Adjuk meg a módját! - írások főzésről és evésről
Dragomán György
„Idő kell az élmények átéléséhez: ha lassan eszünk, és minden falatnak megadjuk a kiteljesedés lehetőségét, könnyebb kevéssel jóllakni.”
„Főzést tervezgetni szinte jobb, mint főzni, evésre emlékezni szinte jobb, mint enni” – így kezdődik Dragomán György új könyve, az Adjuk meg a módját! A 2020-ban megjelent Főzőskönyv „édestestvére” új receptkönyv, új irodalmi szakácskönyv, amelynek egyaránt helye van a konyhában és a nappaliban.
„Amikor le kellett zárni a Főzőskönyv kéziratát, nagyon bántam, hogy nem fért bele minden, bántam, hogy nem sikerült sehogy sem megírni mondjuk a bárányflekkent, az ájult imámot, a pörköltet, a narancssalátát. Ebben a kötetben végre benne vannak” – írja a szerző.Az Adjuk meg a módját! kis és nagy evésekről szól, az izgalomról, amit a tervezés és a főzés jelent, a szenvedélyről, ami Dragománt az ételekhez, a konyhához, a kémiai folyamatokhoz, a konyhai eszközökhöz, technikákhoz, alapanyagokhoz fűzi, és legfőképp az örömről, amit az együttlét, a közös étkezés jelent. Családi történeteket, hol vicces, hol szívbe markoló novellákat, irodalmi szemelvényeket és persze jobbnál jobb recepteket olvashatunk, megtudhatjuk, mi közük a druidáknak a padlizsánhoz, az omlettnek a jazzhez, a durumlisztnek a bronzhoz, a burgonyának az obszidiánhoz, mitől marad zamatos a csirkés szendvics, hogy főznek rizottót a szerelmesek, mivel dobjuk fel a vaníliafagylaltot és mivel a krumplipürét, miért érdemes negyedórán át enni egyetlen almát, de még azt is, hogy mi a különbség a maszkatyálás és a macerálás között, mindeközben ráadásul arra is fény derül, ki volt a titokzatos gasztronóm, akinek pályája majd három évtizede az Eötvös Collegium konyhájában indult.
Adjuk meg a módját! - írások főzésről és evésről - Londoni Készleten
- Cikkszám: Dragomán György
- Készletinfó: Készleten
- £27,95
-
£17,95
- Nettó ár: £17,95
Kapcsolódó termékek
A fehér király - Londoni Készleten
A fehér királyDragomán GyörgyKönyv > Regény > SzépirodalmiA regény a kortárs magyar irodalom l..
£14,95 £18,95 Nettó ár: £14,95
A pusztítás könyve - Londoni Készleten
A pusztítás könyveDragomán GyörgyKönyv > Irodalom > SzépirodalomA fehér király és a Máglya sze..
£12,95 £16,95 Nettó ár: £12,95
Oroszlánkórus - Londoni Készleten
OroszlánkórusDragomán GyörgyKönyv > Irodalom > Elbeszélés, novella, kisregény - SzépirodalmiAz..
£14,95 £27,95 Nettó ár: £14,95
Máglya - Londoni Készleten
MáglyaDragomán GyörgyKönyv > Irodalom > SzépirodalomMi történik, amikor egy ország felszabadul..
£18,95 £23,95 Nettó ár: £18,95
33 Tapas - Londoni Készleten
33 Tapas - Lépésről lépésre33 szakácskönyvekKönyv > Gasztronómia > SzakácskönyvA legenda szeri..
£5,95 £6,95 Nettó ár: £5,95
Rendszerújra - Londoni Készleten
RendszerújraDragomán GyörgyKönyv > Regény > SzépirodalmiRendszerek és kitörési pontok fűz..
£9,95 £13,95 Nettó ár: £9,95
Párizs királynője 17.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 Nettó ár: £19,90
A tanárnő dala 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Mozaik 8.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£10,90 Nettó ár: £10,90
Sorshasadás 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Megúszós kaják 2. 26.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£28,90 Nettó ár: £28,90
Csend/élet 18.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£20,90 Nettó ár: £20,90
A magyar mondat / Homo Sucker: Az apokalipszis poétikája 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Kismamaétrend 11.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£13,90 Nettó ár: £13,90
Álomidő 12.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£14,90 Nettó ár: £14,90
Megvilágosodások 25.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£27,90 Nettó ár: £27,90
TAG-ek: Dragomán György