-30 % -60% AKCIÓ KATEGÓRIA
Hazug valóság - Cora és Penn 1.
Aly Martinez
Könyv > Regény > Romantikus
„Sosem olvastam még
ilyen könyvet, nem is tudtam,
mennyire vágytam már rá.” - Marie’s tempting reads
„Nyers, kemény és mégis
érzelmes, egyszerűen
nem lehet letenni.” Dirty girl romance
„Ez a legszenvedélyesebb és legizgalmasabb
szerelmi történet.” - Meghan March NYT bestsellerszerző
Sötét hazugságok és félelmetes igazságok
Igaz: Több mint ezer mérföld távolságból végignéztem a telefonom kijelzőjén, ahogy két férfi megöli a feleségem. És nem tudtam őt megmenteni.
A haragomat és a gyűlöletemet felhasználva négy évet azzal töltöttem, hogy menekültem az emlékeim elől. Mígnem egy összetört nő okot adott arra, hogy végre megálljak.
Cora élete kész rémálomnak tűnt, de elképesztő akaraterejével megfordította a helyzetet valami csodálatos felé. A mosolya olyan volt, mely a legsötétebb lélekig is eljut. Egyetlen pillantásával az én lelkemet is darabokra tépte.
Hazugság: Csak az újrakezdés miatt voltam ott.
Hazugság: Halvány gőzöm sem volt, mibe keverem magam.
Hazugság: Nem tehettem semmit, hogy megmentsem őt.
De ez a helyzet a hazugságokkal: sosem tudhatod, kinek higgy.
Aly Martinez USA Today bestsellerszerző. Történetei romantikusak, szexik és lenyűgözőek, tele nyers érzelmekkel, melyek azonnal rabul ejtik az olvasót.
- 319 oldal
- Kötés: puhatáblás, ragasztókötött
- ISBN: 9786155929526
Hazug valóság - Londoni Készleten
- Cikkszám: Aly Martinez
- Készletinfó: Készleten
- £17,95
-
£6,95
- Nettó ár: £6,95
Kapcsolódó termékek
Szigor III. kötet - A hatalom szabályai 17.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 Nettó ár: £19,90
Bármi áron - Átkozottak 2. 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Vörös glória 12.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£14,90 Nettó ár: £14,90
A beosztott 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Gyalázat és hit - Első rész 24.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£26,90 Nettó ár: £26,90
A boltkóros és a tesója - Londoni Készleten
A boltkóros és a tesójaSophie KinsellaKönyv > Szórakoztató > Humoros - RomantikusMit ér egy vi..
£12,95 Nettó ár: £12,95
Találkozzunk Toscanában! 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Tőled semmit 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
A legsötétebb hajnal - Londoni Készleten
A legsötétebb hajnal - Megtörve 1.Aly MartinezKönyv > Regény > Romantikus"Bátor, szívszorító, ..
£7,95 £18,95 Nettó ár: £7,95
A legfényesebb alkony 18.95 + 1.95 Royal mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£20,90 Nettó ár: £20,90
Az éjszaka gyümölcse 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
A szerelmünk gyümölcse 15.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£17,90 Nettó ár: £17,90
Szívtipró pilóta 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Ellentétek szövetsége 24.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£26,90 Nettó ár: £26,90
TAG-ek: Aly Martinez