-30 % -60% AKCIÓ KATEGÓRIA
Beszámolóm
Gróf Batthyány Tivadar
Németújvári gróf Batthyány Tivadar miniszter, az őszirózsás forradalom után a Károlyi Mihály-kormány belügyminisztere 1918 decemberéig. Emlékirata, vagy ahogy ő nevezi, beszámolója az időszak legteljesebb krónikája, hiszen a szerzője nemcsak követője, megfigyelője volt e súlyos évtizedek eseményeinek, hanem számos ponton résztvevője is egyik-másik történelmi mozzanatnak. Ugyanakkor arról sem feledkezik meg, hogy a kétpólusú rendszer, az Osztrák-Magyar Monarchia belső felépítésének mily hátrányai adódtak, illetve keletkeztek a 20. század elejétől forrongó Kelet-Közép-Európában, s vajon voltak-e alternatívák az ismert konfliktusok idején: az obstrukciós politikában, a háború kitörése kapcsán, a nemzetiségi politikánk vonatkozásában, a külpolitika kuszaságában, és egyáltalán akkor, amikor a monolit birodalom 1916-ban császár nélkül marad.
"Évek hosszú során át tagja, sőt egyik vezetője voltam a függetlenségi és 48-as pártnak. Ennek a pártnak, amint tudjuk, két szárnya volt; én mindig az ún. radikálisabb szárnyhoz tartoztam, ahhoz a szárnyhoz, amely a nemzet függetlenségi törekvéseit mint komoly realitást fogta fel, és a nagy nemzeti célt egybekapcsolta a demokratikus és szociális haladás iránti törekvésekkel. Ennek a pártnak a többi pártokétól eltérő egészen önálló külpolitikája volt. Ellenese volt a német császári hatalommal való szoros szövetségnek, mert belátta, hogy a német expanzív, imperialista törekvések előbb-utóbb súlyos bonyodalmakat idéznek elő, és a szoros szövetségnél fogva nekünk ezekbe a bonyodalmakba, amelyekhez semmi közünk sincs, bele kell keverednünk. A magyar kormányok hatalmuk teljes súlyával mindig ez ellen a frakció ellen fordultak. A híres magyarországi választási technika minden eszközét igénybe vették, hogy ennek az iránynak (amely a törzs-magyar népnél nagy népszerűségnek örvendett) a képviselői minél kisebb számban kerüljenek be a törvényhozás termébe. A nagynémet patrónus előtt tudniillik azt kellett dokumentálni, hogy ez a németellenes irányzat a magyar közvéleménynek csak egy csekély, számba nem veendő töredékét képviseli. A háború alatt ez a szigor csak fokozódott. A magyar kormány ugyanis a nemzet létét egyetlenegy kockára tette fel: a győzelem kockájára. Arra nem akart, vagy tán inkább nem mert gondolni, hogy mi történik ezzel a nemzettel, ha a háború kockája balra fordul. Ezért azután nemcsak a béketörekvéseknek minden megnyilvánulását fojtotta el, hanem megakadályozott minden olyan akciót, amely demokratikus és szociális irányban komoly haladást jelentett volna! Ez óriási hiba volt. Mert ennek tulajdonítandó, hogy a háború elvesztése a magyar nemzetet teljesen készületlenül találta."
Páratlan értékű és míves olvasmány Batthyány kortörténeti panorámaképe, mely kilencven évvel ezelőtt csupán szerzői változatban jelent meg. Ezúttal jegyzetekkel, névmutatóval, képmelléklettel lép ki a nagy nyilvánosság elé mint első rendes kiadás.
Beszámolóm - Londoni Készleten
- Cikkszám: Gróf Batthyány Tivadar
- Készletinfó: Készleten
- £18,95
-
£5,95
- Nettó ár: £5,95
Kapcsolódó termékek
Apám, a drogbáró 17.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 Nettó ár: £19,90
Az utolsó lány 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
A barna táska 10.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£12,90 Nettó ár: £12,90
Etnikai pártok Kelet-Közép-Európában 1989-2014 15.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£17,90 Nettó ár: £17,90
Mire való ez a gomb? - Önéletrajz 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Az ismeretlen Kimi Räikkönen 15.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£17,90 Nettó ár: £17,90
Darwin - Az óvatos forradalmár 17.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 Nettó ár: £19,90
Pablo Escobar bérgyilkosa voltam - Londoni Készleten
Pablo Escobar bérgyilkosa voltamMaritza Neila Wills Fontecha John Jairo VelasquezKönyv > Publicis..
£9,95 £14,95 Nettó ár: £9,95
Mrs. Escobar - Életem Pablóval 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Marilyn Monroe 23.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£25,90 Nettó ár: £25,90
Svábok 11.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£13,90 Nettó ár: £13,90
Churchill I.-II. 47.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£49,90 Nettó ár: £49,90
Hiányos fénykép 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
A jó mostoha történetét még nem írták meg 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Zúgó nyilak 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Idefenn 11.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£13,90 Nettó ár: £13,90
Végszót adok-veszek 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Elgázolt szuverenitás - Londoni Készleten
-30 % -60% AKCIÓ KATEGÓRIAElgázolt szuverenitásVirág AttilaKönyv > Politika > Riport, interjúA..
£5,95 £14,95 Nettó ár: £5,95
Mr. Escobar - Apám titkai - Londoni Készleten
Mr. Escobar - Apám titkaiJuan Pablo EscobarKönyv > Publicisztika > Riport, interjú"Ez a könyv ..
£8,95 £14,95 Nettó ár: £8,95
Navalnij 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Escobar fia - az elsőszülött 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
A Churchill-tényező 18.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£20,90 Nettó ár: £20,90
Tíz év a Francia Idegenlégióban 23.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£25,90 Nettó ár: £25,90
Liberális látószög 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Herzl - Theodor Herzl és a zsidó állam alapítása - Londoni Készleten
-30 % -60% AKCIÓ KATEGÓRIAAHerzl - Theodor Herzl és a zsidó állam alapításaShlomo AvineriKönyv > ..
£5,95 £13,95 Nettó ár: £5,95
Churchill titkos futára 22.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£24,90 Nettó ár: £24,90
A Rothschildok - Egy család története 17.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 Nettó ár: £19,90
Frontvonal - Biztonságpolitika másként Tarjányi Péterrel 23.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£25,90 Nettó ár: £25,90
Észak-Korea hercegnője - Kim Dzsongun húgának története 21.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£23,90 Nettó ár: £23,90
A tévé megszállása 21.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£23,90 Nettó ár: £23,90
Hazafi 27.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£24,90 £29,90 Nettó ár: £24,90
TAG-ek: Gróf Batthyány Tivadar