• Transziregény

Transziregény

László Erika

Könyv > Regény > Szépirodalmi - Szórakoztató

László Erikát nem kell bemutatni az olvasóknak, neve az idegenvezetők és úgy általában az idegenforgalom sötét titkait feltáró, külföldön is megjelent I Love Lóvé című regényével vált ismertté, majd további könyveiben is rendkívül érdekes, az átlagember számára ismeretlen világokat mutat be. Ezúttal is egy brutálisan rendhagyó életúttal ismertet meg minket.
Az igaz történeten alapuló Transziregény főhőse egy vándorcirkuszba született, a nyugat-európai szórakoztatóipart megjárt, sármos és tehetséges akrobatatáncos. Marlon Xtravaganza nagyjából negyvenéves koráig keresi nemi identitását, mert próbál megfelelni a családja és a társadalom elvárásainak. Imádják a nők, dől hozzá a pénz, gyönyörű és szerelmes barátnőjével világ körüli turnén vesz részt, miközben egyre boldogtalanabbnak és elveszettebbnek érzi magát. Hosszabb ideig New Yorkban él, ahol megtapasztalja a siker gyönyörét és a drogfüggés poklait, aztán hazatér, és itthon végre felvállalja, hogy férfi testben él ugyan, de nőként tekint magára, nőként akar élni. Egy szerencsés ismeretségnek köszönhetően már-már úgy tűnik, hogy álma valóra válik, ám lesújt rá a sors...

Kötésmód : cérnafűzött kartonált
Oldalszám : 408
Méret [mm] : 122 x 200 x 26
Tömeg [g] : 340

új vélemény

Note: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Transziregény

  • Cikkszám: László Erika
  • Készletinfó: Készleten
  • £11,95


Kapcsolódó termékek

Asszonyok Városa    12.95 + 1.95 Royal Mail

Asszonyok Városa 12.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£14,90

A viskó    10.95 + 1.95 Royal Mail

A viskó 10.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£12,90

Nem olyan csaj    13.95 + 1.95 Royal Mail

Nem olyan csaj 13.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£15,90

Édes, mint a bűn   12.95 + 1.95 Royal Mail

Édes, mint a bűn 12.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£14,90

Átlagméret nem akadály

Átlagméret nem akadály

Heather Wells, az egykori tini popsztár, miután szakított vőlegényével és énekesi karrierjével is - ..

£6,25

Vanessa és Virginia

Vanessa és Virginia

Vanessa és VirginiaPriya ParmaKönyv > Regény > Romantikus - Szépirodalmi - TörténelmiErősnek k..

£12,95

Rosie Update

Rosie Update

Rosie UpdateGraeme SimsionKönyv > Regény > Szórakoztató"Egész életemben azért kritizáltak, mer..

£13,95

Váláshelyzet     10.95 + 1.95 Royal Mail

Váláshelyzet 10.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£12,90

Ismeritek Terézanyut?

Ismeritek Terézanyut?

Ismeritek Terézanyut?Rácz Zsuzsa20 év válogatott írásaiKönyv > Regény > SzórakoztatóTerézanyu,..

£7,50

Bridget Jones naplója 2. - Mindjárt megőrülök!

Bridget Jones naplója 2. - Mindjárt megőrülök!

Bridget Jones naplója 2. - Mindjárt megőrülök!Helen FieldingKönyv > Regény > Szórakoztató - Ro..

£11,95

A három testőr Afrikában

A három testőr Afrikában

A három testőr AfrikábanRejtő JenőKönyv > Regény > SzórakoztatóA Kossuth Kiadó új, 26 kötetes ..

£3,95

Tökéletes esküvő     13.95 + 1.95 Royal Mail

Tökéletes esküvő 13.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£15,90

A vörös sátor   12.95 + 1.95 Royal Mail

A vörös sátor 12.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£14,90

Trainspotting   11.95 + 1.95 Royal Mail

Trainspotting 11.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£13,90

TAG-ek: László Erika