs immunitása a ránk zúduló hazugságok ellen, úgyhogy mindannyian a csalás áldozatai vagyunk. A témát egymástól függetlenül vizsgáló kutatók jutottak ugyanarra az eredményre: az átlagembert minden áldott nap közel 200 alkalommal traktálják valami valótlansággal. Most végre létrejött valami, ami a védelmünkre lehet. A Verj át, ha tudsz! három különböző elméletből és gyakorlatból - az arckifejezések helyes értelmezéséből, a kihallgatási technikák alkalmazásából és a hazugságvizsgáló kutatások átfogó összehasonlításából - hoz létre új diszciplínát, kifejezetten azzal a céllal, hogy megtanítsa az üzleti élet szereplőit arra, miként lehet a leghatékonyabban felderíteni a csalást, és ezáltal képessé tegye őket arra, hogy a rejtett háttér információk birtokában hozhassák meg fontos üzleti döntéseiket és vághassanak bele sorsdöntő tranzakciók lebonyolításába. Ennek az új tudománynak a metódusait használja a gyakorlatban is az amerikai üzleti élet nem egy jól ismert alakja, elszántan arra, hogy végképp kiirtsa a nagy kockázattal járó üzleti tranzakciókból a hazugság elemeit. Hosszú évek teltek el, mire a Verj át, ha tudsz! végre közkinccsé tette az igazgatósági irodákban, a vezetői értekezleteken, az állásinterjúkon, a jogi eljárásokban és az üzleti tárgyalásokon is a korábban csak a hírszerzői körökben, a rendőr akadémiákon és az egyetemi tanszékek eldugott kutatásaiban jelenlévő, szétszórtan fellelhető tudást. Mi van a könyvben? Tanuljon olyan titkos kommunikációs technikákat, amelyek a közelmúltig csak egy maroknyi kutató, kihallgató tiszt és operatív hírszerző előtt voltak ismertek! A Verj át, ha tudsz! -ból megtudható, mi az ami ott van minden üzleti megbeszélésen, minden állásinterjú során, minden tárgyaláson az ön orra előtt, és amit mégsem vett eddig soha észre:
- Az a tíz életveszélyes arckifejezés, amelyet jobb, ha megtanul felfedezni üzleti és társasági kapcsolataiban. 
- Az a tíz perdöntő kérdés, amellyel bárkit rábírhat, hogy elmondja önnek az igazságot.
Megtanulja, miképpen szúrja ki és fojtsa el csírájában egy viszonylag egyszerű, ötlépcsős módszer segítségével a szinte minden fontos üzleti tárgyaláson és interjúban előbukkanó hazugságokat. Megtanul felismerni több tucat olyan arckifejezést és testtartást, amelynek láttán jobb, ha harmadfokú készültségbe helyezi magát. Füle megtanulja, miképpen ismerheti fel azokat a szófordulatokat és frázisokat, amelyek beszédes jeleiből megkülönböztethető a csalárd beszéd az igazmondástól. Végül megtudja azt is, miképpen vegye körül magát olyan megbízható tanácsadókkal, akik garantálhatják önnek a sikert.

  • 320 oldal
  • Kötés: puhatáblás, ragasztókötött
  • ISBN: 9786155373428

új vélemény

Note: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Verj át, ha tudsz! - Londoni Készleten

  • Cikkszám: Pamela Meyer
  • Készletinfó: Készleten
  • £12,95

Kapcsolódó termékek

Felnőtt húsleves  -  Londoni Készleten

Felnőtt húsleves - Londoni Készleten

Felnőtt húsleves - Élet- és ételérzésekDr Csernus Imre, Pampuryk PéterKönyv > Pszichológia > S..

£12,95

A nő - Csajsziknak      13.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£15,90

Mégis mondj igent az életre!     10.95 + 1.95 Royal Mail

£12,90

Álomfejtő-önismereti kézikönyv és szótár    15.95 + 1.95 Royal Mail

£17,90

Pszichológia mindenkinek 2   -  Londoni Készleten

Pszichológia mindenkinek 2Tanulás - Emlékezés - Intelligencia - TudatosságPhilip Zimbardo, Vivian Mc..

£16,95

A döntés    13.95 + 1.95 Royal Mail

A döntés 13.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£15,90

Mars és Vénusz párkeresőben     12.95 + 1.95 Royal Mail

£14,90

Mars és Vénusz a hálószobában     11.95 + 1.95 Royal Mail

£13,90

A szeretet választható     10.95 + 1.95 Royal Mail

Érvelés    10.95 + 1.95 Royal Mail

Jung nálunk I.    12.95 + 1.95 Royal Mail

A digitális jó és rossz születése     10.95 + 1.95 Royal Mail

Hazugságvizsgáló   13.95 + 1.95 Royal Mail

Siker - A teljesítmény pszichológiája     15.95 + 1.95 Royal Mail

Vesd be az ágyad     8.95 + 1.95 Royal Mail

£10,90

Gyógyító írás     11.95 + 1.95 Royal Mail

A szellem amazonjai    9.95 + 1.95 Royal Mail

£11,90

Rugalmasság     10.95 + 1.95 Royal Mail

A gyermek   13.95 + 1.95 Royal Mail

Csúcsteljesítmény     14.95 + 1.95 Royal Mail

£16,90

A futás öröme     12.95 + 1.95 Royal Mail

A zsenialitás földrajza     14.95 + 1.95 Royal Mail

A vászon és a dívány találkozása     24.95 + 1.95 Royal Mail

£26,90

Off     7.95 + 1.95 Royal Mail

£9,90

Hiteles és helyzethez illő kommunikáció     12.95 + 1.95 Royal Mail

Utazás a sötétség mélyére     13.95 + 1.95 Royal Mail

A tömegek lélektana     8.95 + 1.95 Royal Mail

Szünet     13.95 + 1.95 Royal Mail

A megbízható férfi    -   Londoni Készleten

A megbízható férfi - Londoni Készleten

A megbízható férfiBedő ImreKönyv > Pszichológia > Általános pszichológiaMit jelent "családfőne..

£12,95

Párkapcsolati konfliktuskezelési kézikönyv     17.95 + 1.95 Royal Mail

Párkapcsolati konfliktuskezelési kézikönyv 17.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£19,90

A hűtlen, a megcsalt és a szerető     10.95 + 1.95 Royal Mail

Jó munka     12.95 + 1.95 Royal Mail

A siker alapelvei     22.95 + 1.95 Royal Mail

£24,90

Bátorság a gyászhoz     13.95 + 1.95 Royal Mail

Ketten - hármasban     5.95 + 1.95 Royal Mail

£7,90

Nők akik túlságosan szeretnek     16.95 + 1.95 Royal Mail

£18,90

TAG-ek: Pamela Meyer