Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!
Szállítási idő az Egyesült-Királyságban,
9-26 munkanap a fizetéstől!
Postaköltség az ön címére, az árban van!
Fejlődéslélektan
Michael Cole, Sheila R. Cole
Ez a tankönyv a gyerekek lelki fejlődésére vonatkozó legkorszerűbb ismereteket fogja át a fogamzástól a csecsemő- és kisgyermekkoron át, az iskolás- és a serdülőkoron keresztül a felnőttkorig. Bemutatja a gyerekek fejlődésének legfőbb elméleti megközelítéseit, a téma legfontosabb kutatási eredményeit, és kitér a lehetséges gyakorlati alkalmazásokra is (például a bölcsődei gondozás, olvasástanulás nehézségeinek leküzdése). A szerzők megkísérlik megvilágítani, hogyan hatnak egymásra a felnőtt emberré válás évei folyamán az egyedfejlődés biológiai, viselkedéses és társas vonatkozásai. A könyv sajátossága, hogy a biológiai és mikrokörnyezeti tényezők mellett nagy hangsúlyt helyez a tágabb társadalmi és kulturális háttérre is, amely jelentősen befolyásolja, milyen embert nevel az újszülöttből a környezet. A könyvet magyarul először 1997-ben adtuk közre. Jelen kiadás a 2001-ben megjelent, legújabb kutatási adatokat és felfrissített bibliográfiát tartalmazó átdolgozás alapján készült.
- 805 oldal
- Kötés: cérnafűzött, keménytáblás
- ISBN: 9789633894736
Szállítási idő az Egyesült-Királyságban 9-26 munkanap!
Fejlődéslélektan 23.95 + 1.95 Royal Mail
- Cikkszám: Michael Cole, Sheila R. Cole
- Készletinfó: Készleten
-
£25,90
- Nettó ár: £25,90
Kapcsolódó termékek
Az éhes lélek gyógyítása - Londoni Készleten
Az éhes lélek gyógyításaTúlsúly, evészavarok és kapcsolati problémákLukács LizaKönyv > Egészség, ..
£11,95 £14,95 Nettó ár: £11,95
Kezdd újra! - Londoni Készleten
Kezdd újra!A sikeres élet új fogalma már nem a pénzhez és a hatalomhoz kötődik.A Harmadik Mérce a jó..
£13,95 £15,95 Nettó ár: £13,95
Pszichológia mindenkinek 1 27.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£29,90 Nettó ár: £29,90
A kreatív agy 17.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 Nettó ár: £19,90
Ki kapcsolta ki az agyam? 12.95 + 1.95
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£14,90 Nettó ár: £14,90
Kígyók öltönyben 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Storytelling - A történetmesélés ereje 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Mindent a pszichológiáról 29.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£29,90 £31,90 Nettó ár: £29,90
Emberi játszmák 17.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£17,90 £19,90 Nettó ár: £17,90
Tanulom magam 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Átkelők - Válogatott írások halálról és gyászról 22.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£24,90 Nettó ár: £24,90
Pszichopaták öltönyben - Az üzleti világ lelkiismeretlen ragadozói 27.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£29,90 Nettó ár: £29,90
Erőleves a léleknek 22.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£24,90 Nettó ár: £24,90
Intuíció a gyakorlatban 12.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£14,90 Nettó ár: £14,90
A társas lény 37.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£39,90 Nettó ár: £39,90
A gondolatolvasás művészete 18.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£20,90 Nettó ár: £20,90
Toxikus kapcsolatok 21.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£23,90 Nettó ár: £23,90
Manifesztáció - Merülj mélyebbre 23.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£25,90 Nettó ár: £25,90
Manifesztáció gyerekeknek! - Négy lépés ahhoz, hogy a legjobb legyél 21.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£23,90 Nettó ár: £23,90
TAG-ek: Michael Cole, Sheila R. Cole