Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!
Szállítási idő az Egyesült-Királyságban,
9-26 munkanap a fizetéstől!
Postaköltség az ön címére, az árban van!
Akik a hóba vetnek
Tina Harnesk
Különleges helyszínt, Lappföldet és különös embereket, az őslakos számikat választja első regénye főszereplőjéül Tina Harnesk.
Az idős Máriddja nemrég tudta meg, hogy már nem sok ideje van hátra. Az asszony mindent megtesz, hogy férje, a lassan demenciába süllyedő Bierra elől eltitkolja az igazságot. A számi családokban hagyományosan az idősekről a fiatalok gondoskodnak, nekik azonban nem született gyerekük. Máriddja unokaöccsét mindketten rajongva szerették, de a fiú eltűnt az életükből.
A regény másik történetszála Kaj és Mimmi sorsáról szól, akik orvosokként igyekeznek beilleszkedni a közösség életébe, és új barátságokat kötni. Ám az élet Kajnak is tartozik némi magyarázattal: vajon miért nincsenek róla kisgyerekkori történetek, fényképek, és hogyan kerülhetett egy doboz kézimunka édesanyja hagyatékába?
A nagyszerű humorral elmesélt történet szálai összefonódnak, és az események mögött lassan kibontakozik a számi nép megrendítő múltja. Tina Harnesk érzékletesen mutatja be, mit jelent szeretni és veszíteni családon belül. Regénye 2023-ban, Svédországban elnyerte az Év Könyve díjat.
Szállítási idő az Egyesült-Királyságban 9-26 munkanap!
Akik a hóba vetnek 17.95 + 1.95 Royal Mail
- Cikkszám: Tina Harnesk
- Készletinfó: Készleten
-
£19,90
- Nettó ár: £19,90
Kapcsolódó termékek
Asszonyok Városa 12.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£14,90 Nettó ár: £14,90
Augusztusi vasárnapok - Londoni Készleten
Augusztusi vasárnapokPatrisk ModianoKönyv > Regény > SzépirodalmiJean kísértetként bolyong Niz..
£8,95 Nettó ár: £8,95
Dina vagyok 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Zafír égbolt - Londoni Készleten
Zafír égboltBelinda AlexandraKönyv > Szépirodalmi > RegényA szerelem hatalmasabb, mint a ..
£11,95 £13,95 Nettó ár: £11,95
Szárnyak nélkül szabadon 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Az elveszett és meglett dolgok könyve - Londoni Készleten
-30 % -60% AKCIÓ KATEGÓRIAAz elveszett és meglett dolgok könyveBrooke DavisKönyv > Regény > Sz..
£5,95 £11,95 Nettó ár: £5,95
Appassionato - Londoni Készleten
AppassionatoLászló BalázsKönyv > Szépirodalmi > VersekCsak néhány egyszerű vers, amelyek nem a..
£7,95 Nettó ár: £7,95
Eldobott gyerekek 14.95 + 1.956 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Az evertoni órásmester 8.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£10,90 Nettó ár: £10,90
Baljós kanyar 12.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£14,90 Nettó ár: £14,90
Barátnők 12.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£14,90 Nettó ár: £14,90
Sejk felesége vagyok 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Kamera által homályosan 11.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£13,90 Nettó ár: £13,90
A tanítvány 10.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£12,90 Nettó ár: £12,90
A kőszívű ember fiai - Londoni Készleten
A kőszívű ember fiaiJókai MórKönyv > Regény > SzépirodalmiA magyar regényírás fejedelme n..
£6,95 £8,95 Nettó ár: £6,95
Moszkva - Petuski 12.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£14,90 Nettó ár: £14,90
Megy a világ 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Az aranykeretes szemüveg 11.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£13,90 Nettó ár: £13,90
Melmoth 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Egy ács nevelt fiának lenni 10.95 + 0.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£11,90 Nettó ár: £11,90
Szenvedélygyűjtemény 10.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£12,90 Nettó ár: £12,90
És megfőttek a vízilovak 11.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£13,90 Nettó ár: £13,90
Engedetlenek 12.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£14,90 Nettó ár: £14,90
Kisdobos becsületszavamra 9.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£11,90 Nettó ár: £11,90
A bánat cseppje 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Nagyroham 10.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£12,90 Nettó ár: £12,90
Kína tíz szóban 11.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£13,90 Nettó ár: £13,90
Kagylókeresők 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Az ősforrás 24.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£26,90 Nettó ár: £26,90
Alice hálózata 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
St. Euphemia - Londoni Készleten
-30 % -60% AKCIÓ KATEGÓRIASt. EuphemiaSirbik AttilaKönyv > Regény > SzépirodalmiHogyan és mire..
£5,95 £11,95 Nettó ár: £5,95
A világ legszebb kutyatemetője 11.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£13,90 Nettó ár: £13,90
Menny és pokol-trilógia 30.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£32,90 Nettó ár: £32,90
Jövőre Havannában 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
A Ravensworth-i boszorkány 10.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£12,90 Nettó ár: £12,90
Víziló a Szamosban 10.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£12,90 Nettó ár: £12,90
Vad nyomozók 17.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 Nettó ár: £19,90
Vágy 11.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£13,90 Nettó ár: £13,90
Az amerikai császár 10.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£12,90 Nettó ár: £12,90
Hogyan legyünk boldogok? 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
A fehér négyzet 11.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£13,90 Nettó ár: £13,90
Ha eljő a tavasz 11.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£13,90 Nettó ár: £13,90
Ködkirálynő 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Leltár 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Csontórák 20.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£22,90 Nettó ár: £22,90
Egy galamb és egy fiú 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Árnyékkert 12.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£14,90 Nettó ár: £14,90
Szerotonin 15.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£17,90 Nettó ár: £17,90
Láthatatlan láncok (Lojalitás) 10.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£12,90 Nettó ár: £12,90
Mindig Homérosznak 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Kisgalamb és Cecília - Nők Barcelona kisvilágában 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Pobjeda, 1946 - Londoni Készleten
Pobjeda, 1946Ilmar TaskaKönyv > Szépirodalmi > Regény > Kortárs"Tallinn, 1946. A szovjet me..
£8,95 £13,95 Nettó ár: £8,95
Lassú közelítés 12.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£14,90 Nettó ár: £14,90
Új idők 12.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£14,90 Nettó ár: £14,90
Az első fagy - Waverley-kert 2. 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Auschwitzi bölcsődal 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
A két pápa 12.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£14,90 Nettó ár: £14,90
A szinasztria 12.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£14,90 Nettó ár: £14,90
Az ehető nő 17.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 Nettó ár: £19,90
Fészek nélkül 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Jól láthatóan lógok itt 8.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£10,90 Nettó ár: £10,90
A szakállas Neptun 12.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£14,90 Nettó ár: £14,90
Hétköznapi szorongások 15.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£17,90 Nettó ár: £17,90
Újjászületés 23.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£25,90 Nettó ár: £25,90
Tövismozaik 11.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£13,90 Nettó ár: £13,90
A név nélküli lány 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Nő fehér kimonóban 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Kopasz 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
A pusztai farkas 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Sziddhártha 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Alfonz ikerlángja 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Talált tárgyak országa - Londoni Készleten
-30 % -60% AKCIÓ KATEGÓRIATalált tárgyak országaCecelia AhernKönyv > Regény > SzépirodalmiSand..
£5,95 £12,95 Nettó ár: £5,95
Eperföldek - Londoni Készleten
-30 % -60% AKCIÓ KATEGÓRIAEperföldekMarina LewyckaKönyv > Regény > SzépirodalmiA festői szépsé..
£5,95 £13,95 Nettó ár: £5,95
Az Ismeretlen Világ - Londoni Készleten
-30 % -60% AKCIÓ KATEGÓRIAAz Ismeretlen VilágEdward P. JonesKönyv > Regény > SzépirodalmiMózes..
£4,95 £11,95 Nettó ár: £4,95
Rokonok 9.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£11,90 Nettó ár: £11,90
Clay hídja 15.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£17,90 Nettó ár: £17,90
A térkép és a táj 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Felnőttek 23.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£25,90 Nettó ár: £25,90
Sziddhártha 8.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£10,90 Nettó ár: £10,90
A cárnő lánya 18.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£20,90 Nettó ár: £20,90
Szőnyi fúga 19.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£21,90 Nettó ár: £21,90
Utazás a koponyám körül 5.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£7,90 Nettó ár: £7,90
Hordtam az irhámat 17.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 Nettó ár: £19,90
A méhek titkos élete 21.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£23,90 Nettó ár: £23,90
Amber nyomában 17.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 Nettó ár: £19,90
Kuba legszebb lánya - éldekorált 21.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£23,90 Nettó ár: £23,90
TAG-ek: Tina Harnesk