• Merész magyarok  - Magyar Készletből

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!
Szállítási idő az Egyesült-Királyságban,
9-16 munkanap a fizetéstől!

Merész magyarok - 30 emberi történet

Könyv > Társadalom- és humántudomány > Történelem

"Féltek ők is, ahogy a többség, a bukástól, a sikertelenségtől vagy a megszégyenüléstől. De jobban féltek attól, hogy emberségük sérül, ha nem fordulnak szembe az embertelennel." - Nyáry Krisztián

Nyáry Krisztián Így szerettek ők című sikerkönyveiben a szerelem sorsformáló erejéről írt, az Igazi hősökben pedig személyes döntésektől példaszerűvé váló életekről. A folytatásban ezúttal 30 olyan magyart vesz sorra, akik a legnehezebb helyzetekben is emberek tudtak maradni, s akik számára önazonosságuk és belső bátorságuk a legszélsőségesebb történelmi helyzetekben is mindent felülírt. Magyarok, akik rendíthetetlen szilárdsággal követték saját értékrendjüket, akik a legsötétebb órákban is mások vigaszai voltak, akik nem féltek újat teremteni, még ha mások nem is hittek bennük, és akik kérlelhetetlenül hűek voltak önmagukhoz. Az iskolaalapító Teleki Blanka, akit a várbörtön sem tudott megtörni; a jobb kezét elvesztő sportlövő, Takács Károly, aki bal kezét használva lett olimpiai bajnok; a magyar gyógyszergyártást megteremtő Richter Gedeon, aki a halál torkában sem volt képes elszakadni a hazájától; a szíriai bevándorló Fadlallah el Hedad Mihály, aki a világ legjobbjává tette a bábolnai ménest; vagy az embermentő Karig Sára, aki azt vallotta: az embertelen törvényeket nem szabad betartani. Merészek voltak és magyarok. Mind magyarok. 

"Nyáry Krisztián magyar hősöket bemutató új könyve a ma emberének alapvető olvasmánya kellene, hogy legyen. Magyarországon remélhetőleg születőben van egy olyan generáció, amelynek tagjai, ha kell, felemelik a szavukat az igazságtalanság ellen, akik együtérzéssel és törődéssel fordulnak mások felé, észszerűen és hatékonyan lépnek fel az emberségességért - annak minden formájáért. Hétköznapi polgárok, akik rendkívüli hőstetteikkel hétköznapi hősökké váltak. E lebilincselő könyv hősei különböző korokban éltek, különböző háttérrel rendelkeztek, mégis közös bennük, hogy életük várhatóan hatással lesz a magyarokra: fiatalokra és idősekre, nőkre és férfiakra egyaránt." - Philip Zimbardo, szociálpszichológus, Stanford University

Kötésmód : cérnafűzött kötött, védőborítóval
Oldalszám : 272
Méret [mm] : 195 x 242 x 20
Tömeg [g] : 740

Szállítási idő az Egyesült-Királyságban 9-16 munkanap!

új vélemény

Note: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Merész magyarok - Magyar Készletből

  • Cikkszám: Nyáry Krisztián
  • Készletinfó: Készleten
  • £16,95
  • £12,95

Kapcsolódó termékek

Amerikai álom nem luxuskivitelben - Londoni Készleten

Amerikai álom nem luxuskivitelbenEmma BloomwealthKönyv > Társadalom- és humántudomány - Szociológ..

£6,95

A csodaszarvas nyomában         10.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£12,90

Felperzselt föld     21.95 + 1.95 Royal Mail

£23,90

Tatárjárás I - Dzsingisz szürke szolgálója - Londoni Készleten

Tatárjárás I - Dzsingisz szürke szolgálójaBenkő LászlóKönyv > Regény > Szépirodalmi - Tör..

£10,95

A következő 100 év     13.95 + 1.95 Royal Mail

A következő 100 év 13.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£15,90

Halál Budán - Londoni Készleten

Halál Budán - Londoni Készleten

Halál BudánPéterfy GergelyKönyv > Regény > Történelmi - SzépirodalomA Kitömött barbár írójának..

£9,95

Vértestvérek - Simon Scarrow    10.95 + 1.95 Royal Mail

Vértestvérek - Simon Scarrow 10.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£12,90

A remény földjén     13.95 + 1.95 Royal Mail

A szajha  - Londoni Készleten

A szajha - Londoni Készleten

A szajhaIny LorentzKönyv > Regény > Történelmi - SzépirodalmiKonstanz, 1410: az egyházszakadás..

£13,95

Napló - Horthy Miklósné    12.95 + 1.95 Royal Mail

Napló - Horthy Miklósné 12.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£14,90

Sissi - Az ifjú császárné     13.95 + 1.95 Royal Mail

Magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban, 1941-1944 - Londoni Készleten

Magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban, 1941-1944Ungváry KrisztiánEsemény - Elbeszélés - Utóélet..

£13,95

Igazi hősök    15.95 + 1.95 Royal Mail

Igazi hősök 15.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£17,90

Így szerettek ők - Londoni Készleten

Így szerettek ők - Londoni Készleten

Így szerettek őkMagyar irodalmi szerelmeskönyvNyáry KrisztiánKönyv > Társadalom- és humántudomány..

£16,95

Így szerettek ők 2. - Londoni Készleten

Így szerettek ők 2. - Londoni Készleten

Így szerettek ők 2.Újabb irodalmi szerelmeskönyvNyáry KrisztiánKönyv > Társadalom- és humántudomá..

£16,95

A tűz kapui - Magyar Készletből

A tűz kapui - Magyar Készletből

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£9,95 £11,95

A világ háborúja   22.95 + 1.95 Royal Mail

£24,90

Civilizáció       15.95 + 1.95 Royal Mail

Sasok a viharban - Magyar Készletből

£9,95 £12,95

Naplójegyzetek 1956-1957    15.95 + 1.95 Royal Mail

Királyi vérvonal    11.95 + 1.95 Royal Mail

£13,90

Virágzik a mandula...    10.95 + 1.95 Royal Mail

Álmok szárnyán   13.95 + 1.95 Royal Mail

Köszem szultána II        13.95 + 1.95 Royal Mail

Az 1956-os magyar forradalom     12.95 + 1.95 Royal Mail

A Korunk négy kapuja      13.95 + 1.95 Royal Mail

1956 Erdélyben és ami utána következett     12.95 + 1.95 Royal Mail

A hírnök      11.95 + 1.95 Royal Mail

A szajha lánya - Londoni Készleten

A szajha lánya - Londoni Készleten

A szajha lányaIny LorentzKönyv > Regény > TörténelmiTrudi - Michel Adler és Marie legidősebb l..

£13,95

A Nyugat ura        11.95 + 1.95 Royal Mail

A Nyugat ura 11.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£13,90

A tűz napja (Pompeji regénye)          15.95 + 1.95 Royal Mail

Atilla, Isten ostora      11.95 + 1.95 Royal Mail

Darabont     10.95 + 1.95 Royal Mail

Éjszaka Lisszabonban     13.95 + 1.95 Royal Mail

Szerelem és halál órája    13.95 + 1.95 Royal Mail

44 meghökkentő eset a magyar történelemből       13.95 + 1.95 Royal Mail

Festői szerelmek     19.95 + 1.95 Royal Mail

£21,90

A pozsonyi csata    13.95 + 1.95 Royal Mail

1526 - a végzetes mohácsi úttévesztés     13.95 + 1.95 Royal Mail

Végvári oroszlánok - Élni és halni a hazáért     13.95 + 1.95 Royal Mail

33 szerelmi háromszög a történelemben    13.95 + 1.95 Royal Mail

Sapiens - Az emberiség rövid története    17.95 + 1.95 Royal Mail

£19,90

Mitológia     49.95 + 1.95 Royal Mail

£51,90

A ROMANOVOK - Az utolsó felvonás   17.95 + 1.95 Royal Mail

Érettségi témakörök vázlata történelemből   11.95 + 1.95 Royal Mail

A várúrnő      13.95 + 1.95 Royal Mail

Zóna    13.95 + 1.95 Royal Mail

Fantasztikus világok   13.95 + 1.95 Royal Mail

Játékok és szerelmek    12.95 + 1.95 Royal Mail

Titkos társaság    12.95 + 1.95 Royal Mail

A szembenézés hiánya    12.95 + 1.95 Royal Mail

A Harmadik Birodalom kultúrtörténete     13.95 + 1.95 Royal Mail

Írjál és szeressél     16.95 + 1.95 Royal Mail

£18,90

Sárkányok magyar királya     13.95 + 1.95 Royal Mail

Katanics     17.95 + 1.95 Royal Mail

Ruszka     22.95 + 1.95 Royal Mail

Csak álltunk és sírtunk     22.95 + 1.95 Royal Mail

Kis lovas könyv     7.95 + 1.95 Royal Mail

£9,90

Önéletrajzi emlékezések     13.95 + 1.95 Royal Mail

Szinuhe     17.95 + 1.95 Royal Mail

Megosztó kompromisszum     17.95 + 1.95 Royal Mail

A szerb betelepülés és a szerb megszállás (1918-1921) rövid története Mohácson     8.95 + 1.95 Royal Mail

£10,90

Naplóm 1944-1947       16.95 + 1.95 Royal Mail

TAG-ek: Nyáry Krisztián