A létezés öröme - Örök értékek a 21. században
Böjte Csaba
Vajon tud-e még a 21. század végsőkig hajszolt embere megtorpanni egy virágba borult fa mellett; hálás élvezettel elfogyasztani akár egy jó pohár hideg vizet; újra és újra rácsodálkozni a világ megannyi formájára, színére, illatára; komolyan értékelni mindazt, amije van, még ha ez kevésnek tűnik is; és legfőképp örülni a szerettei és önmaga létének? Hiszen egyre kevésbé jellemző, hogy észrevegyük és a magunk javára fordítsuk a tőlünk karnyújtásnyira lévő, semmibe nem kerülő ajándékokat és áldásokat, ezzel szemben hajlamosak vagyunk gépiesen átadni magunkat a testünk, a szemünk és az egónk féktelen követelőzésének. Miközben kiapadhatatlan örömforrások állnának nap mint nap a rendelkezésünkre, mi kétségbeesetten kergetjük az anyagi javakat, a nem múló fiatalságot és szépséget, vagy a hiúságunkat legyezgető "lájkokat".
Böjte Csaba új kötetében a tőle megszokott hittel, bölcsességgel és derűvel segít helyreállítani ezt a kibillent egyensúlyt, és vezeti el olvasóját a mindennap átélhető örömök világába. Ehhez egészen ősi "recepteskönyvet" kínál útmutatóul: a Bibliát, Jézus Krisztus tanításait, aki azt akarta, hogy az ő örömei ugyanúgy a mieink is legyenek, és az életünk teljessé váljék ezek által.
Ebből az alapvetésből kiindulva nyitja fel a szemünket Csaba testvér háromféle kísértésre, amelyek számunkra ártalmas élvezetekkel csábítanak, és kilenc olyan örömre, amelyek után nem marad "lelki másnaposság" és csömör, ellenben gyarapítanak, felemelnek, megtisztítanak bennünket.
E felszabadító, Csaba testvér személyes történeteiben gazdag "örömhatározó" nemcsak gyakorló híveknek szól, hanem mindazoknak, akik felszínes élmények helyett mélyebb, örökérvényű és az igazsághoz elvezető élettapasztalatokra vágynak.
A létezés öröme - Örök értékek a 21. században - Londoni Készleten
- Cikkszám: Böjte Csaba
- Készletinfó: Készleten
- £23,95
-
£19,95
- Nettó ár: £19,95
Kapcsolódó termékek
Élet másképp 14.95 + 2.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£17,90 Nettó ár: £17,90
99 gondolat a változásról 7.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£9,90 Nettó ár: £9,90
A szeretet gyógyszer, nem jutalom 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Éld az életed! 21.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 £23,90 Nettó ár: £19,90
Az öröm könyve 17.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 Nettó ár: £19,90
Bölcsek ajándéka mindenkinek 10.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£12,90 Nettó ár: £12,90
Belső kereső önmagadhoz 12.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£14,90 Nettó ár: £14,90
Mosolygó történelem 6.95 + 0.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£7,90 Nettó ár: £7,90
Hiszek a csodákban 9.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£11,90 Nettó ár: £11,90
A szabadság rabságában - Londoni Készleten
A szabadság rabságábanBöjte CsabaKönyv > Lélek És Család > VallásCsaba testvér azt mondja, az ..
£12,95 £15,95 Nettó ár: £12,95
Ki a szívét osztja szét 12.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£14,90 Nettó ár: £14,90
Isten ábécéje - Egy tudós érvei a hit mellett 16.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£18,90 Nettó ár: £18,90
Bizalommal imádkozni 11.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£14,90 Nettó ár: £14,90
Anya, kérlek... 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Luther - A forradalom sötét oldala 12.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£14,90 Nettó ár: £14,90
VÉDTELEN ISTENEK - Londoni Készleten
-30 % -60% AKCIÓ KATEGÓRIAVÉDTELEN ISTENEK Szabolcs SzunyoghKönyv > Tudomány > Vallás Fil..
£5,95 £13,95 Nettó ár: £5,95
Egyházatyák intelmei 11.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£13,90 Nettó ár: £13,90
Camino breviárium - Kis lelki navigátor 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Az igazi karácsony 10.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£12,90 Nettó ár: £12,90
Isten szereti a nőket 10.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£12,90 Nettó ár: £12,90
Istennel a műtőben 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Használd a megerősítéseket 17.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 Nettó ár: £19,90
Mindent a szeretetért - Londoni Készleten
Mindent a szeretetértA bensőséges kapcsolódás átalakító erejeMatt KahnKönyv > Egészség, életmódIs..
£9,95 £21,95 Nettó ár: £9,95
Belső kisugárzás 21.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£23,90 Nettó ár: £23,90
A tudatos teremtés 8 titka 21.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£23,90 Nettó ár: £23,90
Fedezd fel az előző életeidet 20.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£22,90 Nettó ár: £22,90
A hála ajándéka 19.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£21,90 Nettó ár: £21,90
Élj az erőddel! 17.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 Nettó ár: £19,90
Sose halunk meg - A Túlvilág titkai 21.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£23,90 Nettó ár: £23,90
TAG-ek: Böjte Csaba