Kezdd újra!
A sikeres élet új fogalma már nem a pénzhez és a hatalomhoz kötődik.
A Harmadik Mérce a jóllét, a bölcsesség és a csodák megélése
E könyv a siker új definícióját adja. Forradalmi megoldást kínál mindennapi életünk és kultúránk, gondolkodásunk, munkahelyünk kialakítása és életvitelünk számára.
Arianna Huffington saját életéből merít: miután éveken át túlhajszolta magát, összeomlott. Ezt követően saját maga kezdett kutatni rosszullétének kiváltó okai után, s ráébredt, hogy a megszokott értelemben vett siker ilyen kritikus fizikai állapothoz vezethet. Az emberek jó része stresszesen, magát túlvállalva, állandó belső feszültséggel él. Nem meglepő, hogy ez az őrületes tempó nagy eséllyel betegségekhez vezet. Vajon megéri-e? - teszi fel a kérdést Huffington.
Ez a könyv megmutatja, mi a kivezető út a hajszolt mindennapok taposómalmából, és hogyan tehetjük életünket kiegyensúlyozottá, elégedetté és boldoggá. A pénz és hatalom hajszolása a kiégés és a stressz által okozott betegségek járványszerű terjedését váltja ki. Emellett megtépázza az emberi kapcsolatokat, a családi életet, sőt még a karriert is. Vagyis a pénzen és a hatalmon túl a siker új megközelítésére, egy harmadik mércére van szükségünk ahhoz, hogy kivirulhasson az életünk. Ez a harmadik mérce magában foglalja jó közérzetünket, jóllétünket, azt a képességünket, hogy intuitívak és bölcsek legyünk, hogy képessé váljunk a csodák megélésére, az együttérzésre és az adakozásra.
A pszichológia, sport, alvástudomány és fiziológia terén folytatott legújabb tudományos kutatásokra és eredményekre támaszkodva a szerző rámutat a meditáció, a tudatos jelenlét (mindfullness), a kikapcsolódás, az elektronikai eszközök mellőzése, valamint az adakozás kiemelkedően pozitív hatásaira.
Kötésmód : ragasztott kartonált
Oldalszám : 376
Méret [mm] : 132 x 210 x 31
Tömeg [g] : 440
Kezdd újra! - Londoni Készleten
- Cikkszám: Arianna Huffington
- Készletinfó: Készleten
- £15,95
-
£13,95
- Nettó ár: £13,95
Kapcsolódó termékek
Kriston intim torna 16.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£18,90 Nettó ár: £18,90
Bélügyek 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Sorsfordító pillanatok 12.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£14,90 Nettó ár: £14,90
A Buddha és a terrorista 7.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£9,90 Nettó ár: £9,90
Túladagolt boldogság 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
SzóErő 8.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£10,90 Nettó ár: £10,90
A Titok, ami megváltoztatta az életem 21.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£23,90 Nettó ár: £23,90
Az alvás forradalma - Londoni Készleten
-30 % -60% AKCIÓ KATEGÓRIAAz alvás forradalmaVáltoztasd meg az életedet - éjszakáról éjszakára!Arian..
£5,95 £14,95 Nettó ár: £5,95
Tévúton 12.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£14,90 Nettó ár: £14,90
Hogyan ne sárkányosodjunk el? 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Vetkőző lelkek 10.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£12,90 Nettó ár: £12,90
A legnagyszerűbb könyv a nárcizmusról 23.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£25,90 Nettó ár: £25,90
Csend 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Rózsaszínben a világ 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
A döntés 18.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 £20,90 Nettó ár: £19,90
Természetes kozmetika 11.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£13,90 Nettó ár: £13,90
Szüléstörténetek 15.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£17,90 Nettó ár: £17,90
A kreatív agy 17.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 Nettó ár: £19,90
A sorsformáló 9+1 hónap 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Fejlődéslélektan 23.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£25,90 Nettó ár: £25,90
Tűzben égve 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
A ragyogó bőr titka 18.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£20,90 Nettó ár: £20,90
Merj 14.95 + 2.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£17,90 Nettó ár: £17,90
Z generáció 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Öregség öregedés nélkül - Hosszú élet és vitalitás - Londoni Készleten
-30 % -60% AKCIÓ KATEGÓRIAÖregség öregedés nélkül - Hosszú élet és vitalitásRudi WestendorpKönyv >..
£7,95 £13,95 Nettó ár: £7,95
Az alfa-nő párra lel - Londoni Készleten
-30 % -60% AKCIÓ KATEGÓRIAAz alfa-nő párra lel Hogyan találhatják meg a szerelmet és a boldogsá..
£4,95 £9,95 Nettó ár: £4,95
A dühkezelés kézikönyve férfiaknak - Londoni Készleten
Akciós SikerkönyvekA dühkezelés kézikönyve férfiaknakAaron KarminKönyv > Társadalom- és humántudo..
£11,95 £17,95 Nettó ár: £11,95
Apa, anya, pia 10.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£8,95 £12,90 Nettó ár: £8,95
Társ a magányban - Londoni Készleten
Társ a magánybanÖnbizalom és lelkierő az elszigeteltség és magány leküzdéséhezShrein H. BahramiKönyv..
£7,95 £17,95 Nettó ár: £7,95
Közeledjetek! 8.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£10,90 Nettó ár: £10,90
Bőrünk egészsége 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Az ajándék - 12 életmentő lecke 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Tartalmas évek - Londoni Készleten
-30 % -60% AKCIÓ KATEGÓRIATartalmas évekMindennapi praktikák a hosszú életértRudi Westendorp, David ..
£5,95 £13,95 Nettó ár: £5,95
A tizenegy titok - Londoni Készleten
A tizenegy titok - SorsiránytűViszlay AnitaKönyv > Ezotéria > EGYÉBBIránytű az új tudatos..
£9,95 £15,95 Nettó ár: £9,95
A közösség hatalma 16.95 + 2.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 Nettó ár: £19,90
A Kegyelem zöld kártyája - 51 üzenet a Kegyelemből 37.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£39,90 Nettó ár: £39,90
A boldog gerinc - Erős és rugalmas gerincet mindenkinek! 23.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£25,90 Nettó ár: £25,90
A balerina 18.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 £20,90 Nettó ár: £19,90
TAG-ek: Arianna Huffington