• Nászút

Nászút

Patrick Modiano

Könyv > Szépirodalmi > Próza

Jean dokumentumfilmesként folyton úton van. Egyik utazása alkalmával Milánóban köt ki, ahol fültanúja lesz, amint a pincér elmeséli valakinek, hogy a múlt héten egy francia nő öngyilkosságot követett el a szállodában. Kiderül, hogy az említett hölgy Jean régi ismerőse, Ingrid volt. Jeant nem hagyja nyugodni az eset. Visszatér ugyan Párizsba, de mivel megcsömörlött a munkájától, és megelégelte felesége viszonyait, nem megy haza, hanem szobát bérel egy külvárosi szállodában, és úgy dönt, hogy amennyire csak tudja, felderíti Ingrid életét. Kiindulópontja az a számára kedves emlék, amikor húsz évvel korábban találkoztak a francia riviérára menet, ahol Ingrid és férje menedéket találtak a háború elől.

Patrick Modiano francia író. Első regénye 1968-ban jelent meg La place l'Étolie címmel. 1972-ben kapta meg a Francia Akadémia regényeknek járó irodalmi díját, a Les Boulevards de ceinture című alkotásáért, 1978-ban pedig a legrangosabb francia díjat, a Prix Goncourt-t, a Sötét boltok utcájáért. 2002-ben a Kis Bizsuért neki ítélték a Prix Jean-Monnet de Littérature européenne-t, 2010-ben megkapta a rangos Prix Mondial Cino Del Duca nemzetközi irodalmi díjat az Institut de France-tól életművéért, 2012-ben az Európai Irodalom Osztrák Állami Díját, legutóbb pedig, 2014-ben az irodalmi Nobel-díjat.

Kötésmód : cérnafűzött kartonált
Oldalszám : 168
Méret [mm] : 126 x 190 x 10
Tömeg [g] : 200

új vélemény

Note: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Nászút

  • Cikkszám: Patrick Modiano
  • Készletinfó: Készleten
  • £8,95


Kapcsolódó termékek

A viskó

A viskó

A ViskóAhol a tragédia megütközik az örökkévalósággalWm Paul YoungKönyv > Regény > Szépirodalm..

£10,95

Nincstelenek

Nincstelenek

NincstelenekKatharina HackerKönyv > Szépirodalmi > PrózaIsabelle és Jakob még az egyetemről is..

£9,95

Esőcsináló       15.95 + 0.95 Royal Mail

Esőcsináló 15.95 + 0.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő Angliába, 2-3 hét a fiz..

£16,90

Hemingway lánya    10.95 + 1.95 Royal Mail

Hemingway lánya 10.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£12,90

Jákob lajtorjája     19.95 + 1.95 Royal Mail

Jákob lajtorjája 19.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£21,90

Lányok csöndje    12.95 + 1.95 Royal Mail

Lányok csöndje 12.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£14,90

Szellemírók    13.95 + 1.95 Royal Mail

Szellemírók 13.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£15,90

Medvenéző     10.95 + 1.95 Royal Mail

Medvenéző 10.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£12,90

Ne bántsátok a feketerigót!    13.95 + 1.95 Royal Mail

Ne bántsátok a feketerigót! 13.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£15,90

TAG-ek: Patrick Modiano