• Attila Koporsója

Attila koporsója

Gaura Ágnes

Könyv > Regény > Fantasy

Míg a nagyvilág a karácsony ünnepére készül, Borbíró Borbálát nap mint nap a halál fenyegető közelsége kísérti. A megfáradt egyiptológus még ki sem pihenhette a Nofertiti kínkamrájában átélt megpróbáltatásokat, máris újabb pokoljárásra kényszerül. Attilát közel három hónapja a táltosereje tartja életben, és a felbomolott mágikus egyensúly miatt esély sincs a varázslatos segítségre - mindeközben Bori mindennapjait nemcsak a boszorkányszövetség rejtélyes akciója, hanem egy új főnök is lépten-nyomon megkeseríti.
Borinak ezúttal tőle telhető legnagyobb áldozatot kell meghoznia, hogy teljesíthesse választott küldetését: a legendás hun uralkodó, Attila titkos nyughelyét kell megtalálnia ahhoz, hogy az ő Attilája ne kerüljön koporsóba. Az elszánt bölcsész újabb versenyfutásba kezd az idővel, a vállalkozás sikeréhez pedig olyan szövetségre van szükség, amilyet rég nem látott a világ. De vajon milyen árat kell fizetni érte? Szembeszállhatnak-e azzal a tündérrel, akitől még egy vámpírúr is joggal tart? Bori hiába is remélte, hogy eztán elkerülheti a mágikus teret: a táltos életéért ismét egy másik világban kell megküzdenie.

Kötésmód : ragasztott kartonált
Oldalszám : 552
Méret [mm] : 120 x 180 x 32
Tömeg [g] : 340

új vélemény

Note: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Attila Koporsója

  • Cikkszám: Gaura Ágnes
  • Készletinfó: Készleten
  • £12,95

Kapcsolódó termékek

A hét királyság lovagja      13.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£15,90

Trónok harca      18.95 + 1.95 Royal Mail

£20,90

Embertelen jó

Embertelen jó

Embertelen jóGaura ÁgnesKönyv > Regény > FantasyVajon mit kotyvaszt két vámpírizálódott vegyés..

£9,95

Sárkányok tánca      18.95 + 1.95 Royal Mail

Sárkányok tánca 18.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£20,90

The Assassin's Blade - Az orgyilkos pengéje és más történetek

The Assassin's Blade - Az orgyilkos pengéje és más történetekAz Üvegtrón előzményeiSarah J. MaasKöny..

£12,95

Halálparancs      13.95 + 1.95 Royal Mail

Halálparancs 13.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£15,90

Halálkúra   13.95 + 1.95 Royal Mail

Az útvesztő    10.95 + 1.95 Royal Mail

£12,90

Pusztító angyal     10.95 + 1.95 Royal Mail

Mitágó-erdő     10.95 + 1.95 Royal Mail

Üresek városa     12.95 + 1.95 Royal Mail

£14,90

Vaják IV. - A megvetés ideje   10.95 + 1.95 Royal Mail

Átkozott balszerencse     11.95 + 1.95 Royal Mail

£13,90

Lángmarta örökség    10.95 + 1.95 Royal Mail

Lidércnyomás     10.95 + 1.95 Royal Mail

TAG-ek: Gaura Ágnes