Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!
Szállítási idő az Egyesült-Királyságban,
9-26 munkanap a fizetéstől!
Postaköltség az ön címére, az árban van!

Mint a keserű narancs

Milena Palminteri

A regény elnyerte a rangos Bancarella-díjat.

"Carlottám, a keserű narancsnak én csak a töviseit ismerem, de többé már nem okoznak fájdalmat nekem. Fehér virágának illata a tiéd, ez nem más, mint a szabadság illata."

Három rendkívüli főhősnő szembesül az egyik legnagyobb kihívással: megtalálni a női lét értelmét egy olyan világban, amelyben folyton helyettük döntenek.

Az édes és türelmes Nardina arról álmodik, hogy diplomát szerez, de végül örökre a feleség szerepében ragad. A vad és büszke Sabedda azt kívánja, bárcsak maga dönthetne sorsának alakulásáról, ám mivel szegénynek született, ezt nem teheti. A büszke és elszánt Carlotta ügyvéd szeretne lenni egy olyan korban, amikor a férfiak úgy vélik, ez a hivatás az ő kizárólagos privilégiumuk. És van egy titkuk, amely belevész az éjszakába, amikor a három nő sorsa örökre összefonódik.

A XX. század húszas és hatvanas éveinek Szicíliájában Sabedda, Nardina és Carlotta kitartóan harcol és szeret a folyamatosan változó világban, amely az olasz fasizmus és a háború csapásain át jut el a reményteli újjáépítés korszakába. Az élet mindegyikük számára kemény megpróbáltatásokat tartogat, ám megtapasztalhatják az elsöprő erejű szerelmet is, mely még az emberek ítéleténél is hatalmasabb.

Milena Palminteri igaz történet alapján írta, debütáló regényét, melynek szereplői fájdalmas büszkeséggel néznek szembe a sors megpróbáltatásaival.

Részlet a könyvből:

Sarraca, 1960

Gyökértelenül

Délután két óra van, elérni az Agrigentóból Sarraca felé induló buszt kész bravúrnak tűnik, szandálom sarka beleragad a júliusi napsütésben megolvadt aszfaltba, de még ha kígyóként kúszom is, időben odaérek a találkozóra Calogero Licatával, az Államokból érkezett szicíliaival, Sabedda férjével, az utolsó emberrel, aki segíthet kibogozni születésem történetének összegabalyodott fonalát.

Teljesen kifulladva, izzadságtól csatakos hajjal felszállok a buszra. Végigpillantok az üléssorokon egészen az utolsóig, ám ő nincs itt. Amikor az ülés műanyag háttámlájának támaszkodom, a vállam majdnem megég, a lélegzetem is elakad. Az ablakon túlról, egy hatalmas óriásplakátról, szélfútta hajú, szőke nő néz vissza rám, kezében két tejszínes Mottarelli fagylaltot tart. Édes, hűsítő íz árad szét a számban, de ettől csak még perzselőbbnek érzem a hőséget. A pálcikára szúrt jégkrémek egyike fehér, a másik fekete csokoládébevonatú. Gyerekkoromban csak a fekete létezett, Ascarettónak hívták. Azóta legalább ezer év telt el, legalábbis ma így érzem magam... Mint egy roncs, egy múlt nélküli, szerencsétlen nyomorult, akinek a jövőjét apja nemléte súlyos jelzáloggal terheli meg. Úgy keresem őt, mint a mólót a nyílt tengeren töltött napok után, hogy végre kiköthessek és lélegzethez jussak. Őt keresem, hogy tudjam, ki voltam én anyám számára, egy hiba fájdalmas emléke, egy elérhetetlen szerelem bűntudata, vagy egy elszenvedett erőszak borzalma. Elfogadok minden mankót, ami segít tisztázni őt a legképtelenebb vád alól, megmagyarázná hidegségét, távolságtartását, szórakozott csókjait. Egyedül vagyok, a múltba révedek ezen a szép, nyári napon, amikor mindennek csak könnyedségről, lazításról kellene szólnia.

Ezek a gondolatok segítenek túlélni, mert az amerikai késése kezd nagyon idegesíteni. Attól tartok, szabotálja a találkozónkat. Az irodában vele kapcsolatban minden nyugtalanságot és zavart keltett, a sürgős távozás hangsúlyozása rögtön az érkezés után, a markában szorongatott dollárköteg, amely aránytalan és elhamarkodott ajánlat volt azért, hogy megszabadítsam feleségének tett ígéretétől, végül a kétértelmű és megmagyarázhatatlan mondat: "Nem mehetek vissza Sarracába, Agrigento jó lesz". Édes istenem! Ígéretet tettél haldokló feleségednek, és most úgy viselkedsz, mint valami futár, postás vagy egy lótifuti mindenes, aki mindig rohan, siet, hogy minél gyorsabban dolga végére érjen?! Nyugtalanít ez az ember, és puszta képzelődéssel, feltételezésekkel, kétségekkel árasztja el elmémet... Mi van, ha rejteget valamit magáról, amit itt hagyott, miközben attól fél, hogy az emberek nem felejtették el? Egy nagy adósságot, elszúrt cselszövést vagy elhagyott családot, amelyet feláldozott annak érdekében, hogy Amerikába mehessen? Olyan sok ehhez hasonló történetet hall az ember!

De íme, a fagylaltos plakát mögül egy fehér panamakalap és egy napszemüveg bukkan elő. Ő az! Mit csinál? Megáll? A buszsofőr már beindította a motort, és ez a nyomorult még cigarettára gyújt?! Gyáva tökfilkó, szállj már fel végre, vagy lemegyek, és elkaplak a hatalmas kalapoddal együtt, ami alatt el akarsz rejtőzni! Elgyengülök, rájövök, hogy a könnyeim miatt nem látok, mire letörlöm, ő újra eltűnik, kihajolok az ablakon: semmi, elmenekült!

Amikor visszaülök a helyemre, a fehér panamakalap utat tör magának a sorok közti folyosón, meglepetéstől kikerekedett szemmel bámulom. Intek neki, hogy üljön mellém. Hirtelen kitisztul a fejem, elszántan elhatározom, hogy már az utazás alatt elkezdem lassú tűzön megpuhítani. Ártatlan kérdések, könnyű válaszok, melyek nem hozzák nehéz helyzetbe. Mire ő egy tettetett sóhajt követően rögtön mentegetőzésbe kezd.

- Ms. Cangialosi, I am sorry, de a driver mellé fogok ülni, tudja, nem bírom a kanyargós utat, úgy talán nem leszek rosszul!

Csalódottan mosolygok, és megértést színlelek. Arra gondolok, amikor Pippino bácsi házában leszünk, felbontjuk Sabedda végrendeletét, és ő visszatér emlékezetünk mélységeiből, akkor a férfi is biztos meghatódik majd... muszáj, hogy meghatódjon! Túlságosan várom elgyengülésének pillanatát, ahogy önkéntelen remegés fut végig rajta, a borzongást, amibe talán belekapaszkodhatok. Olyan leszek, mint kukac a horgon, odacsalogatom, felszabadítom a szívét dermedtségéből, mire ő elmond mindent, amit Sabedda mesélt neki rólam. Csak tudnám, vajon honnan a fenéből van bennem ez a hatalmas bizonyosság, hogy megtudom tőle, amit akarok?!

Szállítási idő az Egyesült-Királyságban 9-26 munkanap!