-30 % -60% AKCIÓ KATEGÓRIA
MR. ROSENBLUM LISTÁJA
Natasha Solomons
Könyv > Regény > Szépirodalmi > Romantikus
Jack Rosenblum a második világháború elején feleségével és kislányával, menekülni kényszerül Berlinből. Így megannyi sorstársával együtt zsidó menekültként érkezik Angliába. A bevándorlók kapnak egy listát, hogy könnyebb legyen számukra a beilleszkedés, és hogyan viselkedjenek "angolként". Jack igyekszik pontról pontra betartani a javaslatokat. Kitartásának köszönhetően egy szőnyeggyárat működtet, méregdrága Savile Roow öltönyt visel, Jaguarral közlekedik, Fortnum & Mason lekvárt reggelizik, sosem beszél németül - eltekintve az alkalmanként használt szitokszavaktól -, és fel tudja sorolni a brit monarchia valaha élt összes szereplőjének nevét. Egy dolgot nem tud elérni: hogy megbecsült tagja lehessen egy előkelő angol golfklubnak. A háború utáni Angliában ez számára a lehetetlenséggel egyenlő. Ezért Jack Rosenblum úgy határoz, hogy megépíti a saját golfpályáját, és létrehozza a saját elegáns golfklubját. Rosenblum felesége, Sadie azonban nem osztja férje lelkesedését. Különösen azután nem, hogy Jack egy nádtetős parasztházba költözteti Dorsetben, ahol könnyebben valósíthatja meg az álmát. Sadie nem akarja elfelejteni, hogy kik ők, és honnan is származnak. Azokat a süteményeket szeretné sütni, melyeket még a régi otthonában szolgált fel a vendégeinek, és emlékezni akar az elmúlt időkre. Készüljön fel, mert ez a könyv el fogja bűvölni... megható, humoros, elgondolkodtató történet. - The Times Varázslatos regény. Humora, gyönyörű tájleírásai, az emberi jellemek érzékletes bemutatása minden bizonnyal az írónő rajongójává teszik az olvasót. - Library Journal Natasha Solomons életszerű, néha vidám, néha melankolikus regényében egy olyan pár magával ragadó történetét meséli el, akik új életet kezdenek, és legvadabb álmaikat is megvalósítják. - Publishers Weekly A lenyűgöző történet képi világa, minden jelenete és párbeszéde művészi alapossággal kidolgozott. - Jewish Book World Ismeri azt a varázslatos pillanatot, mikor egy könyvet kinyitva ráébred, hogy örök barátra lelt? Egy olyan könyvre, melyet nem tud elfelejteni, ezért újra és újra elolvassa? Egy olyan könyvre, mely valóban megváltoztatja a gondolkodását? Érzi a várakozást? A széles mosolyt, mikor a kedves történetre gondol?
- 392 oldal
- Kötés: karton
- ISBN: 9789636355104
MR. ROSENBLUM LISTÁJA - Londoni Készleten
- Cikkszám: Natasha Solomons
- Készletinfó: Készleten
- £12,95
-
£6,95
- Nettó ár: £6,95
Kapcsolódó termékek
Holtág - Londoni Készleten
-30 % -60% AKCIÓ KATEGÓRIAHoltágHartay CsabaKönyv > Regény > SzépirodalmiNagyapa és unoka bará..
£5,95 £11,95 Nettó ár: £5,95
Utolsó. Esély. 11.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£13,90 Nettó ár: £13,90
A hét nővér 18.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£20,90 Nettó ár: £20,90
Bagel - Londoni Készleten
BagelRubin EszterKönyv > Regény > SzépirodalmiKohav Virág Bagel boltjában a törzsvendégek sors..
£11,95 Nettó ár: £11,95
Lila 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Az ártatlan 3. - A párizsi nő 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
A felolvasó 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Reményszimfónia 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
A hosszú, hosszú út 18.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£20,90 Nettó ár: £20,90
A póráz két végén 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
A vonzás törvénye 17.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 Nettó ár: £19,90
Élni 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Lepketánc - Zoé könyve 11.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£13,90 Nettó ár: £13,90
Melléd szántak 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Előkelő álarcosbál 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
A nagy Gatsby - Trubadúr Zsebkönyvek 2 7.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£9,90 Nettó ár: £9,90
A lelenc 18.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£20,90 Nettó ár: £20,90
Fall - Zuhanás - VIP 3. 17.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 Nettó ár: £19,90
Hygge szerelem 12.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£14,90 Nettó ár: £14,90
Eleve elrendeltetett 9.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£11,90 Nettó ár: £11,90
Felnőtt emberek 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Hogyan lettem olasz mamma? 17.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 Nettó ár: £19,90
A párizsi könyvtár 14.95 + 2.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£17,90 Nettó ár: £17,90
A füredi földesúr 25.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£27,90 Nettó ár: £27,90
A nő mosolya 14.95 + 2.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£17,90 Nettó ár: £17,90
Karneval 36.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£38,90 Nettó ár: £38,90
Az űzött család 17.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 Nettó ár: £19,90
A magyarok 7 fő bűne 5.95 + 2.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£8,90 Nettó ár: £8,90
Fiatalkori írások I 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Fiatalkori írások II 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
A világválság 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Hibátlan külső - A Hawthorne-ház 2 17.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 Nettó ár: £19,90
Atlas - Pa Salt története 23.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£25,90 Nettó ár: £25,90
A vonzás ereje 17.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 Nettó ár: £19,90
Bűntény az internátusban 17.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 Nettó ár: £19,90
A vonzás hatalma 17.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 Nettó ár: £19,90
Alvilági románc - Brutal Prince 22.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£24,90 Nettó ár: £24,90
The Confidence of Wildflowers - A vadvirágok magabiztossága - éldekorált 21.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£23,90 Nettó ár: £23,90
The Resurrection of Wildflowers - A Vadvirágok feltámadása - éldekorált 23.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£22,90 £25,90 Nettó ár: £22,90
TAG-ek: Natasha Solomons