• A hobbit

A Hobbit - "Egyszer oda, aztán vissza"

J R R Tolkien

Könyv > Regény > Fantasy

Smaug kétségkívül mélyen aludni látszott, jóformán halottnak és sötétnek rémlett, egy-egy láthatatlan gőzpamatnál több a hortyogására sem utalt, amikor Bilbó ismét bekukucskált az ajtónyíláson. Már éppen lelépett volna a padlóra, amikor megpillantotta a Smaug petyhüdt bal szemhéja alól feléje lövellő vékony, átható fénysugarat. Csak színlelte az alvást! Az alagút bejáratát figyelte!...

Amikor gondtalan, minden becsvágy nélküli életéből, meghitt kis zsáklaki hobbitüregéből Gandalf, a mágus és egy csapat törp elragadja, Zsákos Bilbó egy kaland kellős közepébe csöppen: "betörési szakértőként" kell közreműködnie a kincs visszaszerzésében, amitől Smaug, a Rettenetes, egy igen nagy és veszedelmes sárkány fosztotta meg hajdanában a Hegymély Királyát. Noha nem szívesen vállalkozik erre a kellemetlen feladatra, Bilbó maga is lépten-nyomon meglepődik tulajdon ügyességén és leleményességén!
J. R. R. Tolkien a gyermekeinek írta ezt a meseregényt, de amikor 1937-ben megjelent, azonnal óriási sikert aratott. Később megszületett monumentális folytatása is, és azóta "a világ két részre oszlik: azokra, akik már olvasták A HOBBIT-ot és A GYŰRŰK URÁ-t, és azokra, akik eztán fogják elolvasni őket." (Sunday Times)

A kötéstáblán J. R. R. Tolkien rajza látható.

  • 374 oldal
  • Kötés: KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
  • ISBN: 9789635397648

új vélemény

Note: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

A hobbit

  • Cikkszám: J R R Tolkien
  • Készletinfó: Készleten
  • £17,95

Kapcsolódó termékek

Befejezetlen regék Númenorról és Középföldéről      18.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£20,90

J R R Tolkien meséi

J R R Tolkien meséi

J R R Tolkien meséiJ R R TolkienKönyv > Mesekönyvek > Ifjúsági Irodalom 6 -12 éveseknekA kötet..

£12,95

A kegyelem ára     10.95 + 1.95 Royal Mail

A kegyelem ára 10.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£12,90

Királyok csatája         18.95 + 1.95 Royal Mail

Varjak lakomája      18.95 + 1.95 Royal Mail

Tövisek hercege     11.95 + 0.95 Royal Mail

Tear királynője   12.95 + 1.95 Royal Mail

£14,90

Az árnyékmaszk

Az árnyékmaszk

Az árnyékmaszk - Tymora köve II. kötetR A SalvatoreKönyv > Regény > FantasyKirabolta..

£10,95

A káosz virágai

A káosz virágai

AKCIÓS TERMÉKA londoni raktárkészlet része. Szállítás 3-5 munkanap.A káosz virágaiJohn CaldwellKönyv..

£8,95 £10,95

Avempartha - Az elfek tornya   10.95 + 1.95 Royal Mail

Avempartha - Az elfek tornya 10.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£12,90

Barbárság Tengere     11.95 + 1.95 Royal Mail

£13,90

Mitágó-erdő     10.95 + 1.95 Royal Mail

Az éjszaka árnyai   13.95 + 1.95 Royal Mail

£15,90

Lelkek könyvtára     13.95 + 1.95 Royal Mail

Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei   12.95 + 1.95 Royal Mail

Dinoszauruszurak    12.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő Angliába, 2-3 hét a fiz..

£14,90

Nagyrészt halott    13.95 + 1.95 Royal Mail

Nagyrészt halott 13.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£15,90

A látszat mesterei      11.95 + 0.95 Royal Mail

A látszat mesterei 11.95 + 0.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő Angliába, 2-3 hét a fiz..

£12,90

Az Árnyékkirálynő    12.95 + 1.95 Royal Mail

Az Árnyékkirálynő 12.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£14,90

A Halál Angyalai    11.95 + 1.95 Royal Mail

A Halál Angyalai 11.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő Angliába, 2-3 hét a fiz..

£13,90

Isteni balhé   12.95 + 1.95 Royal Mail

Isteni balhé 12.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£14,90

Halálos hajsza    12.95 + 1.95 Royal Mail

Lépcsők városa     13.95 + 1.95 Royal Mail

Kullervo története    10.95 + 1.95 Royal Mail

Interferencia    10.95 + 0.95 Royal Mail

£11,90

Karácsonyi levelek    11.95 + 1.95 Royal Mail

Fagyos halál   14.95 + 1.95 Royal Mail

£16,90

Úti testvérek   9.95 + 1.95 Royal Mail

Flex   12.95 + 1.95 Royal Mail

Arany Birodalom   13.95 + 1.95 Royal Mail

Ősmágus - Hazatérés 1    13.95 + 1.95 Royal Mail

Elveszett mesék könyve 1

Elveszett mesék könyve 1

Elveszett mesék könyve 1J R R Tolkien Könyv > Regény > FantasyJ.R.R. Tolkien nem csupán r..

£12,95

Elveszett mesék könyve 2

Elveszett mesék könyve 2

Elveszett mesék könyve 2J R R Tolkien Könyv > Regény > FantasyJ.R.R. Tolkien nem csupán r..

£12,95

A Hobbit     13.95 + 1.95 Royal Mail

A Hobbit 13.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£15,90

TAG-ek: J R R Tolkien