• A mennyországban ébredtem

A mennyországban ébredtem

Crystal McVea, Alex Tresniowski

Igaz történet reményvesztettségről, túlvilágról és újrakezdésről

Könyv > Regény > Dokumentumregény - Ezoterika

"Azért szeretném megosztani történetemet a világgal, mert én is bűnös és kételkedő voltam, én sem hittem Istenben, sem a mennyországban. De Isten valódi. És a mennyország is az. Isten szeretete pedig a legvalódibb mind közül."

2009. december 10-én Crystal McVea, harminckét éves, négygyermekes anya légzése leállt. Arca hirtelen mélykék árnyalatot öltött, majd elfeketült. Anyja rémülten kiáltott segítségért, mire bejött egy ápolónő, aki megpróbálta újraéleszteni... sikertelenül. Crystal a mai napig sem emlékszik, hogy mi történt vele ott a kórteremben az alatt a kilenc perc alatt, amíg eszméletlen volt, és nem tudott önállóan lélegezni. Csak arra emlékszik, hogy szép lassan elszenderült - majd a mennyországban ébredt.
Crystal addigi, összetört életének nagy részében úgy érezte, hogy Isten keze nem ér el hozzá - már amennyiben létezik. Aztán eljött az a december 10-i nap - és az a kilenc perc mindent megváltoztatott.

A könyv olyan utazásra hívja az olvasót, amelyen tanúja lehet Isten szüntelen keresésének egy darabokra tört és teljesen reménytelennek tűnő élet során. Lenyűgöző számvetés ez szeretetről, megbocsátásról és megváltásról, valamint Isten jelenlétének gyógyító erejéről.

Kötésmód : ragasztott kötött
Oldalszám : 298
Méret [mm] : 140 x 208 x 19
Tömeg [g] : 460

új vélemény

Note: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

A mennyországban ébredtem

  • Cikkszám: Crystal McVea, Alex Tresniowski
  • Készletinfó: Készleten
  • £11,95

Kapcsolódó termékek

Vadon – Ezermérföldes utam önmagamhoz   13.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£15,90

Szabadulás az érzelmek fogságából    10.95 + 1.95 Royal Mail

£12,90

Az 5 szeretetnyelv - Istenre hangolva     9.95 + 0.95 Royal Mail

£10,90

A dzsihád jegyese      10.95 + 1.95 Royal Mail

Csodák    12.95 + 1.95 Royal Mail

£14,90

A mennyország gyönyörű   11.95 + 1.95 Royal Mail

£13,90

A lány hét névvel     13.95 + 1.95 Royal Mail

A titok - 10. jubileumi kiadás     14.95 + 1.95 Royal Mail

£16,90

A tenger szívében    11.95 + 0.95 Royal Mail

Lépcső a mennyországba    12.95 + 1.95 Royal Mail

Tündérmese kis szépséghibával    11.95 + 1.95 Royal Mail

Lépésről lépésre a boldogsághoz   8.95 + 0.95 Royal Mail

£9,90

Kvantumszinkronizáció

Kvantumszinkronizáció

KvantumszinkronizációFrank J KinslowKönyv > Ezotéria - EgyébNéha érdemes a rövidebb utat választa..

£11,95

A teljes beszélgetések Istennel - Három kötet   19.95 + 1.95 Royal Mail

A teljes beszélgetések Istennel - Három kötet 19.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£21,90

Magyarázom a bizonyítványom    17.95 + 1.95 Royal Mail

£19,90

Meditáció     6.95 + 0.95 Royal Mail

£7,90

Az összpontosítás hatalma     8.95 + 1.95 Royal Mail

A Tizedik Felismerés - Őrizni a látomást   11.95 + 1.95 Royal Mail

A mennyei látomás - Az új spirituális tudatosság átélése  11.95 + 1.95 Royal Mail

A mennyei prófécia - Gyakorlati útmutató  11.95 + 1.95 Royal Mail

A zóna élménye - A tizenegy felismerés összefoglalásával 11.95 + 1.95 Royal Mail

Lelkek iránytűje    8.95 + 1.95 Royal Mail

TAG-ek: Crystal McVea, Alex Tresniowski