• Az Orbán-rezsim börtönében     10.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!
Szállítási idő az Egyesült-Királyságban,
9-16 munkanap a fizetéstől!
Postaköltség az ön címére, az árban van!

Az Orbán-rezsim börtönében

Császy Zsolt

Könyv > Társadalom- és humántudomány > Politológia > Történelem

A könyv szerzőjét a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt értékesítési igazgatóját 2010 nyarán tartóztatták le a sukorói kaszinó-, illetve telekcsere ügyben zajló büntetőeljárás során. Az eljárás igazi célpontja Gyurcsány Ferenc volt, akit az ügyészség meggyanúsított, a parlament felfüggesztette mentelmi jogát, de végül vádat emelni sem tudtak ellene.
Császynak - aki egykor a Bibó Szakkollégium tagja, Fidesz-alapító, az első ciklusban a frakció munkatársa volt - meggyőződése, hogy politikai koncepciós per áldozatává vált. Előzetes letartóztatása alatt különféle eszközökkel igyekezték rábírni, hogy terhelő vallomást tegyen a volt kormányfőre - eredménytelenül. Csupán az év végén engedték ki a börtönből, ahol részletes naplót vezetett. A könyv ezt a börtönnaplót adja közre Debreczeni József - a per egészét bemutató - részletes előszavával.

Kötésmód : ragasztott kartonált
Oldalszám : 252
Méret [mm] : 148 x 206 x 15
Tömeg [g] : 260

Szállítási idő az Egyesült-Királyságban 9-16 munkanap!

új vélemény

Note: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Az Orbán-rezsim börtönében 10.95 + 1.95 Royal Mail

  • Cikkszám: Császy Zsolt
  • Készletinfó: Készleten
  • £12,90

Kapcsolódó termékek

Darabokra tört szívek    11.95 + 0.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£12,90

A szállító zászlóalj   10.95 + 1.95 Royal Mail

A fátyol fogságában         12.95 + 1.95 Royal Mail

£14,90

A zsoldos    12.95 + 1.95 Royal Mail

Harminc nap a nép szolgálatában     12.95 + 1.95 Royal Mail

A kém - A Rajk-per titkos amerikai koronatanúja    12.95 + 1.95 Royal Mail

Priusz    10.95 + 1.95 Royal Mail

Hillary - Az elvesztett elnökség    11.95 + 1.95 Royal Mail

£13,90

Túléltem az Everestet   12.95 + 1.95 Royal Mail

Hegymenet     13.95 + 1.95 Royal Mail

£15,90

Recsk     17.95 + 1.95 Royal Mail

£19,90

Útmutató a forradalomhoz       6.95 + 1.95 Royal Mail

£8,90

Aranyménes   11.95 + 1.95 Royal Mail

TAG-ek: Császy Zsolt