Magyarország története
Romsics Ignác
Könyv > Történelmi > Magyar történelem
A rendszerváltozás óta, amely új korszakot nyitott a magyar történelemben, Romsics Ignác vállalkozott először arra, hogy Magyarország történetét a kezdetektől napjainkig, egy kötetben áttekintse.
A több mint 600 oldalas nagy ívű munka öt fejezetben - közérthetően és olvasmányos stílusban - tárgyalja a magyar történetet. Az első fejezetben a magyar nép kialakulását és Kárpát-medencei megtelepedését, illetve az ezzel kapcsolatos teóriákat foglalja össze a szerző. A második tárgya a középkori magyar királyság története, majd a harmadik fejezetben a török invázióról, az ország három részre szakadásáról, és a három politikai egység eltérő fejlődéséről olvashatunk. A negyedik fejezet időhatárai a 18. század végétől 1918-19-ig tartanak, az utolsó, ötödik fejezeteben a Horthy-korszakról, 20. századi két nagy traumánkról: Trianonról és a holokausztról olvashatunk, majd továbblépve az államszocializmusról, illetve a szovjet megszállás koráról és az elmúlt negyedszázadról esik szó. A kötet alapvető rendező elve tehét az időrend, gerince pedig az állam, illetve az állami politika története, ugyanakkor sok szó esik a gazdasági, társadalmi és kulturális viszonyok alakulásáról, valamint az életmód változásairól is.
A szöveghez, amely a tudományos ismeretterjesztés legjobb hagyományait követi, gazdag illusztrációs anyag (térképek, reprodukciók és fotók), valamint földrajzi és személynévmutató társul.
E mű nem az egyes korszakok specialistáinak, hanem a magyar történelem iránt érdeklődők lehető legszélesebb körének készült.
- 616 oldal
- Kötés: keménytábla, védőborító
- ISBN: 9789630990059
Magyarország története - Londoni Készleten
- Cikkszám: Romsics Ignác
- Készletinfó: Készleten
- £33,95
-
£25,95
- Nettó ár: £25,95
Kapcsolódó termékek
Virágzik a mandula... 10.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£12,90 Nettó ár: £12,90
Sorsfordítók a magyar történelemben - Bethlen Gábor 7.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£9,90 Nettó ár: £9,90
A forradalom napjai 14.95 + 2.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£17,90 Nettó ár: £17,90
Sisi udvarában - A múltam. Emlékiratok 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Sorsfordítók a magyar történelemben - Horthy Miklós 7.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£9,90 Nettó ár: £9,90
Egyszerűen Hawking! 10.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£12,90 Nettó ár: £12,90
Szerelmek a magyar történelemben 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Tudnom kell, mert magyar gyerek vagyok 12.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£14,90 Nettó ár: £14,90
Az éjszaka fénye 18.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 £20,90 Nettó ár: £19,90
A második világháború 27.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£29,90 Nettó ár: £29,90
A Budapest Erőd 1-2. 56.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£58,90 Nettó ár: £58,90
Magyarország az Európai Unióban 10.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£12,90 Nettó ár: £12,90
Szarajevó, Doberdó, Trianon 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Magyarország szerencséje 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Kossuth Zsuzsanna regényes életrajza 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Mennyország és pokol 9.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£11,90 Nettó ár: £11,90
Magyarország politikai gazdaságtana 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
A trianoni békeszerződés 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Rokonlátogatók 16.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£18,90 Nettó ár: £18,90
Szövetségben az ellenséggel 16.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£18,90 Nettó ár: £18,90
Árnyékhadsereg? 6.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£8,90 Nettó ár: £8,90
Az Egyesült Államok útja Trianonhoz 11.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£13,90 Nettó ár: £13,90
A Habsburg Birodalom nagystratégiája 18.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£20,90 Nettó ár: £20,90
Európa árnyékában 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
A királyék megint itthon vannak! 18.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£20,90 Nettó ár: £20,90
A második világháború infografikája 28.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£30,90 Nettó ár: £30,90
Csillagokban írt sorsok 15.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£17,90 Nettó ár: £17,90
Sisi családi körben 9.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£11,90 Nettó ár: £11,90
A forradalmak kora - 1918-1919 21.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£23,90 Nettó ár: £23,90
A feketeláb indiánok között 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
A szabadkőműves Budapest 23.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£25,90 Nettó ár: £25,90
A második világháború rövid története 17.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 Nettó ár: £19,90
A magyar 2. hadsereg doni katasztrófája 21.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£23,90 Nettó ár: £23,90
A Kreml titkai - 1917-2022 17.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 Nettó ár: £19,90
Huszárvágás - A konnektivitás magyar stratégiája 17.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 Nettó ár: £19,90
Sisi - A császárné csillagai 21.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£23,90 Nettó ár: £23,90
Az izraeli-palesztin konfliktus legrövidebb története 17.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 Nettó ár: £19,90
Betiltott könyvek 17.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 Nettó ár: £19,90
Viking nők 23.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£25,90 Nettó ár: £25,90
A szurdok 17.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 Nettó ár: £19,90
Szemben a forradalom arcvonalával 21.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£21,90 £23,90 Nettó ár: £21,90
TAG-ek: Romsics Ignác