• Meztelenül - Londoni Készleten

Meztelenül

Sylvia Kristel

Könyv > Regény > Élettörténet - Film és Színház

"Beleragadtam a szerepbe, olyan színésznő lettem, aki általában nem sokat beszél, akiről inkább csak álmodozni szeret a közönség, azt pedig senki sem viseli könnyen, ha az álmát megtörik." (S. K.)

1974-ben az Emmanuelle meghódította a francia mozikat, és rövid időn belül az egész világon hatalmas sikert aratott. A korabeli plakátokról egy húsz év körüli, rövid hajú, félmeztelen szépség nézett kihívóan egy fonott karosszékéből. Ekkor még senki sem sejtette, hogy Sylvia Kristel, ez az akkor még ismeretlen holland lány hamarosan a szexuális forradalom egyik emblematikus alakjává válik. A hírnévtől és a sikertől megrészegült színésznő egy csapásra a nemzetközi filmvilág ünnepelt sztárja lett, azonban nem kapott elég időt, hogy feldolgozza a hirtelen jött népszerűséget, sem pedig a gyermekkorában őt ért sérelmeket. A sztárok fényűző és gondtalan életét élte, udvarlók seregei hevertek a lába előtt, bejáratos volt a legcsillogóbb hollywoodi fogadásokra. Magánéletében azonban már közel sem volt ilyen szerencsés. Házasságai zátonyra futottak, a sorozatos sorscsapások és a múlt démonai elől az alkoholba és drogokba menekült. Kicsapongásainak végül egy súlyos betegség vetett véget. Visszaemlékezéseiben őszintén tárja elénk egy olyan asszony felemelő és megrendítő történetét, akinek nem csak meztelen teste érdemel figyelmet.

Sylvia Kristel 1952. szeptember 28-án született a hollandiai Utrechtben. Az Emmanuelle című erotikus filmsorozat főszereplőjeként vált világszerte ismertté, és a korszak filmművészetének ünnepelt ikonjává. Az 1970-es években számos nagy sikerű filmben kamatoztatta tehetségét. Hosszú betegség után, 2012 októberében hunyt el.

Kötésmód : ragasztott kartonált
Oldalszám : 312
Méret [mm] : 140 x 200 x 20
Tömeg [g] : 390

új vélemény

Note: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Meztelenül - Londoni Készleten

  • Cikkszám: Sylvia Kristel
  • Készletinfó: Készleten
  • £11,95

Kapcsolódó termékek

Az én rövid történetem     11.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£13,90

A gyertyák csonkig égnek   11.95 + 1.95 Royal Mail

Hemingway lánya    10.95 + 1.95 Royal Mail

£12,90

Adele - Életrajz - Londoni Készleten

Adele - Életrajz - Londoni Készleten

Adele - ÉletrajzMarc ShapiroKönyv > Publicisztika > Életrajz > Szórakozás > ZeneNŐ. HANG..

£12,95

Pozitív    16.95 + 1.95 Royal Mail

Pozitív 16.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£18,90

Igaz szeretet - Londoni Készleten

Igaz szeretet - Londoni Készleten

Igaz szeretetJennifer LopezKönyv > Szórakozás > Zene - Riport"Ez a történet a szeretetről szól..

£16,95

Keep Calm & Nyomás London!    10.95 + 1.95 Royal Mail

Keep Calm & Nyomás London! 10.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£12,90

Coco Chanel  - Magyar Készletből

£10,95 £13,95

Függőség        13.95 + 1.95 Royal Mail

Függőség 13.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£15,90

Bardo   9.95 + 1.95 Royal Mail

£11,90

Széttört zene    13.95 + 1.95 Royal Mail

IRON MAN - A Black Sabbath útja mennyen és poklon át   17.95 + 1.95 Royal Mail

£19,90

Marton László - Összpróba     13.95 + 1.95 Royal Mail

Esterházy-kalauz     12.95 + 1.95 Royal Mail

£14,90

Én, Miss Mandarin     12.95 + 1.95 Royal Mail

Tólig     13.95 + 1.95 Royal Mail

Flash-back      8.95 + 1.95 Royal Mail

£10,90

A csábítás szimfóniája     10.95 + 1.95 Royal Mail

A Király család     17.95 + 1.95 Royal Mail

TAG-ek: Sylvia Kristel