Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!
Szállítási idő az Egyesült-Királyságban,
9-26 munkanap a fizetéstől!
Postaköltség az ön címére, az árban van!
Kétség - Egy pap küzdelmei hittel és a szerelemmel
Albert Cutié
Könyv > Regény > Szépirodalmi
„Olyan egyházról álmodom, amely a mennyországról prédikál anélkül, hogy eltávolodna a földi világtól.”
Albert, a Floridába települt kubai menekültcsalád egyetlen fiú sarja a kamaszok szokásos életét élte: iskolába és hittanra járt, DJ volt a sulibulikon, lányoknak udvarolt. De a legfontosabb helyre életében a helyi parókián végzett munka került, s már nagykamaszként tudta: Isten az emberek szolgálatára szólítja őt. A szemináriumi évek után a menekültek és bevándorlók, az elesettek és gyötrődők papja lett a római katolikus egyház kötelékében. Hitelességére, elkötelezettségére és serénységére még a médiavilág is felfigyelt. A latin-amerikai közösség imádott Padre Albertója népszerű televízió- és rádióműsorokon keresztül is hirdette Isten igéjét, és gyámolította a vigaszt keresőket. Idővel azonban az egyház berkeiben számos ellentmondásra, a paptestvérek elmagányosodására és elhagyatottságára figyelt föl. Egész embert követelő lelkészi munkája mellett harcba indult, hogy felhívja spirituális vezetői figyelmét az egyházszervezet ellentmondásaira és álságos működésére. Mígnem egy napon rabul ejtette egy átható barna szempár.
Cutié atya válaszúthoz érkezett: döntenie kellett egyházi hivatása és a szerelem hívása között. Vajon élhet az ember két, önmagában is egész embert követelő szerelemért? Albert Cutié életregényét olvasva vele osztozhatunk a kétségben, vitatkozhatunk és elgondolkodhatunk a katolikus egyház belső ellentmondásairól, és megadhatjuk saját válaszainkat az atya kételyeire.
- 318 oldal
- Kötés: keménytábla, védőborító
- ISBN: 9789636433383
Szállítási idő az Egyesült-Királyságban 9-26 munkanap!
Kétség - Egy pap küzdelmei hittel és a szerelemmel 11.95 + 1.95 Royal Mail
- Cikkszám: Albert Cutié
- Készletinfó: Készleten
-
£13,90
- Nettó ár: £13,90
Kapcsolódó termékek
A győztes egyedül van - Londoni Készleten
A győztes egyedül vanPaulo CoelhoKönyv > Regény > SzépirodalmiIgor Malev, a dúsgazdag orosz vá..
£7,75 £13,95 Nettó ár: £7,75
Zarah - Londoni Készleten
ZarahNáray TamásKönyv > Regény > SzépirodalmiZarah Winter szerető családba, fényűző körülménye..
£14,95 £23,95 Nettó ár: £14,95
El Camino 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Tovább az El Caminón 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Pedig olyan szépen éltek 15.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£17,90 Nettó ár: £17,90
A szemlélők 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Hősöm tere 12.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£14,90 Nettó ár: £14,90
Luca-napi mesék 8.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£10,90 Nettó ár: £10,90
Eltörölt fiú 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Csíksomlyói kalauz - A búcsúsok imakönyve 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
A mai naphoz nincsenek emlékeim 18.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 £20,90 Nettó ár: £19,90
TAG-ek: Albert Cutié