• Vértes a huszárok doberdója     12.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!
Szállítási idő az Egyesült-Királyságban,
9-16 munkanap a fizetéstől!
Postaköltség az ön címére, az árban van!

Vértes a huszárok doberdója

Bene János

Könyv > Történelmi > Hadászat

1944. március 19., hazánk német megszállása után alig néhány nappal a frontokon egyre szorultabb helyzetbe kerülő német hadvezetés Hans von Greiffenberg gyalogsági tábornok, budapesti német katonai attasé, majd 1944. április 1-jétől a Wehrmacht magyarországi meghatalmazott tábornokán keresztül kérte Horthy Miklós kormányzótól a lovashadosztály mozgósítását és a frontra küldését. A legfelső magyar politikai és katonai vezetés azonban semmiképpen sem akarta ezt a hazai viszonyokhoz mérten korszerűen felszerelt, feltétlen kormányzóhű, s a kormányzó kedvencének tartott seregtestet az ország határain kívül bevetni, s az ekkor már felismert idegen érdekekért elvéreztetni. Az egyre erőszakosabb német követelések után végül a kormányzó hozzájárult a hadosztály mozgósításához, de kérte, hogy a hadosztályt jellegének megfelelően alkalmazzák, tehát üldözésre, egy-egy terület megtisztítására, s lehetőleg az anyaország közelében, hogy a tél beálltával kivonva, itthon teleltessék át az értékes lóállományt. A magyar katonai vezetés álláspontja az volt, ha már mindenképpen be kell vetni a lovashadosztályt, az az 1. hadsereg kötelékében, a Kárpátok védelmében történjék...

  • 128 oldal
  • Kötés: cérnafűzött, keménytáblás
  • ISBN: 9786155847271

Szállítási idő az Egyesült-Királyságban 9-16 munkanap!

új vélemény

Note: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Vértes a huszárok doberdója 12.95 + 1.95 Royal Mail

  • Cikkszám: Bene János
  • Készletinfó: Készleten
  • £14,90

Kapcsolódó termékek

A vak komondor országa - Londoni Készleten

A vak komondor országaTerikétől Lajosig 2010-2015Nagy JózsefKönyv > Regény > Politika - Történ..

£14,95

Egy birodalom ébredése  - Magyar Készletből

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£9,95 £12,95

A Nagy Háború alulnézetből     10.95 + 1.95 Royal Mail

£12,90

A Nagy Háború és az 1918-1919-es magyarországi forradalmak     16.95 + 1.95 Royal Mail

£18,90

Egy utca Arnhemben     13.95 + 1.95 Royal Mail

£15,90

Leningrád kapujában     13.95 + 1.95 Royal Mail

A magyar huszárság története     10.95 + 1.95 Royal Mail

Sztálin árnyékában     23.95 + 1.95 Royal Mail

£25,90

A küldetés - Energia, biztonság és a modern világ újraalkotása     20.95 + 1.95 Royal Mail

£22,90

A Vörös Hadsereg mesterlövésze     13.95 + 1.95 Royal Mail

A magyarok őselei, hajdankori nevei és lakhelyei  eredeti örmény kútfők után I-II kötet     16.95 + 1.95 Royal Mail

A megtorlás     13.95 + 1.95 Royal Mail

Halálos küzdelem     16.95 + 1.95 Royal Mail

TAG-ek: Bene János