-30 % -60% AKCIÓ KATEGÓRIA
Brunó, a kedves véreb
Versek gyermekeknek és felnőtteknek
Markó Béla
Beszédhiba
Újabban kutyás könyveket olvasunk,
kutyás falinaptárak közt válogatunk,
és természetesen leszóljuk kutyás szomszédunk
rosszul nevelt, beszédhibás kutyáit,
mármint olyan értelemben beszédhibások,
hogy Brunóhoz képest
rendkívül csúnyán ugatnak,
teljesen fölöslegesen,
hiszen szerintünk az égvilágon
semmit nem akarnak mondani,
ennyit már mi is tudunk kutyanyelven,
jobb lenne, ha befognák a szájukat,
az a semmirekellő szomszéd valószínűleg
nem ad nekik rendesen enni,
ráadásul meg sem simogatja őket,
legalábbis mi ilyesmit sohasem láttunk,
holott az utóbbi időben, mint említettem,
több kutyás könyvet is elolvastunk,"
és tudjuk, hogy egy kutya tíz-tizenöt évig él,
míg az ember hetven-nyolcvan,
sőt, százesztendőt is megérhet,
ami azt jelenti, hogy Brunó órája is
legalább hétszer-nyolcszor gyorsabban
ketyegne, ha volna neki órája,
ezért aztán naponta egyszer megsimogatni
csupán annyi, mintha egy kisgyereket
hetente egyetlenegyszer simogatnánk,
mert ha egy napra elmegyünk,
az a kutyánál kitesz egy egész hetet,
szóval nem bonyolítom tovább: napi hét-nyolc simogatás egy kutyának
mindenképpen kötelező,
ezt alkalomadtán a szomszédnak is
kertelés nélkül el fogjuk mondani,
nem kell ahhoz Bolyai Jánosnak lenni,
hogy gyorsan kiszámolhassa,
a kutyavilágban be kell szorozni
a szeretetet héttel, esetleg nyolccal,
és ha ezt megteszi, nem lesznek
az ő kutyái sem beszédhibások,
és hagynak végre minket is aludni.
Kötésmód : cérnafűzött kötött
Oldalszám : 64
Méret [mm] : 175 x 196 x 9
Tömeg [g] : 260
Brunó, a kedves véreb - Londoni Készleten
- Cikkszám: Markó Béla
- Készletinfó: Készleten
- £10,95
-
£4,95
- Nettó ár: £4,95
Kapcsolódó termékek
Mesék az élet csodáiról 18.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£20,90 Nettó ár: £20,90
Vuk, a kisróka - Londoni Készleten
Vuk, a kisrókaFekete IstvánKönyv > Mesekönyvek > LapozókVuk még sosem hagyta el az otthonát. M..
£5,95 £7,95 Nettó ár: £5,95
Mesélj nekem minden este 12.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£14,90 Nettó ár: £14,90
Zakatoló - Gyerekversek 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Jégvarázs - Party láz 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Belle és a barátság-találmány 5.95 + 0.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£6,90 Nettó ár: £6,90
Zsófi és a zoknivadász 7.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£9,90 Nettó ár: £9,90
Dinojárgányok - Londoni Készleten
-30 % -60% AKCIÓ KATEGÓRIADinojárgányokMatthias WeinertKincsvadászatKönyv > Mesekönyvek > 6-9 ..
£7,95 £9,95 Nettó ár: £7,95
Pöttyös Panni - Harkály anyó 10.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£12,90 Nettó ár: £12,90
Mosó Masa mosodája - Londoni Készleten
Mosó Masa mosodájaVarga KatalinKönyv> Mesekönyvek 6-10 éveseknekKönyvünk - mintegy a Gőgös Gúnár ..
£9,95 £14,95 Nettó ár: £9,95
Táncoló 8.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£10,90 Nettó ár: £10,90
Gyógyítsd meg a kiskutyám! 10.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£12,90 Nettó ár: £12,90
Luna és Lina, az elveszett farkaskölykök 4.95 + 0.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£5,90 Nettó ár: £5,90
Vuk és Karak 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Lego Star Wars - Hihetetlen űrhajók 7.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£9,90 Nettó ár: £9,90
Az állatok karácsonya - Londoni Készleten
Az állatok karácsonyaBajzáth Mária, Probojcsevity IvánKönyv > Mesekönyv > LaporellóA kis Jézus..
£3,95 £5,95 Nettó ár: £3,95
Minden napra egy mese 18.95 + 2.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£21,90 Nettó ár: £21,90
A Szervmanók titokzatos világa 2.kötet 10.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£12,90 Nettó ár: £12,90
Nagypapa titkos óriása - Londoni Készleten
Akciós SikerkönyvekNagypapa titkos óriásaDavid LitchfieldKönyv > Mesekönyvek > 3-6 éveseknekA ..
£6,95 £13,95 Nettó ár: £6,95
Mr. Pompás Mancs 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Disney - Dínó tesó - Képes kalauz - Londoni Készleten
-30 % -60% AKCIÓ KATEGÓRIADisney - Dínó tesó - Képes kalauzKönyv > Mesekönyvek > 6-10 évesekne..
£7,95 £11,95 Nettó ár: £7,95
TAG-ek: Markó Béla