• Mindennek ellenére   -  Londoni Készleten

Mindennek ellenére

Danielle Steel

Könyv > Regény > Romantikus

Kate Madison elegáns butikot vezet a SoHóban. Miután férje nagyon fiatalon meghalt, egyedül kellett felnevelnie gyermekeit. A fiatalok úgy érzik, immár készen állnak arra, hogy saját kezükbe vegyék az életüket, anyjuk azonban egyre növekvő aggodalommal figyeli, ahogy döntéseikkel mind a négyen szinte kihívják maguk ellen a sorsot.
Idősebb lánya, Isabelle sikeres ügyvéd, akinek Wall Street-i karrierje sebesen ível felfelé, egészen addig, amíg bele nem szeret az egyik ügyfelébe, akit súlyos bűncselekmény elkövetésével vádolnak. Julie-t, a tehetséges divattervezőt egy olyan férfival hozza össze a sors, aki már szinte túlságosan is tökéletesnek tűnik. A megbabonázott lány egykettőre hozzá is megy választottjához, feladja állását, és az ifjú pár Los Angelesbe költözik.
Justin, a szépreményű regényíró, apaságról álmodozik, pedig társával még sem anyagilag, sem érzelmileg nem állnak erre készen, a legfiatalabb testvér, az informatikus Willie pedig az egész családot sokkolja, amikor bemutatja nekik tizenkét évvel idősebb barátnőjét.
Vajon boldogok lehetnek-e a fiatalok, miközben látszólag minden körülmény ellenük szól? Nincs könnyű dolguk, ezt hamarosan a saját bőrükön is megtapasztalhatják. És Kate nem óvhatja meg szeretett gyermekeit döntéseik következményeitől - nem tehet mást, mint hogy mellettük áll, akárhogyan döntenek is.

  • 328 oldal
  • Kötés: papír / puha kötés
  • ISBN: 9789632033525

új vélemény

Note: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Mindennek ellenére - Londoni Készleten

  • Cikkszám: Danielle Steel
  • Készletinfó: Készleten
  • £9,95

Kapcsolódó termékek

Valentin nap és egyéb őrültségek    10.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£12,90

A titokzatos Ő     10.95 + 1.95 Royal Mail

Grey - Londoni Készleten

Grey - Londoni Készleten

GreyA szürke ötven árnyalata Christian szerintE L JamesKönyv > Regény > ErotikusMindent történ..

£13,95

Drága szépség    10.95 + 1.95 Roya Mail

Drága szépség 10.95 + 1.95 Roya Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£12,90

Miután elvesztettelek     13.95 + 1.95 Royal Mail

£15,90

Anyák vétkei - Londoni Készleten

Anyák vétkei - Londoni Készleten

Anyák vétkeiDanielle SteelKönyv > Regény > RomantikusMiközben a vérbeli üzletasszony, Olivia G..

£7,95

Mr. és Mrs. Darcy    10.95 + 1.95 Royal Mail

Mr. és Mrs. Darcy 10.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£12,90

Blue - Londoni Készleten

Blue - Londoni Készleten

BlueDanielle SteelKönyv > Regény > RomantikusGinny Carternek, a tévéhíradó fényes karrier előt..

£8,95

Szigor II. kötet - A pillangók ébredése    12.95 + 1.95 Royal Mail

Szigor II. kötet - A pillangók ébredése 12.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£14,90

Anya randizni kezd   12.95 + 1.95 Royal Mail

Törékeny vonzerő       12.95 + 1.95 Royal Mail

Ütközés - Londoni Készleten

Ütközés - Londoni Készleten

ÜtközésJUHÁSZ GERGELYKönyv > Regény > RomantikusTíz éve azt mondták róla: ő lehet a következő ..

£12,95

Meggyőző érvek   8.95 + 1.95 Royal Mail

Meggyőző érvek 8.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£10,90

A KRAKKÓI LÁNY       11.95 + 1.95 Royal Mail

£13,90

Hadd legyek az Igazi   12.95 + 1.95 Royal Mail

Az olasz kaland   13.95 + 1.95 Royal Mail

Kegyelem - Elsőszülött sorozat 2    12.95 + 1.95 Royal Mail

Míg a halál el nem választ    9.95 + 1.95 Royal Mail

£11,90

Lady Cassandra meghódítása     11.95 + 1.95 Royal Mail

Kéz a kézben   13.95 + 1.95 Royal Mail

Egy éjszaka megtagadva   -   Londoni Készleten

Egy éjszaka megtagadvaEgy éjszaka trilógia 2.Jodi Ellen MalpasKönyv > Regény > ErotikusAz Egy ..

£13,95

Szerencsejátékosok     10.95 + 1.95 Royal Mail

Szerencsejátékosok 10.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£12,90

SZÍNTISZTA ÖRÖM - Londoni Készleten

SZÍNTISZTA ÖRÖM - Londoni Készleten

SZÍNTISZTA ÖRÖM /SZERETETT KUTYÁINKDanielle SteelKönyv > Regény > Életrajz - RomantikusElérkez..

£8,95

Déli menyegző   11.95 + 1.95 Royal Mail

Déli menyegző 11.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£13,90

Helló újra, kedves exem!   -  Londoni Készleten

Helló újra, kedves exem!Tomor AnitaKönyv > Regény > RomantikusNora fiatal szingliként éli az é..

£13,95

Pegazus - Londoni Készleten

Pegazus - Londoni Készleten

PegazusDanielle SteelKönyv > Regény > RomantikusNicolas von Bingen és Alex von Hemmerle a néme..

£8,95

Nyolc éjszaka    13.95 + 1.95 Royal Mail

Nyolc éjszaka 13.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£15,90

A három nővér     9.95 + 1.95 Royal Mail

Monszun előtt - Londoni Készleten

Monszun előtt - Londoni Készleten

Monszun előttDinah JefferiesKönyv > Regény > RomantikusAz 1930-as években játszódó, izgal..

£13,95

Veszélyes játszmák - Londoni Készleten

Veszélyes játszmák - Londoni Készleten

Veszélyes játszmákDanielle SteelKönyv > Szórakoztató > RomantikusA televíziós tudósító, Alix P..

£9,95

Ősszel történt      10.95 + 1.95 Royal Mail

Ősszel történt 10.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£12,90

Az örökké rövid története      13.95 + 1.95 Royal Mail

A titkos feleség     12.95 + 1.95 Royal Mail

A makacs vőlegény     9.95 + 1.95 Royal Mail

Vakrepülés     10.95 + 1.95 Royal Mail

Órákon át kívánlak   -  Londoni Készleten

Órákon át kívánlak - Londoni Készleten

Órákon át kívánlakVi KeelandKönyv > Regény > Romantikus > Erotika"Szenzációsan szexi, léleg..

£13,95

The Best Medicine      12.95 + 1.95 Royal Mail

The Best Medicine 12.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£14,90

Az el NEM lopott gyémánt      10.95 + 1.95 Royal Mail

Sugar Daddy      13.95 + 1.95 Royal Mail

A nyári feleségek     13.95 + 1.95 Royal Mail

A társalkodónő titka     12.95 + 1.95 Royal Mail

Minden vágyam     13.95 + 1.95 Royal Mail

TAG-ek: Danielle Steel