Adél és Aliz
Fábián Janka
Könyv > Regény > Szépirodalmi - Romantikus
Ármány és szerelem, versengés és gyűlölködés, politikai konspiráció és gyilkosság.
Az izgalmas és váratlan fordulatokban bővelkedő történet középpontjában Adél és Aliz barátsága áll.
A szűkös körülmények között nevelkedő, félárva Adél talpraesett, akaratos teremtés, aki a hazugságtól sem riad vissza, hogy céljait elérje. A szép, szőke bárókisasszony, Szendrey Aliz szelíd és jószívű, mindenki kedvence. Egy bentlakásos nevelőintézetben ismerik meg egymást, és nem sejtik, hogy sorsuk akkor is egymásba fonódik majd, amikor ezt már egyáltalán nem akarják.
A Kommün, a trianoni megrázkódtatás, a gazdasági világválság fenekestül forgatja fel a társadalmi rendet és az emberi viszonyokat. Az arisztokrata néhány hónap leforgása alatt elveszítheti mindenét, az angyalföldi proletárfiúból lett illegális kommunista, majd kettős ügynök pedig nemcsak vagyonra, hanem hatalomra is szert tehet.
Ilyen, cseppet sem könnyű körülmények között kell boldogulniuk és a boldogságot megtalálniuk Fábián Janka hősnőinek, akiknek a sorsa azt üzeni, hogy a legsúlyosabb helyzetből is létezik kiút, és sohasem szabad feladni.
Adél és Aliz - Londoni Készleten
- Cikkszám: Fábián Janka
- Készletinfó: Készleten
- £16,95
-
£11,95
- Nettó ár: £11,95
Kapcsolódó termékek
Éjszaka Európában 9.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£11,90 Nettó ár: £11,90
Az utolsó boszorkány lánya 17.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 Nettó ár: £19,90
Az utolsó boszorkány történetei - Első könyv 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Az angyalos ház - és más történetek 16.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£18,90 Nettó ár: £18,90
Az utolsó boszorkány történetei - Második könyv 17.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 Nettó ár: £19,90
Rose regénye 27.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£29,90 Nettó ár: £29,90
Csigaház 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
A százegy éves ember, aki azon gondolkodott, hogy túl sokat gondolkodik 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
A háború fényei 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Lány az olajfák alatt 12.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£14,90 Nettó ár: £14,90
Katwe királynője 11.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£13,90 Nettó ár: £13,90
Áldó eső 10.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£12,90 Nettó ár: £12,90
A fekete Bárány és más mesék 6.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£8,90 Nettó ár: £8,90
Argonautika 16.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£18,90 Nettó ár: £18,90
Aki megszökik és aki marad 18.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£20,90 Nettó ár: £20,90
A bánat cseppje 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Búzavirág 17.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 Nettó ár: £19,90
Nagy Katalin 20.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£22,90 Nettó ár: £22,90
Lélekrablók 12.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£14,90 Nettó ár: £14,90
Erdélyi Odisszea 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Hét utolsó szó 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Alice hálózata 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
A rózsaszoba titka 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Kábépé 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Hadiösvény 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Menny és pokol-trilógia 30.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£32,90 Nettó ár: £32,90
Jövőre Havannában 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Virágszál 16.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£18,90 Nettó ár: £18,90
Kisgalamb és Cecília - Nők Barcelona kisvilágában 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Találkozunk a piazzán 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Bábel-Budapest 11.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£13,90 Nettó ár: £13,90
Emberfaj 12.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£14,90 Nettó ár: £14,90
A könyvárus lány 18.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 £20,90 Nettó ár: £19,90
Nem titok, amit ketten tudnak 15.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£17,90 Nettó ár: £17,90
A város peremén 8.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£10,90 Nettó ár: £10,90
Olykor horrorszerű történetek 9.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£11,90 Nettó ár: £11,90
Cholera-napló - Londoni Készleten
Cholera-naplóFábián JankaKönyv > Regény > Szépirodalmi > Kortárs190 évvel ezelőtt, 1831-ben..
£11,95 £14,95 Nettó ár: £11,95
Megbízom benned 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Napfelkelte Cipruson - Londoni Készleten
Napfelkelte CiprusonVictoria HislopKönyv > Szórakoztató > Romantikus1972 nyarán a ciprusi Fama..
£12,95 £14,95 Nettó ár: £12,95
Újvilág 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
A láthatatlan menyasszony 15.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£17,90 Nettó ár: £17,90
Kis berlini regény 11.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£13,90 Nettó ár: £13,90
Semmi több 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Uram és parancsolóm 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Ezt nem lehet megúszni - Londoni Készleten
Ezt nem lehet megúszni - novellák, elbeszélésekKovács ÁkosKönyv > Szépirodalmi > Novella > ..
£13,95 £15,95 Nettó ár: £13,95
Nyáridő a kis francia panzióban 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Az Anna-bál szerelmesei 18.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 £20,90 Nettó ár: £19,90
A divatdiktátor 14.95 + 2.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£17,90 Nettó ár: £17,90
A szabadság szerelmesei - Londoni Készleten
A szabadság szerelmeseiFábián JankaKönyv > Regény > Szépirodalmi-RomantikusSzenvedélyek és áru..
£14,95 £21,95 Nettó ár: £14,95
Emma fiai - Londoni Készleten
Emma fiaiFábián JankaKönyv > Regény > Szépirodalmi > KortársAz Emma szerelme című kötet vég..
£14,95 £18,95 Nettó ár: £14,95
Történelem és romantika - Szerelmek, hősök és kalandok a magyar históriából 17.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 Nettó ár: £19,90
Kuba legszebb lánya - éldekorált 21.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£23,90 Nettó ár: £23,90
Varázslatos kis bolt Cornwallban - Londoni Készleten
Varázslatos kis bolt CornwallbanHelen PollardKönyv > Regény > Szépirodalmi > RomantikusVégr..
£9,95 £14,95 Nettó ár: £9,95
TAG-ek: Fábián Janka