• A lélek dolgai      12.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!
Szállítási idő az Egyesült-Királyságban,
9-16 munkanap a fizetéstől!
Postaköltség az ön címére, az árban van!

A lélek dolgai

A Nyitott Akadémia válogatott előadásai önfejlesztésről, kapcsolatokról és konfliktuskezelésről

Könyv > Társadalom- és humántudomány > Pszichológia

"Vajon mi minden rejlik bennünk, amiről nem is tudunk? Miként találhatunk rá belső erőforrásainkra életünk nehéz helyzeteiben? Hogyan hozhatunk ki magunkból többet, léphetjük át korlátainkat, és juthatunk el a legjobb lehetőségeinkig? Miképp képviselhetjük önmagunkat, saját értékeinket és érdekeinket úgy, hogy ezzel ne tegyük tönkre a kapcsolatainkat, és tiszteletben tartsuk a másik ember értékeit és érdekeit is? Hogyan szolgálhatjuk jól egymás életét? Ebben a kötetben (mely a korábban megjelent Belső utakon című könyv folytatása) ezeknek a kérdéseknek a nyomába eredünk, nagyszerű szellemi útitársak irányításával.

Tizenegy évvel ezelőtt indult útjára a Nyitott Akadémia sorozat, mely azóta a legismertebb magyar pszichológiai előadásfolyamként az egész országot behálózza, sőt, immár határainkon is túlnyúlik. Alkalmakat teremt arra, hogy a közönség személyesen is találkozhasson a legkiválóbb hazai szakemberekkel és gondolkodókkal, és velük együtt töprenghessen a hétköznapok érdekes lélektani kérdésein.

E gyűjteményes kötetben tizenegy különösen izgalmas előadást válogattunk össze az elmúlt évek gazdag terméséből. A könyv két nagyobb részre tagolódik: első felében az önmagunkhoz vezető ösvényeken indulhatunk el Almási Kitti, Bagdy Emőke, Orosz Katalin, Popper Péter, Szendi Gábor és Pál Ferenc vezetésével, második felében egymáshoz léphetünk közelebb Böjte Csaba, Ranschburg Jenő, Beata Bishop, F. Várkonyi Zsuzsa és Vekerdy Tamás segítségével. Az utak pedig végül összeérnek..." (a Kiadó)

Kötésmód : cérnafűzött kötött, védőborítóval
Oldalszám : 288
Méret [mm] : 147 x 205 x 20
Tömeg [g] : 470

Szállítási idő az Egyesült-Királyságban 9-16 munkanap!

új vélemény

Note: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

A lélek dolgai 12.95 + 1.95 Royal Mail

  • Cikkszám: A nyitott akadémia
  • Készletinfó: Készleten
  • £14,90

Kapcsolódó termékek

Érintés és karma   13.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£15,90

Szeresd önmagad, és mindegy, kivel élsz   10.95 + 1.95 Royal Mail

£12,90

Álom és valóság    10.95 + 1.95 Royal Mail

Párbeszéd a végtelennel       11.95 + 0.95 Royal Mail

Testbeszéd a szerelemben

Testbeszéd a szerelemben

Testbeszéd a szerelembenAllan és Barbara PeaseKönyv > Társadalom- és humántudomány > Pszicholó..

£5,95

Holdidő - Bővített kiadás     9.95 + 0.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő Angliába, 2-3 hét a fiz..

£10,90

Személyiségünk titkai

Személyiségünk titkai

Személyiségünk titkai - ...hogy nálam különb legyenRanschburg Jenő, Popper PéterKönyv > Társadalo..

£10,95

Lélek - Jelenlét    8.95 + 1.95 Royal Mail

Lélek - Jelenlét 8.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£10,90

Honnan? Hová?

Honnan? Hová?

Honnan? Hová?Vekerdy TamásKönyv > Egészség, életmód > GyermeknevelésA talán legismertebb, kivá..

£6,95

Hogyan lehetnénk boldogabbak?   11.95 + 1.95 Royal Mail

Hogyan lehetnénk boldogabbak? 11.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£13,90

Lélekrágcsálók    12.95 + 1.95 Royal Mail

£14,90

Az önértékelés csapdájában      12.95 + 1.95 Royal Mail

Értelmes szenvedés - A boldogság      12.95 + 1.95 Royal Mail

A mérgező szégyen gyógyítása     12.95 + 1.95 Royal Mail

Isten tudja

Isten tudja

Isten tudja...    emberi kérdések, vallási válaszokRábai GézaKönyv > Publicisztika >..

£10,95

Jelenlét      12.95 + 1.95 Royal Mail

Jelenlét 12.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£14,90

A csend ereje     12.95 + 1.95 Royal Mail

Én, a megbélyegzett     11.95 + 0.95 Royal Mail

Az elmebetegségek pszichogenezise   22.95 + 1.95 Royal Mail

£24,90

Szétszórt elmék     12.95 + 1.95 Royal Mail

Belső kereső önmagadhoz     11.95 + 1.95 Royal Mail

Belső kereső önmagadhoz 11.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő Angliába, 2-3 hét a fiz..

£13,90

Hogyan legyünk boldogok?    14.95 + 1.95 Royal Mail

Hogyan legyünk boldogok? 14.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£16,90

A megtévesztés pszichológiája    10.95 + 1.95 Royal Mail

Vetkőző lelkek    10.95 + 1.95 Royal Mail

Jobb agyféltekés rajzolás  12.95 + 1.95 Royal Mail

Mindfulness-kalauz   12.95 + 1.95 Royal Mail

Péntekre új férj   9.95 + 1.95 Royal Mail

£11,90

Mi jár a bántalmazó fejében?   11.95 + 1.95 Royal Mail

A szavak ablakok vagy falak   10.95 + 1.95 Royal Mail

Mit üzen a lelked?   11.95 + 1.95 Royal Mail

Relaxáció, megnyugvás, belső béke (CD melléklettel)   11.95 + 1.95 Royal Mail

A szorongástól az önbecsülésig    11.95 + 1.95 Royal Mail

A függőségtől az intimitásig     11.95 + 1.95 Royal Mail

A férfi hanyatlása és bukása     13.95 + 1.95 Royal Mail

A nő felemelkedése és tündöklése     12.95 + 1.95 Royal Mail

A csend öröme - Introvertáltak kézikönyve    12.95 + 1.95 Royal Mail

A boldogság... 500 pillanat, amit jó átélni   9.95 + 1.95 Royal Mail

Hogyan válik a munka hivatássá?

Hogyan válik a munka hivatássá?

Hogyan válik a munka hivatássá?Szakmai siker és boldogulás a családfelállítás nézőpontjábólThomas Sc..

£6,95

Jól szeretni - Tudod-e, hogy milyen a gyereked?    11.95 + 1.95 Royal Mail

Jól szeretni - Tudod-e, hogy milyen a gyereked? 11.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£13,90

A magánytól az összetartozásig     12.95 + 1.95 Royal Mail

A személyiség titkai     11.95 + 1.95 Royal Mail

Hűtlenség - ...és ami mögötte van     10.95 + 1.95 Royal Mail

A szabadság rabságában     12.95 + 1.95 Royal Mail

TAG-ek: Almási Kitti, Bagdy Emőke, Beata Bishop, Böjte Csaba, F Vákonyi Zsuzsa, Orosz Katalin, Pál Ferenc, Popper Péter, Ranschburg Jenő, Szendy Gábor, Vekerdy Tamás