• Nagy emberek gyermekcipőben    -   Londoni Készleten

-30 % -60% AKCIÓ KATEGÓRIA

Nagy emberek gyermekcipőben

Szerb Antal

Könyv > Szépirodalmi > Próza > Novella

"Az általános igazságok rendszerint csak okkal-móddal igazak."

Fiatal költők versei hangzanak el itt néhány perc múlva. "Fiatal költők" ...vajon lehet-e költő más, mint fiatal? Fiatalság és költészet lényegszerűen összetartozik a dolgok örök rendjében, aki igazán fiatal, egy kissé mindig költő, és aki igazán költő, mindig fiatal marad - írta Szerb Antal 1941. december 3-án, majd két hét múlva elhangzik a rádióban is Gobbi Hilda és Szendrő József közreműködésével. Az adás nem egyedi eset volt, Szerb 1934 és 1938 között számos előadás anyagát állította össze Cs. Szabó László kérésére, aki a Magyar Rádió irodalmi osztályát vezette. A jelen kötet különlegessége abban rejlik, hogy a hagyatékban fellelt Rádióelőadások dosszié anyagát közli, a benne lévő gépiratok fotójával együtt. Némely írás előzménye megjelent a Nyugat hasábjain, más jegyzet posztumusz kötetekben újabb vagy rövidebb változatban, van téma, amelyik regényben köszön vissza, de mindezek együtt elsősorban az író nagyobb lélegzetű alkotásainak keletkezésére világítanak rá. A rádiós tárcákban Szerb kitűnő elemző, stílusa magával ragadó, meglátásai, összegzései igazi kuriózumolvasatai irodalomnak, közéletnek, íróknak és hőseiknek. A mindössze tucatnyi gépiratból is árad a szerző lenyűgöző tudása, elemző világképe és az a szinte csak rá jellemző elegancia, ahogy az irodalmi témák között játszi könnyedséggel átjár. A képes melléklet regénytöredéket, stílusparódiákat tartalmaz, és tovább erősíti az ismert vagy kevésbé ismert tényt, hogy Szerb Antal hagyatékában van még mit keresni, rendszerezni és kutatni.

  • 213 oldal
  • Kötés: keménytábla, védőborító
  • ISBN: 9786155662485


új vélemény

Note: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Nagy emberek gyermekcipőben - Londoni Készleten

  • Cikkszám: Szerb Antal
  • Készletinfó: Készleten
  • £13,95
  • £5,95

  • Nettó ár: £5,95

Kapcsolódó termékek

A gyertyák csonkig égnek   12.95 + 1.95 Royal Mail

A gyertyák csonkig égnek 12.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£14,90 Nettó ár: £14,90

A hammelni patkányfogó   -   Londoni Készleten

A hammelni patkányfogó - Londoni Készleten

-30 % -60% AKCIÓ KATEGÓRIAA hammelni patkányfogóSzerb AntalKönyv >Szépirodalmi > Próza > No..

£6,95 £13,95 Nettó ár: £6,95

A Titán szirénjei     10.95 + 1.95 Royal Mail

A Titán szirénjei 10.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£12,90 Nettó ár: £12,90

Pletykaanyu   -   Londoni Készleten

Pletykaanyu - Londoni Készleten

PletykaanyuGrecsó KrisztiánKönyv > Szpirodalmi > Próza > NovellaAz Isten hozott és a Mellet..

£14,95 Nettó ár: £14,95

A méhek története     13.95 + 1.95 Royal Mail

A méhek története 13.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£15,90 Nettó ár: £15,90

Ezüst sávok, arany liliomok      10.95 + 1.95 Royal Mail

Ezüst sávok, arany liliomok 10.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£12,90 Nettó ár: £12,90

Thomas Mann kabátja     10.95 + 1.95 Royal Mail

Thomas Mann kabátja 10.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£12,90 Nettó ár: £12,90

Tengeri farkas     5.95 + 1.95 Royal Mail

Tengeri farkas 5.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£7,90 Nettó ár: £7,90

A királyné nyaklánca     10.95 + 1.95 Royal Mail

A királyné nyaklánca 10.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£12,90 Nettó ár: £12,90

Hűség    14.95 + 1.95 Royal Mail

Hűség 14.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£16,90 Nettó ár: £16,90

TAG-ek: Szerb Antal