• Kuruc világ II. - A félhold árnyékában     10.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!
Szállítási idő az Egyesült-Királyságban,
9-16 munkanap a fizetéstől!
Postaköltség az ön címére, az árban van!

Kuruc világ II. - A félhold árnyékában

Nemere István

Könyv > Regény > Szépirodalmi - Történelmi

A magyar történelem izgalmas időszaka, a kuruc kor történései folytatódnak a trilógia második kötetében. Zrínyi Ilona és Thököly Imre szerelme és házassága adja a történet vázát, de a regényben sorra felbukkan minden olyan szereplő, aki akkoriban élt, és aki a magyar szabadságért vagy az ellen küzdött. Bécs, a Hofburg és Lipót császár éppen úgy szereplője a történetnek, mint a munkácsi várat éveken át hősiesen védelmező Zrínyi Ilona. Ám felbukkannak a törökök is, akik éppen Bécset készülnek bevenni, hogy aztán eláraszthassák és kifoszthassák Nyugat-Európát.
Thököly Imre ismét az események középpontjába kerül. Kezdetben diadalt diadalra halmozó hadvezér, diplomata és fejedelem, sőt "magyar király" - hogy aztán röviddel később elveszítsen mindent, amit szerzett, és még a török börtönt is megjárja.
Eközben váltakozó szerencsével folyik a küzdelem a keresztény Európa és az Oszmán Birodalom között - ez utóbbi még fogyatkozó erejével is veszélyes ellenfél. A regényben megismerjük a Magyarországon harcoló francia, német, olasz tábornokokat és zsoldosaikat, a török vezérek észjárását, a két idegen nagyhatalom között hányódó magyarokat, katolikusokat és protestánsokat, akik mind-mind a maguk céljaiért küzdenek, győznek és elbuknak, hogy aztán felállhassanak ismét...

  • 295 oldal
  • Kötés: kemény kötés
  • ISBN: 9789632673806

Szállítási idő az Egyesült-Királyságban 9-16 munkanap!

új vélemény

Note: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Kuruc világ II. - A félhold árnyékában 10.95 + 1.95 Royal Mail

  • Cikkszám: Nemere István
  • Készletinfó: Készleten
  • £12,90

Kapcsolódó termékek

Királyi vérvonal    11.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£13,90

Velünk vágtat a halál   11.95 + 1.95 Royal Mail

Csapás az űrből  - Magyar Készletből

£6,95 £8,95

Háromszor három halál    10.95 + 1.95 Royal Mail

£12,90

Naponta fogsz meghalni - Áté papnői I.    11.95 + 1.95 Royal Mail

Engem nem lehet elhagyni     11.95 + 1.95 Royal Mail

Véredben szunnyad a hóhér - Áté papnői III.    11.95 + 1.95 Royal Mail

Királyi páncélban     10.95  + 1.95 Royal Mail

A várúr fia     9.95 + 1.95 Royal Mail

£11,90

Különös magyar háborúk      10.95 + 1.95 Royal Mail

Vér és korom     10.95 + 1.95 Royal Mail

Őrült regény     8.95 + 1.95 Royal Mail

£10,90

Ítélőmester     8.95 + 1.95 Royal Mail

Kuruc világ III. - A száműzöttek     10.95 + 1.95 Royal Mail

Kuruc világ I. - Vadrózsa és kard     10.95 + 1.95 Royal Mail

27 méter elszabadulás     9.95 + 1.95 Royal Mail

Nélkülem     10.95 + 1.95 Royal Mail

Viharban - Horthy - harmadik könyv     12.95 + 1.95 Royal Mail

£14,90

A kormányzó  - Horthy - második könyv    12.95 + 1.95 Royla Mail

A tenger fia - Horthy - első könyv     12.95 + 1.95 Royal Mail

TAG-ek: Nemere István