Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!
Szállítási idő az Egyesült-Királyságban,
9-26 munkanap a fizetéstől!
Postaköltség az ön címére, az árban van!
A koreai rejtély - Remetéből világpolgár
Muraközy László
Könyv > Pénzügyi IQ > Nemzetközi gazdaságtan
A koreai rejtély mintegy folytatása az Akadémiai Kiadónál megjelent, A japán rejtély - Útteremtő csodák és végzetes zsákutcák című kötetnek, hiszen 20. század második felében Korea, immár a kontinensen, egyfajta gazdasági csodát jelentő pályával szintén felzárkózott a legfejlettebb országok közé. Miközben kétségtelenül a japán út egyik képviselőjének, közvetítőjének tekinthetjük, mégis saját fejlődési pályát alakított ki, alkalmazkodva az ország sajátosságaihoz, és a kibontakozó globalizáció új körülményeihez. Korea a nemzetközi gazdaság fontos szereplőjévé válva maga is példát és ösztönzést adhat a térség további felemelkedésének. Japán és Korea pályájának ismerete nélkül a 21. században immár meghatározó gazdasági nagyhatalommá váló Kína fejlődése sem érthető meg.
Ez a könyv a koreai felzárkózási pálya és napjaink helyzetének megértéséhez, valamint a jövő lehetőségeinek feltárásához visszanyúl a történelmi és kulturális előzményekhez, feltételekhez. Bemutatja a több évtizedes japán megszállás időszakát és jelentőségét a későbbi fejlődésben. Részletesen megismerhetjük a gazdasági csoda évtizedeit, a koreai fejlesztő állam intézményeit és annak előnyeit, valamint korlátait. A kötet igen részletesen foglalkozik a legutóbbi évtizedek koreai fejleményeivel, ami azért is különösen fontos, mert Japán az elmúlt negyedszázadban egyfajta zsákutcába jutott, képtelen kitörni a stagnálás és a defláció körforgásából. A követőknél és így Koreánál is kulcskérdés, hogy a korábbi rendkívüli fejlődés feltételrendszere hogyan modernizálható, hogy a japán csapdát elkerüljék. Nem kis erőfeszítésekkel, de ma úgy tűnik, hogy Korea el tudja kerülni Japán sorsát. Korea a hosszú évszázadokon át elzárkózott remetéből a 21. század igazi világpolgárává vált.
- 270 oldal
- Kötés: kartonált ragasztókötés visszahajló füllel
- ISBN: 9789634545675
Szállítási idő az Egyesült-Királyságban 9-26 munkanap!
A koreai rejtély 24.95 + 1.95 Royal Mail
- Cikkszám: Muraközy László
- Készletinfó: Készleten
-
£26,90
- Nettó ár: £26,90
Kapcsolódó termékek
Óriás léptek 7.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£9,90 Nettó ár: £9,90
X-Time - a jövőgenerációs pénzügyi tanácsadás - Londoni Készleten
X-Time - a jövőgenerációs pénzügyi tanácsadásFazekas NorbertKönyv > Pénzügyi IQ > Befektetés, ..
£16,95 £21,95 Nettó ár: £16,95
Sikerspirál 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Magánszféra és hatalom 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
A félelem ereje 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
A közgazdaságtan menő 12.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£14,90 Nettó ár: £14,90
A közjó gazdasága 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
A Buddha és a Fenegyerek 18.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£20,90 Nettó ár: £20,90
A pénz pszichológiája 23.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£25,90 Nettó ár: £25,90
Szokások leendő milliomosoknak 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Walden 13.95 + 2.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
TAG-ek: Muraközy László