Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!
Szállítási idő az Egyesült-Királyságban,
9-26 munkanap a fizetéstől!
Postaköltség az ön címére, az árban van!
A dzsihád jegyese
Toboroz az Iszlám Állam
Anna Erelle
Az Iszlám Államot 2014 nyarán kiáltotta ki egy dzsihádista csoport azzal a céllal, hogy a világ összes muszlimja fölött közvetlen politikai és vallási befolyást szerezzen. A magát kalifátusnak tekintő terrorszervezet sem területi, sem ideológiai terjeszkedése során nem válogat az eszközeiben: előszeretettel szervez be soraiba harmadik generációs, európai születésű muzulmánokat - köztük egyre több nőt is.
Az Anna Erelle álnéven publikáló fiatal francia újságíró könyvében annak próbál utánajárni, hogyan zajlik a toborzás a virtuális térben, vagyis a közösségi oldalakon. A dzsihád jegyese több hónapos oknyomozó munkájának feszült és lebilicselő krónikája, amely idő alatt a szerző az Iszlám Állam belső köreihez tartozó egyik terroristavezér jegyeseként egyre közelebbről vehette szemügyre a szervezetet működése közben.
A nemzetközi bestseller, amelynek megjelenése óta Anna Erelle állandó rendőri felügyeletet kap, nem csupán izgalmas, valós történet, de annak megértésében is segíti az olvasót, hogy miért olyan vonzók a szélsőséges nézetek sokak számára, és miként csábítja magához, manipulálja és formálja át az Iszlám Állam a sebezhető fiatal nőket.
Kötésmód : ragasztott kartonált
Oldalszám : 272
Méret [mm] : 128 x 198 x 22
Tömeg [g] : 390
Szállítási idő az Egyesült-Királyságban 9-26 munkanap!
A dzsihád jegyese 11.95 + 1.95 Royal Mail
- Cikkszám: Anna Erelle
- Készletinfó: Készleten
-
£13,90
- Nettó ár: £13,90
Kapcsolódó termékek
Örömlény 12.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£14,90 Nettó ár: £14,90
80 év alatt a föld körül 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
A lány hét névvel - Szökésem Észak-Koreából 18.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 £20,90 Nettó ár: £19,90
Fiamért mindent 11.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£13,90 Nettó ár: £13,90
A tenger szívében 11.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£13,90 Nettó ár: £13,90
Hürrem, Szulejmán asszonya 17.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 Nettó ár: £19,90
Az Iszlám állam 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Sully - Csoda a Hudson folyón 12.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£14,90 Nettó ár: £14,90
A békés harcos útja - Londoni Készleten
A békés harcos útjaAz önismeret és a megvilágosodás feléDan MillmanDokumentumregény > Egészség, é..
£17,95 £22,95 Nettó ár: £17,95
Szerelem a dzsihád idején - Londoni Készleten
-30 % -60% AKCIÓ KATEGÓRIASzerelem a dzsihád idejénMarc TrevidicKönyv > Regény > Dokumentumreg..
£7,95 £13,95 Nettó ár: £7,95
Kövek és gyöngyök 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Apám, a drogbáró 17.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 Nettó ár: £19,90
Nujeen - Londoni Készleten
-30 % -60% AKCIÓ KATEGÓRIANujeenNUJEEN MUSTAFA , CHRISTINA LAMBKönyv > Regény > Dokumentumregé..
£5,95 £13,95 Nettó ár: £5,95
Galambok alagútja - Történetek az életemből 12.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£14,90 Nettó ár: £14,90
Guantanamói napló - Londoni Készleten
-30 % -60% AKCIÓ KATEGÓRIAGuantanamói napló - Feljegyzések a fogolytáborbólMohamedou Ould Slahi, Lar..
£6,95 £13,95 Nettó ár: £6,95
Frida füveskönyve - Rejtélyek, vágyak, receptek 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Egy gésa emlékiratai 21.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£23,90 Nettó ár: £23,90
Rosszfiúk Ázsiában 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Mire való ez a gomb? - Önéletrajz 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Az ismeretlen Kimi Räikkönen 15.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£17,90 Nettó ár: £17,90
Egy ifjú természettudós történetei 18.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£20,90 Nettó ár: £20,90
Dubai lepel nélkül - Gyakorlati útmutató Dubaihoz 12.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£14,90 Nettó ár: £14,90
Pablo Escobar bérgyilkosa voltam - Londoni Készleten
Pablo Escobar bérgyilkosa voltamMaritza Neila Wills Fontecha John Jairo VelasquezKönyv > Publicis..
£9,95 £14,95 Nettó ár: £9,95
Mrs. Escobar - Életem Pablóval 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Marilyn Monroe 23.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£25,90 Nettó ár: £25,90
Az Iszlám Állam - A Fekete Hatalom és a terror stratégái - Londoni Készleten
-30 % -60% AKCIÓ KATEGÓRIAAz Iszlám Állam - A Fekete Hatalom és a terror stratégáiChristoph ReuterKö..
£5,95 £17,95 Nettó ár: £5,95
Kobe Bryant - A Fekete Mamba élete 23.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£25,90 Nettó ár: £25,90
Vörös-tenger búvárparadicsom 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
A dalai láma 18.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£20,90 Nettó ár: £20,90
Békeszerető atomhatalom? 18.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£20,90 Nettó ár: £20,90
Fiatal özvegyek menedéke 16.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£18,90 Nettó ár: £18,90
Egy élet a bolygónkon 23.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£25,90 Nettó ár: £25,90
Egy triage naplója 11.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£13,90 Nettó ár: £13,90
Nem tervezett 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Keserű számvetés 17.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 Nettó ár: £19,90
Elgázolt szuverenitás - Londoni Készleten
-30 % -60% AKCIÓ KATEGÓRIAElgázolt szuverenitásVirág AttilaKönyv > Politika > Riport, interjúA..
£5,95 £14,95 Nettó ár: £5,95
Mr. Escobar - Apám titkai - Londoni Készleten
Mr. Escobar - Apám titkaiJuan Pablo EscobarKönyv > Publicisztika > Riport, interjú"Ez a könyv ..
£8,95 £14,95 Nettó ár: £8,95
Navalnij 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
El Camino de Balkan - Londoni Készleten
-30 % -60% AKCIÓ KATEGÓRIAEl Camino de BalkanMenekültként a Nyugat-Balkánon és a Közel-KeletenKakuk ..
£5,95 £11,95 Nettó ár: £5,95
Escobar fia - az elsőszülött 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Vadak között szabadon 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Legendás pofonosztók - Londoni Készleten
Legendás pofonosztókÚjabb filmes kulisszatitkok pályatársak visszaemlékezései alapjánKirály LeventeK..
£6,95 £17,95 Nettó ár: £6,95
A Napló riportereinek felemelő történetei 23.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£25,90 Nettó ár: £25,90
Kvittek vagyunk - Beszélgetőtárs - Bíró Kriszta 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Keményfiúk - Londoni Készleten
KeményfiúkKirály LeventeKönyv > Élettörténet > Színház- és filmművészetManapság nehéz elhinni ..
£6,95 £17,95 Nettó ár: £6,95
Hasonmások - Londoni Készleten
HasonmásokKirály LeventeKönyv > Élettörténet > Színház- és filmművészetA magyar Bud Spencer. F..
£7,95 £17,95 Nettó ár: £7,95
TAG-ek: Anna Erelle