-30 % -60% AKCIÓ KATEGÓRIA
Damu Roland - Az igazság
Könyv > Publicisztika > Riport, interjú
Hiába fogadta óriási tapsvihar megannyi színházban, ahol tinédzserkora óta játszott, az ország a Jóban Rosszban című sorozatból ismerte meg Damu Roland arcát. A nevét pedig a bulvársajtó tette hírhedtté: viharos magánélete, hódításai, balhéi, alkoholproblémája, egy főzőműsorban látott dühkitörése, no és a katasztrófába torkolló viszonya Palácsik Tímeával megosztotta a rajongókat.
Tényleg megerőszakolta és bántotta kedvesét?
Noha a történet sokak szerint sántított, a bíróság négy és fél év börtönre ítélte, ebből három évet ült le - állítása szerint ártatlanul. Brutálisan őszinte vallomásából kiderül, a rács mögött töltött időszak mellett voltak még hátborzongató periódusai életének, gyerekkorában sorozatban érték a traumák, verték, elhanyagolták, érzelmileg tönkretették.
Könyvében senkit sem kímél, pofonokat oszt és ad magának is, miközben igyekszik megválaszolni azt a kérdést: ki ő valójában. Damu Roland nem bűnbocsánatért könyörög, nem is magyarázkodik - önéletrajza ugyanakkor mégis egyfajta magyarázat...
"Elmúltam negyvenéves. Örömszínész vagyok. Ezt a könyvet a börtönben írtam magamról. Hatvan szerepet játszottam el. Most nem kívánok játszadozni. Húsz évig szinkronizáltam. Most a saját szavaimnak adok hangsúlyt.
Lehet, hogy sokan megbántódnak, sokan sértve érzik majd magukat. Senkit nem akarok bántani. Amit leírtam, az mind igaz, és úgy igaz, ahogy írva van.
Nem akarok senkit sem megbotránkoztatni. Ez a könyv nem egy jópofizós történet. Nem magyarázkodom, és nem kérem, hogy szeressenek.
Ez a könyv 18 éven felülieknek szól!
Ez nem véletlen!
Köszönöm Istennek, hogy írhattam.
És köszönöm a feleségemnek, hogy szeret és szerethetem!" (Damu Roland)
Kötésmód : ragasztott kartonált
Oldalszám : 352
Méret [mm] : 130 x 198 x 28
Tömeg [g] : 400
Damu Roland - Az igazság - Londoni Készleten
- Cikkszám: Damu Edina Mona
- Készletinfó: Készleten
- £14,95
-
£5,95
- Nettó ár: £5,95
Kapcsolódó termékek
Stohl őszintén 12 .95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£14,90 Nettó ár: £14,90
Damu Roland - Túléltem 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
A vak komondor országa - Londoni Készleten
-30 % -60% AKCIÓ KATEGÓRIAA vak komondor országaTerikétől Lajosig 2010-2015Nagy JózsefKönyv > Reg..
£7,95 £15,95 Nettó ár: £7,95
A Beyoncé-titok - Londoni Készleten
-30 % -60% AKCIÓ KATEGÓRIAA Beyoncé-titokA tehetségkutatóktól a Forbes-listáigJ Randy TaraborrelliKö..
£8,95 £14,95 Nettó ár: £8,95
Srác a kakasülőn 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Halász Judit 12.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£14,90 Nettó ár: £14,90
Példa - Képek - Londoni Készleten
-30 % -60% AKCIÓ KATEGÓRIAPélda-képekSosem hallott vallomások, sosem látott portrékDemcsák Zsuzsa, B..
£5,95 £14,95 Nettó ár: £5,95
A másik életem - Londoni Készlezen
-30 % -60% AKCIÓ KATEGÓRIAA másik életemDemcsák ZsuzsaKönyv > Publicisztika > Riport, interjú ..
£4,95 £13,95 Nettó ár: £4,95
Beszélgetések a függőségről 11.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£13,90 Nettó ár: £13,90
Megúszhatatlan - Londoni Készleten
MegúszhatatlanAhogy a gyerekeimnek elmesélemJakupcsek GabriellaKönyv > Publicisztika > RiportJ..
£15,95 £17,95 Nettó ár: £15,95
Azok a régi csibészek 12.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£14,90 Nettó ár: £14,90
Végítéletgép - Egy atomháború-tervező vallomásai 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Tíz év az Európai Parlamentben 11.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£13,90 Nettó ár: £13,90
Orosz napló 17.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 Nettó ár: £19,90
Kántor fia, a bitang 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Életünk lapjai 17.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 Nettó ár: £19,90
Majdnem elhallgatott históriák 10.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£12,90 Nettó ár: £12,90
Háború 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Bocsi szerint a világ - Londoni Készleten
-30 % -60% AKCIÓ KATEGÓRIABocsi szerint a világBochkor GáborKönyv > Publicisztika > Humoros"„...
£4,95 £11,95 Nettó ár: £4,95
A vámpír vonzásában - Miért szeretjük a sötét lényeket? - Londoni Készleten
-30 % -60% AKCIÓ KATEGÓRIAA vámpír vonzásábanMiért szeretjük a sötét lényeket?Mörk LeonóraKönyv >..
£5,95 £11,95 Nettó ár: £5,95
Pártházból börtönbe 12 .95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£14,90 Nettó ár: £14,90
Magyar börtönpokol 12 .95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£14,90 Nettó ár: £14,90
Magadnak írod a sorsod - Londoni Készleten
-30 % -60% AKCIÓ KATEGÓRIAMagadnak írod a sorsodMr. BustaKönyv > Publicisztika > ÉletrajzAddig..
£5,95 £14,95 Nettó ár: £5,95
ÁLOMORSZÁG - Hol a határ? - Londoni Készleten
-30 % -60% AKCIÓ KATEGÓRIAÁLOMORSZÁG - Hol a határ?Kálmán OlgaKönyv > Irodalom > Riport, inter..
£5,95 £14,95 Nettó ár: £5,95
Tudomány, kaland, Amerika 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Köszönöm, Prospero! 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Férfikor hajnalán 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Mr. Tasnádi - A börtön árnyékában 27.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£29,90 Nettó ár: £29,90
TAG-ek: Damu Edina Mona