• Dúlt hitek katedrálisa  -  Londoni Készleten

Dúlt hitek katedrálisa

Radosza Sándor

Könyv > Szépirodalmi > Történelmi > Regény

Korábban nem tudtam, mifélék a magyarok, aztán az önkéntesekről szóló jelentésekből kiderült: a nyugat széttépte, a Balkán eltaposta, a kommunizmus kisemmizte, s anyagi-szellemi rabságba hajtotta őket. Minden szomszédos országban sok van belőlük, pedig kitelepítették, elüldözték, bedarálták őket, s mégis élnek. Trianon olyan a magyaroknak, mint a japánoknak Hirosima, csak Hirosimát mindenki gyászolja, Trianon végzetéről pedig azok sem tudnak, akik okozták. A magyarok is olyanféle népek, mint mi, szovjetek. Mi Lenin népének valljuk magunkat, ők meg Szűz Mária királyságának, s ahogy Lenin sem egyesítette újra a világ proletárjait, Szűz Mária sem foltozta össze a szétrabolt Magyarországot - írta a szovjet-tatár brigádírnok.

Megírtam: Révfalussy szomszéd még mindig bárónak hiszi magát. Nyíltan hangoztatja: a háború előtt az egész bérház az övé volt, csak a kommunisták elkobozták tőle. Méltatlannak tartja, hogy öregségére mosókonyhában lakik a tüdőbajos feleségével.

Megírtam: Csutorásné miatt nem zárhatjuk éjszakára a nagykaput. Hazavárja a fiát a málenkij robotról. Lacika... mert így nevezi a fiát, Lacika érettségi előtt lement focizni a grundra, ahol szovjet felszabadítóink mind a huszonkét játékost felterelték egy teherautóra. Öt év után tizenhárman tértek haza közülük, de Csutorásné nem hisz nekik. Nem nyugszik bele, pedig mindegyik fiú mondta neki, bezárhatja a kaput éjszakára - jelentette lakótársairól a házmester.

457 oldal

kemény kötés

ISBN: 9786158077132

új vélemény

Note: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Dúlt hitek katedrálisa - Londoni Készleten

  • Cikkszám: Radosza Sándor
  • Készletinfó: Készleten
  • £14,95
  • £8,95

  • Nettó ár: £8,95

Kapcsolódó termékek

Lélekrágcsálók - Válogatás Popper Péter legjobb előadásaiból   15.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£17,90 Nettó ár: £17,90

Hunyadi 5 - A mennydörgés kapuja   25.95 + 1.95 Royal Mail

£25,90 £27,90 Nettó ár: £25,90

Szarajevó, Doberdó, Trianon    13.95 + 1.95 Royal Mail

Szarajevó, Doberdó, Trianon 13.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£15,90 Nettó ár: £15,90

Putyin Oroszországa     12.95 + 1.95 Royal Mail

£14,90 Nettó ár: £14,90

Egy háború margójára     13.95 + 1.95 Royal Mail

Egy háború margójára 13.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£15,90 Nettó ár: £15,90

A hódító Róma     17.95 + 1.95 Royal Mail

£19,90 Nettó ár: £19,90

Sabbath színháza     18.95 + 1.95 Royal Mail

£20,90 Nettó ár: £20,90

Az utca legjobb kocsmája     11.95 + 1.95 Royal Mail

£13,90 Nettó ár: £13,90

Pillangókisasszony     11.95 + 1.95 Royal Mail

Vörös keresztek     14.95 + 1.95 Royal Mail

£16,90 Nettó ár: £16,90

A sasíjász legendája 2. - A felbontott kötelék     17.95 + 1.95 Royal Mail

A sasíjász legendája 2. - A felbontott kötelék 17.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£19,90 Nettó ár: £19,90

A velünk élő múlt     13.95 + 1.95 Royal Mail

A velünk élő múlt 13.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£15,90 Nettó ár: £15,90

Elhordott múltjaink    17.95 + 1.95 Royal Mail

Elhordott múltjaink 17.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£19,90 Nettó ár: £19,90

Hét év Tibetben     17.95 + 1.95 Royal Mail

Hogy lehetnél mindkettő     14.95 + 1.95 Royal Mail

Hogy lehetnél mindkettő 14.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£16,90 Nettó ár: £16,90

Pillangó     18.95 + 1.95 Royal Mail

Pillangó 18.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£20,90 Nettó ár: £20,90

Fehér rózsa     13.95 + 1.95 Royal Mail

Fehér rózsa 13.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£15,90 Nettó ár: £15,90

A rózsaszín negyven árnyalata     9.95 + 1.95 Royal Mail

£11,90 Nettó ár: £11,90

A kentaur   -   Londoni Készleten

A kentaur - Londoni Készleten

-30 % -60% AKCIÓ KATEGÓRIAA kentaurJohn UpdikeKönyv > Regény > SzépirodalmiAemzeti Könyvdíj, 1..

£5,95 £17,95 Nettó ár: £5,95

Mr. Vertigo     17.95 + 1.95 Royal Mail

Mr. Vertigo 17.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£19,90 Nettó ár: £19,90

Ha minden madár énekel     13.95 + 1.95 Royal Mail

Ha minden madár énekel 13.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£15,90 Nettó ár: £15,90

Nők a tűzvonalban     18.95 + 1.95 Royal Mail

Nők a tűzvonalban 18.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£20,90 Nettó ár: £20,90

A király háborúja     14.95 + 1.95 Royal Mail

A király háborúja 14.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£16,90 Nettó ár: £16,90

A Farm     17.95 + 1.95 Royal Mail

A Farm 17.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£19,90 Nettó ár: £19,90

Az oroszlán tapintása     9.95 + 1.95 Royal Mail

Az oroszlán tapintása 9.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£11,90 Nettó ár: £11,90

Dzsinnvadászok   -   Londoni Készleten

Dzsinnvadászok - Londoni Készleten

DzsinnvadászokDeepa AnapparaKönyv > Regény > SzépirodalmiIndiában naponta mintegy száznyolcvan..

£7,95 £14,95 Nettó ár: £7,95

Káprázat - A jobb szárny     18.95 + 1.95 Royal Mail

Káprázat - A jobb szárny 18.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£20,90 Nettó ár: £20,90

Tűzzel játszók     13.95 + 1.95 Royal Mail

Tűzzel játszók 13.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£15,90 Nettó ár: £15,90

A végső megoldás: a remény    -   Londoni Készleten

A végső megoldás: a reményAz Auschwitzot is megjárt ifjú Jane megindító, igaz történeteAlan GratzKön..

£13,95 £18,95 Nettó ár: £13,95

Mások vére     13.95 + 1.95 Royal Mail

Mások vére 13.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£15,90 Nettó ár: £15,90

Levelek a pokolból     18.95 + 1.95 Royal Mail

Levelek a pokolból 18.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£20,90 Nettó ár: £20,90

Csillagsorsok     14.95 + 1.95 Royal Mail

Csillagsorsok 14.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£16,90 Nettó ár: £16,90

Fény és sötétség lexikona     14.95 + 1.95 Royal Mail

Üldözöttek gyűjteménye     14.95 + 1.95 Royal Mail

Lehetnék bárki    13.95 + 1.95 Royal Mail

Lehetnék bárki 13.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£15,90 Nettó ár: £15,90

Hitler lovai    13.95 +1.95 Royal Mail

A veszélyes autogram     12.95 + 1.95 Royal Mail

A veszélyes autogram 12.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£14,90 Nettó ár: £14,90

Megtalált életek    14.95 + 1.95 Royal Mail

Megtalált életek 14.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£16,90 Nettó ár: £16,90

Szívedbe cammogva     14.95 + 1.95 Royal Mail

A csepp    11.95 + 1.95 Royal Mail

A csepp 11.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£13,90 Nettó ár: £13,90

Ébredések fényei     13.95 + 1.95 Royal Mail

Ébredések fényei 13.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£15,90 Nettó ár: £15,90

A paktum     15.95 + 1.95 Royal Mail

A paktum 15.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£17,90 Nettó ár: £17,90

Kis népirtás     13.95 + 1.95 Royal Mail

Kis népirtás 13.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£15,90 Nettó ár: £15,90

Régmúlt napok fénye     17.95 + 1.95 Royal Mail

Régmúlt napok fénye 17.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£19,90 Nettó ár: £19,90

Testvérek Auschwitzban   18.95 + 1.95 Royal Mail

Testvérek Auschwitzban 18.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£20,90 Nettó ár: £20,90

Frontvonal    21.95 + 1.95 Royal Mail

£23,90 Nettó ár: £23,90

Az auschwitzi hegedűs     17.95 + 1.95 Royal Mail

Az auschwitzi hegedűs 17.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£19,90 Nettó ár: £19,90

Míg Párizs aludt     14.95 + 1.95 Royal Mail

Míg Párizs aludt 14.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£16,90 Nettó ár: £16,90

Uram és parancsolóm    14.95 + 1.95 Royal Mail

Az auschwitzi mágus    17.95 + 1.95 Royal Mail

Az auschwitzi mágus 17.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£19,90 Nettó ár: £19,90

Isten országa     18.95 + 1.95 Royal Mail

Isten országa 18.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£20,90 Nettó ár: £20,90

Kreutzer-szonáta     14.95 + 1.95 Royal Mail

Kreutzer-szonáta 14.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£16,90 Nettó ár: £16,90

Aknavetővel a keleti fronton, 1941-1943     23.95 + 2.95 Royal Mail

£26,90 Nettó ár: £26,90

Nevem Selma     14.95 + 1.95 Royal Mail

Nevem Selma 14.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£16,90 Nettó ár: £16,90

Elvesztek Párizsban     17.95 + 1.95 Royal Mail

Elvesztek Párizsban 17.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£19,90 Nettó ár: £19,90

Nő kék csillaggal     17.95 + 1.95 Royal Mail

Az auschwitzi lovászfiú     21.95 + 1.95 Royal Mail

Az auschwitzi lovászfiú 21.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£23,90 Nettó ár: £23,90

Putyin háborúja     13.95 + 1.95 Royal Mail

Putyin háborúja 13.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£15,90 Nettó ár: £15,90

A legbátrabb nő     23.95 + 1.95 Royal Mail

A legbátrabb nő 23.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£25,90 Nettó ár: £25,90

Nyár     22.95 + 1.95 Royal Mail

£24,90 Nettó ár: £24,90

Az ókor olimpiai játékai     23.95 + 1.95 Royal Mail

Az ókor olimpiai játékai 23.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£25,90 Nettó ár: £25,90

A lelkem Auschwitzban maradt     17.95 + 1.95 Royal Mail

A lelkem Auschwitzban maradt 17.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£19,90 Nettó ár: £19,90

Árpád-kori rejtélyek ezüstbe verve    27.95 + 1.95 Royal Mail

Árpád-kori rejtélyek ezüstbe verve 27.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£29,90 Nettó ár: £29,90

Vata fia  -  Londoni Készleten

Vata fia - Londoni Készleten

Vata fiaBatka ZoltánKönyv > Szépirodalom > TörténelmiAki mindent elveszített, hogy győzhessenM..

£8,95 £14,95 Nettó ár: £8,95

TAG-ek: Radosza Sándor