Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!
Szállítási idő az Egyesült-Királyságban,
9-26 munkanap a fizetéstől!
Postaköltség az ön címére, az árban van!
Boldog vég
Rakovszky Zsuzsa
Könyv > Irodalom > Szépirodalom
A vaskos borítékot, amely Ircsikétől jött, félre tette a többi iratai közé... majd később, valamikor átnézi, gondolta. De valahogy mindig akadt sürgősebb tennivalója. Nem is bontotta fel, csak két évvel később, amikor elköltözött abba a kisvárosba, ahol állást kapott, és kirakodott a dobozokból, amelyekben a holmija odaérkezett. Először nem is tudta, mi lehet benne. Amikor föltépte, a saját hat éves kori fényképe akadt a kezébe, aztán egy másik, amelyiken ketten vannak az anyjával, az anyja szép és fiatal, furcsa, régimódi, bőszoknyás nyári ruhát visel, egy parkban ülnek, mögöttük magas, tölcséres virágok, az ő kezében valami játékszer: igen, most már emlékezett, egy kis játék szamár volt az, amelyik lépegetett, ha egy mágnest húzogattak az orra előtt. Hirtelen visszatért minden, az a nyári délután, amikor a környékre kirándultak, és betévedtek egy falusi búcsúba, ott kapta ezt a kis szamarat. És ott voltak mind a többi délutánok és esték, a meseolvasások, az állatkert... Éles, alig elviselhet fájdalom hasított bele, mindent odaadott volna, ha csak egyetlen percre viszontláthatná, ha legalább a régi lakásukba visszatérhetne, ha újra végigmehetne azon az utcán, ahol azelőtt minden reggel. Hetekig semmi másra nem tudott gondolni, és a fájdalom sehogy sem akart csillapulni. Aztán elmúlt ez is.
Részlet
Szállítási idő az Egyesült-Királyságban 9-26 munkanap!
Boldog vég 13.95 + 1.95 Royal Mail
- Cikkszám: Rakovszky Zsuzsa
- Készletinfó: Készleten
-
£15,90
- Nettó ár: £15,90
Kapcsolódó termékek
Mária testamentuma - Londoni Készleten
Mária testamentumaColm ToíbinKönyv > Regény > Szépirodalmi"Mindenre emlékszem. Az emlékek éppú..
£9,95 Nettó ár: £9,95
Siena lánya 11.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£13,90 Nettó ár: £13,90
Lara - Zsivago doktor eltitkolt szerelme - Londoni Készleten
-30 % -60% AKCIÓ KATEGÓRIALara - Zsivago doktor eltitkolt szerelmeAnna PasternakKönyv > Regény &g..
£5,95 £14,95 Nettó ár: £5,95
Requiem - Londoni Készleten
-30 % -60% AKCIÓ KATEGÓRIARequiem - Volt egy fiú...de ki volt ő?Hatala CsengeKönyv > Regény > ..
£6,95 £11,95 Nettó ár: £6,95
Vaticanum - Az ősi prófécia 25.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£27,90 Nettó ár: £27,90
Omerta 16.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£18,90 Nettó ár: £18,90
Részeg józanok 11.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£13,90 Nettó ár: £13,90
Hipster 10.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£12,90 Nettó ár: £12,90
Krúzó - Londoni Készleten
-30 % -60% AKCIÓ KATEGÓRIAKrúzóLutz SeilerKönyv > Irodalom > SzépirodalomMiután megtörténik a ..
£6,95 £14,95 Nettó ár: £6,95
40 ősz 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Régi Kassa, álom - Londoni Készleten
Régi Kassa, álomMárai SándorKönyv > Irodalom > Szépirodalnmi - EgyébMárai Sándor és Kassa neve..
£11,95 £13,95 Nettó ár: £11,95
Misu háborúja - Londoni Készleten
Misu háborújaPachmann PéterKönyv > Regény > SzépirodalmiMisunak már a születése sem volt egysz..
£5,95 £13,95 Nettó ár: £5,95
Fehér farkas 12.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£14,90 Nettó ár: £14,90
Testamentumok - Londoni Készleten
Testamentumok meséjeMargaret AtwoodKönyv > Regény > SzépirodalmiA Szolgálólány meséjének ..
£17,95 Nettó ár: £17,95
Homokhegy - Londoni Készleten
-30 % -60% AKCIÓ KATEGÓRIAHomokhegyJoanna BatorKönyv > Regény > SzépirodalmiJadzia félár..
£7,95 £13,95 Nettó ár: £7,95
Állati lelkek 25.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£27,90 Nettó ár: £27,90
Vörös Sárkány 27.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£29,90 Nettó ár: £29,90
TAG-ek: Rakovszky Zsuzsa