• Hetedik bosszúja - Londoni Készleten

Hetedik bosszúja

A Lorieni Krónikák ötödik könyve

Pittacus Lore

Könyv > Regény > Sci-fi

A Negyedik, A Hatok hatalma, a Kilencedik titka és az Ötödik csapdája, folytatása - A Lorieni Krónikák ötödik könyve.

Azt hitték, a legrosszabbon már túl vannak. Egy bő évtized elteltével végre megtalálták egymást. Sorra tárultak fel a múlt titkai. Gyakoroltak, napról napra erősebbek lettek. Már-már boldogok voltak együtt. Legszörnyűbb rémálmukban sem képzelték volna, hogy ellenségeik egyiküket ellenük fordíthatják.
A Védőket súlyos veszteség érte, amikor Ötödik elárulta őket. Elveszítették Nyolcadikat, Ella pedig a mogadoriak fogságába esett. A csapat bármit megtenne, hogy Nyolcadik ismét velük legyen, de hiába. Így aztán minden erejüket arra fordítják, hogy leszámoljanak a mogokkal, akik elől egész életükben bujkálniuk kellett. Ennek most vége.
John Chicagóban meglepő szövetségesre tett szert, akinek révén feltárulhatnak az ellenség gyengéi. Ámde hamarosan félelmetes titokra derítenek fényt. Mindeközben a többiek bosszúra szomjazva üldözik az árulót, Ella pedig különös rejtély nyomára bukkan a mogadori hajón.
A Védők csapata szétszóródott, de legyőzni nem sikerült őket. Amíg akár csak egy is él közülük, a Földért folytatott küzdelem még nem vesztett csata!

Kötésmód : ragasztott kartonált
Oldalszám : 272
Méret [mm] : 124 x 200 x 20
Tömeg [g] : 300

új vélemény

Note: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Hetedik bosszúja - Londoni Készleten

  • Cikkszám: Pittacus Lore
  • Készletinfó: Készleten
  • £11,95


Kapcsolódó termékek

Végtelen ég alatt - Londoni Készleten

Végtelen ég alatt - Londoni Készleten

Végtelen ég alattVeronica RossiKönyv > Regény > Sci-fiA bioszféra falain túli világot Halálzón..

£12,95

Egyek a végsőkig    12.95 + 1.95 Royal Mail

Egyek a végsőkig 12.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£14,90

Az utolsó csillag    12.95 + 1.95 Royal Mail

Az utolsó csillag 12.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£14,90

Hosszú út a trónig, bébi - Londoni Készleten

Hosszú út a trónig, bébi - Londoni Készleten

Hosszú út a trónig, bébiHarrison FawcettMysterious Universe - Brett ShawKönyv > Regény > Sci-f..

£13,95

InterZóna   11.95 + 1.95 Royal Mail

InterZóna 11.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£13,90

Lassú lövedékek    8.95 + 1.95 Royal Mail

Lassú lövedékek 8.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£10,90

Star Wars: A végső dobás      13.95 + 1.95 Royal Mail

Star Wars: A végső dobás 13.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£15,90

TAG-ek: Pittacus Lore