Bátraké az erő
Brené Brown
Könyv > Pszichológia > Egészség, életmód > Lelki élet, család
Nem számít, hogy egy fájdalmas szakítás miatt, vagy valami apróság ürügyén, például egy kolléga fölényeskedő megjegyzése, vagy házastársunk szüleivel való vita okán szenvedünk-e sérelmet. Ha megtanuljuk, hogyan jussunk túl ezeken, és birtokba vesszük küzdelmeink történetét, a befejezés a bátorságról szól majd. Ha a történetünk tényleg a sajátunk, elkerüljük azt, hogy olyan szereplőkké váljunk, akik valaki más történetének a csapdájában vergődnek.
Brené Brown a Houstoni Egyetem kutatóprofesszora. Az elmúlt tizenhárom évet a sebezhetőség, a bátorság, az erény és a szégyen tanulmányozásával töltötte. 2010-es houstoni TED-előadása, A sebezhetőség hatalma a világ öt leggyakrabban letöltött TED-előadása között szerepel - eddig közel 20 millióan látták.
A bukás fájdalmas. Szembenézni vele bátorságot feltételez, és azt, hogy újra talpra állunk.
A sebezhetőség működése egyszerű: ha elég gyakran vagyunk bátrak, akkor a bukás elkerülhetetlen. Miközben a Bátraké az erő című kötet azt taglalja, mennyi erőfeszítésbe kerül a kudarc után felállni, arra is megtanít minket, hogy ha elfogadjuk a küzdelmeinket, akkor elég erőssé válunk ahhoz, hogy a befejezés már a bátorságról szóljon.
A küzdelem a bátorság legnagyobb próbatétele, ám éppen küzdés közben válunk erősebbé. A szerző vallja: a bátorság ragadós - ezért is meríthetünk erőt saját talpra állásunkhoz a könyvben szereplő személyes történetekből.
Kötésmód : ragasztott kartonált
Oldalszám : 336
Méret [mm] : 133 x 205 x 28
Tömeg [g] : 400
Bátraké az erő - Londoni Készleten
- Cikkszám: Brené Brown
- Készletinfó: Készleten
- £21,95
-
£17,95
- Nettó ár: £17,95
Kapcsolódó termékek
A belénk égett múlt 8.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£10,90 Nettó ár: £10,90
A nő - Csajsziknak 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Élj úgy, ahogyan szeretnél! 10.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£12,90 Nettó ár: £12,90
Éld az életed! 21.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 £23,90 Nettó ár: £19,90
Személyes vonzerő 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Bátran élni - Félelmeink és gátlásaink leküzdése 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
A férfi - Srácoknak 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Túladagolt boldogság 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Kijózanító rózsaszín 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Személyiségtípusok 6.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£8,90 Nettó ár: £8,90
Mások férjével - A házasságtörés pszichológiája 6.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£8,90 Nettó ár: £8,90
Bátran a vadonban 11.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£13,90 Nettó ár: £13,90
A megbízható férfi 17.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 Nettó ár: £19,90
Felismerni, ami van 10.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£12,90 Nettó ár: £12,90
A kiút 17.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 Nettó ár: £19,90
Újjálettem 8.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£10,90 Nettó ár: £10,90
Radikális elfogadás 21.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£23,90 Nettó ár: £23,90
Öregség öregedés nélkül - Hosszú élet és vitalitás - Londoni Készleten
-30 % -60% AKCIÓ KATEGÓRIAÖregség öregedés nélkül - Hosszú élet és vitalitásRudi WestendorpKönyv >..
£7,95 £13,95 Nettó ár: £7,95
Az alfa-nő párra lel - Londoni Készleten
-30 % -60% AKCIÓ KATEGÓRIAAz alfa-nő párra lel Hogyan találhatják meg a szerelmet és a boldogsá..
£4,95 £9,95 Nettó ár: £4,95
A szeretet művészete - Londoni Készleten
A szeretet művészeteErich FrommKönyv > Pszichológia > Egészség, életmódA GABO PSZICHOLÓGIA-sor..
£11,95 £14,95 Nettó ár: £11,95
Ki vagy Te? 15.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£17,90 Nettó ár: £17,90
Tartalmas évek - Londoni Készleten
-30 % -60% AKCIÓ KATEGÓRIATartalmas évekMindennapi praktikák a hosszú életértRudi Westendorp, David ..
£5,95 £13,95 Nettó ár: £5,95
Az idegen mester 23.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£25,90 Nettó ár: £25,90
A nárcisztikussal egy ágyon - Londoni Készleten
A nárcisztikussal egy ágyonIgaz történet alapján, 1. részDr. Szántó SzilviaKönyv > Pszichológia &..
£13,95 £18,95 Nettó ár: £13,95
A Te döntésed 17.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 Nettó ár: £19,90
A nárcisztikussal egy asztalnál 15.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£17,90 Nettó ár: £17,90
Beszélgetések a valódi BDSM-ről 15.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£17,90 Nettó ár: £17,90
Én és te - Londoni Készleten
Én és teDr Csernus Imre Könyv > Társadalom- és humántudomány > Pszichológia"Az emberek na..
£15,95 £23,95 Nettó ár: £15,95
Használd a megerősítéseket 17.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 Nettó ár: £19,90
Mindent a szeretetért - Londoni Készleten
Mindent a szeretetértA bensőséges kapcsolódás átalakító erejeMatt KahnKönyv > Egészség, életmódIs..
£9,95 £21,95 Nettó ár: £9,95
Belső kisugárzás 21.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£23,90 Nettó ár: £23,90
A tudatos teremtés 8 titka 21.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£23,90 Nettó ár: £23,90
Fedezd fel az előző életeidet 20.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£22,90 Nettó ár: £22,90
Elvarratlan szálak 17.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£18,90 £19,90 Nettó ár: £18,90
A férfinak szex kell, a nőnek szerelem - Az örök ellentét 17.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 Nettó ár: £19,90
A hála ajándéka 19.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£21,90 Nettó ár: £21,90
Élj az erőddel! 17.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 Nettó ár: £19,90
Sose halunk meg - A Túlvilág titkai 21.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£23,90 Nettó ár: £23,90
Fóbiák és mániák - A világ története 99 rögeszme tükrében 17.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 Nettó ár: £19,90
TAG-ek: Brené Brown