Interaktív KRESZ könyv személygépkocsi-vezetők részére
Kotra Károly
Könyv > Tankönyvek > Egyéb > Tankönyv
"1929-ben a Magyar Királyi Belügyminisztérium kiadta az első közlekedési szabályzatokat tartalmazó könyvet, melynek címe "A közúti Közlekedési Rend és közrend Egységes Szabályzata". E címből keletkezett a "KRESZ" mint mozaikszó, és vált a közúti közlekedés jogszabályának megnevezésévé.
Az Ön által most kézben tartott KRESZ-könyv a jelen kor kihívásának és technikai színvonalának megfelelően állítottuk össze és töltöttük meg tartalommal.
Ma már ez a könyv nemcsak olvasásra, tanulásra alkalmas tárgy, sokkal több annál. A könyvhöz közvetlenül kapcsolódó internetes honlap olyan filmeket, animációkat tartalmaz, amellyel folyamatában, mozgásában válik láthatóvá mindaz, amit eddig fotók, ábrák segítségével mutattunk be.
A könyvben található 113 QR kód. Ezek segítségével közvetlenül tekinthetők meg a szövegtartalomhoz kapcsolódó filmek. A filmek megjelenítése lehetséges QR kódolvasóval ellátott okos telefonnal vagy tablet PC-vel (amihez internetkapcsolat is szükséges). Aki ezen eszközök valamelyikével nem rendelkezik, az számítógép vagy okos TV segítségével is megjelenítheti a könyvhöz tartozó filmeket. Ez esetben a QR kód sorozatszámával azonosítható be, mely szövegtartalomhoz melyik film kapcsolódik. Így a könyv és a honlapon lévő filmek együttes alkalmazásával az otthoni KRESZ-tanulás eddig nem tapasztalt hatékonyságot eredményez a vizsgára való felkészülésben és a közúton való biztonságos közlekedés elsajátításában.
Több fejezet végén, összesen hét helyen, olyan QR kódokat is elhelyeztünk, amely tesztelési lehetőséget nyújt az adott fejezethez kapcsolódóan. Ezáltal a tanulás hatékonysága ellenőrizhető." (részlet a Bevezetőből)
Kötésmód : ragasztott kartonált
Oldalszám : 256
Méret [mm] : 165 x 230 x 15
Tömeg [g] : 410
Interaktív KRESZ könyv - Londoni Készleten
- Cikkszám: Kotra Károly
- Készletinfó: Készleten
-
£13,95
- Nettó ár: £13,95
Kapcsolódó termékek
A titok 23.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£25,90 Nettó ár: £25,90
Érkezési oldal 12.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£14,90 Nettó ár: £14,90
KRESZ teszt könyv - Londoni Készleten
KRESZ teszt könyv személygépkocsi-vezetők részéreKotra KárolyKönyv > Tankönyvek > Egyéb > T..
£13,95 Nettó ár: £13,95
Szuperrovarok 17.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 Nettó ár: £19,90
Dilemmák és stratégiák a család és munka összehangolásában 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
A placebo te magad légy! 24.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£26,90 Nettó ár: £26,90
KRESZ-tankönyv autóvezetőknek, motorosoknak - Londoni Készleten
KRESZ-tankönyv autóvezetőknek, motorosoknakB, A1, A2, A és AM kategóriás járművezetői vizsgáhozVirág..
£11,95 Nettó ár: £11,95
Győzelmi kényszer 17.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 Nettó ár: £19,90
Sandwich grófja és a nápolyi pizza 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
25 szelfi a felvilágosodás korából 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
A valóságkód 17.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 Nettó ár: £19,90
Vírusvadászat 17.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 Nettó ár: £19,90
Létezz. Szabadon 12.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£14,90 Nettó ár: £14,90
A Titkos manifesztációs kártyák 33.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£35,90 Nettó ár: £35,90
TAG-ek: Kotra Károly