• Viszály és együttélés     11.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!
Szállítási idő az Egyesült-Királyságban,
9-16 munkanap a fizetéstől!
Postaköltség az ön címére, az árban van!

Viszály és együttélés

Vallások és felekezetek a török hódoltság korában

Ittzés Gábor

Könyv > Történelmi > Vallás

A Reformáció Emlékbizottság Vallásközi Munkacsoportja 2015. november végén "Vallások együttélése egykor és most" címmel konferenciát rendezett. Az első ülés a vallásközi kapcsolatok aktuális kérdéseit járta körül, míg a délutáni előadások történelmi perspektívában vizsgálták a kérdéskört, ezen belül külön figyelmet szentelve a katolicizmus és a reformáció hódoltságbeli helyzetének. Ennek a konferenciának a kérdésfelvetéséből - ha nem is a konkrét anyagából - nőtt ki ez a tanulmánykötet. A kibontakozó beszélgetés - szakmai vita - és a hallgatóság visszajelzései ugyanis egyértelműen jelezték, hogy a témát érdemes részletesebben is körüljárni, mint amire négy húszperces előadás lehetőséget adott. Ugyanakkor az is hamar egyértelművé vált, hogy a történeti és a mai társadalmi kérdések együttes tárgyalása szétfeszítené egyetlen kötet kereteit. Így született meg a döntés a történeti szekció tematikájának tanulmánykötetben történő feldolgozásáról, a könyv előkészítése pedig átkerült az emlékbizottság Tudományos Munkacsoportjához. Az itt megjelenő húsz tanulmány szerzői - egyetemek, kutatóintézetek, levéltárak munkatársai - csaknem ugyanannyi tudományos műhelyt képviselnek az ország, sőt a Kárpát-medence különböző régióiból. A kötet ezzel széles keresztmetszetét adja a korszak hazai kutatásának, és tükrözi a Tudományos Munkacsoportnak azt a többéves törekvését, hogy a reformációkutatást elsősorban ne saját tudományos projektek elindításával, hanem a már működő kutatóhelyek munkájának és együttműködésének ösztönzésével segítse elő. Egyúttal azonban ez a könyv a munkacsoport legjelentősebb közvetlen hozzájárulása is ehhez a szakmai munkához, hiszen a vállalkozás számtalan szállal kötődik a Reformáció Emlékbizottsághoz. A szerkesztés és kiadás az emlékbizottság támogatásával történt. A kötet szerkesztője, szaklektora és kiadója a munkacsoport tagja, de a szerzők között is megtalálható a munkacsoport tagja éppúgy, mint a Tudományos Munkacsoport szakmai irányításával meghirdetett kutatási pályázatok nyertesei. (Ittzés Gábor)

  • 623 oldal
  • Kötés: kemény kötés
  • ISBN: 9789639671638

Szállítási idő az Egyesült-Királyságban 9-16 munkanap!

új vélemény

Note: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Viszály és együttélés 11.95 + 1.95 Royal Mail

  • Cikkszám: Ittzés Gábor
  • Készletinfó: Készleten
  • £13,90


Kapcsolódó termékek

Párbeszéd a végtelennel       11.95 + 0.95 Royal Mail

Párbeszéd a végtelennel 11.95 + 0.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£12,90

Magyarázatos Biblia

Magyarázatos Biblia

Magyarázatos BibliaAz újonnan revideált Károli-Biblia szövegévelKönyv > Vallás > Kereszténység..

£45,95

Sorsfordító pillanatok   12.95 + 1.95 Royal Mail

Sorsfordító pillanatok 12.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£14,90

Magyar mondák a török világból és a kuruc korból    12.95 + 1.95 Royal Mail

Magyar mondák a török világból és a kuruc korból 12.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£14,90

Kalkuttai Szent Teréz anya bölcsességei      8.95 + 1.95 Royal Mail

Kalkuttai Szent Teréz anya bölcsességei 8.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£10,90

Nem mindennapi történelem     11.95 + 1.95 Royal Mail

Nem mindennapi történelem 11.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£13,90

Tűz és kard     12.95 + 1.95 Royal Mail

Tűz és kard 12.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£14,90

Engedd hazámat értenem      12.95 + 1.95 Royal Mail

Engedd hazámat értenem 12.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£14,90

Isten üzenetei édesanyáknak    10.95 + 1.95 Royal Mail

Isten üzenetei édesanyáknak 10.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£12,90

Árnyak Bizánc felett    10.95 + 1.95 Royal Mail

Árnyak Bizánc felett 10.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£12,90

Apostoli atyák     10.95 + 1.95 Royal Mail

Apostoli atyák 10.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£12,90

TAG-ek: Ittzés Gábor