Tavaszi Tárlat
Spiró György
Könyv > Regény > Szépirodalmi
"Az a csoda, ha itt egy-két évig békén hagyják az embert."
Tizenegy éves koromban, 57 tavaszán olvastam egy különös újságcikket. Negyvenkét évvel később, váratlanul bukkant fel az emlékezetemben, és egy teljes regény cselekménye rémlett fel bennem pillanatok alatt az elejétől a végéig, már csak a két végpont közötti anyagot kellett elkészítenem. Nyomozni kezdtem az újságcikk után. Úgy emlékeztem, hogy napilapban jelent meg. Két hónap alatt mindent végigböngésztem, s már-már lemondtam a regénytervről – epikai hitel nélkül nem tartom érdemesnek prózát írni –, amikor rábukkantam. A Széchenyi Könyvtárban történt a dolog, ott volt előttem a cikk, nem álmodtam, nem képzelődtem: létezik, és ami miatt egyáltalán emlékeztem rá, ott volt olvasható a második hasáb közepén.
Akkor végre nekiláthattam a forrásokat kutatni. Sokakat személyesen is kifaggattam, pontosan mikor, hol és hogyan történt meg az, ami engem érdekelt. Készségesen segítettek az itthon és a külföldön élők, idősek és középkorúak egyaránt.
Köszönöm.
Spiró György
- 286 oldal
- Kötés: KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
- ISBN: 9789631428414
Tavaszi Tárlat - Londoni Készleten
- Cikkszám: Spiró György
- Készletinfó: Készleten
- £11,95
-
£6,95
- Nettó ár: £6,95
Kapcsolódó termékek
A kém 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Zsidók és szavak 12.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£14,90 Nettó ár: £14,90
Mellettem elférsz - Londoni Készleten
Mellettem elférszGrecsó KrisztiánKönyv > Regény > SzépirodalmiGrecsó Krisztián családregényéne..
£12,95 £14,95 Nettó ár: £12,95
Múzsa - Jessie Burton 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Ondrok gödre 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Rossz kezdet 16.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£18,90 Nettó ár: £18,90
A Piedra folyó partján ültem és sírtam 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Törésteszt 11.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£13,90 Nettó ár: £13,90
Ördöggörcs - Utazás Karinthyába 21.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£23,90 Nettó ár: £23,90
Kurgáni napló - Londoni Készleten
-30 % -60% AKCIÓ KATEGÓRIAKurgáni naplóKádas MáriaKönyv > Regény > SzépirodalmiSzép példa ez a..
£6,95 £16,95 Nettó ár: £6,95
Segítség, nyakunkon a családunk! 11.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£13,90 Nettó ár: £13,90
Egyéni javaslat 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Fehér farkas 12.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£14,90 Nettó ár: £14,90
Testamentumok - Londoni Készleten
Testamentumok meséjeMargaret AtwoodKönyv > Regény > SzépirodalmiA Szolgálólány meséjének ..
£17,95 Nettó ár: £17,95
Malaccal teljes éveink 9.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£11,90 Nettó ár: £11,90
Fogság 23.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£23,90 Nettó ár: £23,90
A kutya különös esete az éjszakában 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Suttogó datolyapálmák 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Vad tulipánok 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
TAG-ek: Spiró György