Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!
Szállítási idő az Egyesült-Királyságban,
9-26 munkanap a fizetéstől!
Postaköltség az ön címére, az árban van!
Lilla és Tündérbogyó
30 érzelmi intelligencia fejlesztő mese
Kádár Annamária
E kötet Lilla és Tündérbogyó összes eddigi kalandját gyűjti egy csokorba. A Mesepszichológia első és második részében megjelent húsz mesét tíz vadonatúj követi, amelyek szórakoztatva segítenek a gyermek érzelmi intelligenciájának fejlesztésében.
"A mesék önéletrajzi ihletésűek: azokra az érzésekre építettem őket, amelyeket gyermekkoromban megéltem, és az emlékezetemből sikerült felidéznem. A bennem élő felnőtt faggatta a bennem élő gyermeket, és fordítva, a gyermek a felnőttet, hogy ezeket a korai belső élményeket minél hitelesebben tudjam visszaadni.
De miért is van szükség az érzelmi intelligencia fejlesztésére gyermekkorban? Ahhoz, hogy lelkileg egészséges felnőtteké váljunk, jó kapcsolatokat alakítsunk ki, képesek legyünk együttműködni másokkal, saját érdekeinket érvényesíteni, kezelni a konfliktusainkat, és helyes döntéseket hozni, tárgyi tudásunk mellett elemi szükségünk van "érzelmi ügyességre", pallérozottságra is: az érzelmek felismerésének, megfogalmazásának és hatékony szabályozásának képességére.
Mindezt fokozatosan sajátítjuk el gyermekkorban. Ha megtapasztalhatjuk azt, hogy a szüleink érzelmileg hozzáférhetők, érzékenyek a szükségleteinkre, kifejezhetjük feléjük a negatív érzelmeinket is, és ezeket csillapítják, akkor belsővé tesszük ezt a mintát, így tanuljuk meg az érzelmi szabályozás képességét. Ugyanakkor az is lényeges, hogy szülőként is hitelesen, kongruensen fejezzük ki érzelmeinket, vagyis az, amit kifelé mutatunk, azonos legyen azzal, amit megélünk - így tudunk a személyiségünkön keresztül a legerősebben hatni a gyermekünkre. Ebben a folyamatban fontos segítséget jelenthetnek számunkra a mesék.
Tündérbogyó segít Lillának és a mesét hallgató gyermeknek is kifejezni az érzelmeit, megérteni és elfogadni azokat. Nem oktat ki, nem mondja meg, mit kell tenni, csupán ott van Lillával örömében, bánatában, magányában; együtt érez vele, amikor csalódott; megérti és visszatükrözi érzelmeit; törődik a szükségleteivel, és támogatja őt döntéseiben. Lilla kifejezheti előtte negatív érzelmeit is, nem kell tartania attól, hogy barátja kineveti vagy megkérdőjelezi azokat. Tündérbogyó példát mutat arra, hogyan lehet a fájdalmas belső élményeket - például a haragot, a testvérféltékenységet, a gyászt - feldolgozni, a félelmeket kezelni. Beszélgetnek szeretetnyelvekről, családi történetekről, az álmok, vágyak megvalósulásáról és a másság elfogadásáról is. A mesét hallgató gyermeknek a Lillával és Tündérbogyóval való azonosulás lehetőséget ad saját érzelmei megfogalmazására, kifejezésére és a hasonló önéletrajzi emlékek felelevenítésére.
Kívánom, hogy szülőként és pedagógusként mi magunk is legyünk Tündérbogyók, akik olyan élményekkel ajándékozzuk meg a gyermeket, amelyekre szívesen emlékszik majd vissza felnőttkorában, és amelyek erőforrást jelentenek számára a nehéz pillanatokban is." (a Szerző)
Kötésmód : cérnafűzött kötött
Oldalszám : 208
Méret [mm] : 165 x 235 x 17
Tömeg [g] : 480
Szállítási idő az Egyesült-Királyságban 9-26 munkanap!
Lilla és Tündérbogyó 11.95 + 1.95 Royal Mail
- Cikkszám: Kádár Annamária
- Készletinfó: Készleten
-
£13,90
- Nettó ár: £13,90
Kapcsolódó termékek
A dühös polip 11.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£13,90 Nettó ár: £13,90
Buborékrepülés - Relaxációs mesekönyv - Londoni Készleten
Akciós SikerkönyvekBuborékrepülés - Relaxációs mesekönyvA szorongás csökkentéséhez és a kreativitás ..
£8,95 £11,95 Nettó ár: £8,95
A ma gyermekeinek evolúciója 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Buddhizmus anyáknak 15.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£17,90 Nettó ár: £17,90
Legyőzzük a félelmet! 14.95 + 2.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£17,90 Nettó ár: £17,90
Három értekezés a szexualitásról - Trubadúr Zsebkönyvek 20 - Londoni Készleten
Három értekezés a szexualitásról - Trubadúr Zsebkönyvek 20Sigmund FreudKönyv > Társadalom- és hum..
£6,95 £7,95 Nettó ár: £6,95
Vége a halogatásnak - Londoni Készleten
Vége a halogatásnak - Számoljunk le Pató Pál-énünkkel!Petr LudwigKönyv > Társadalom- és humántudo..
£5,95 £11,95 Nettó ár: £5,95
Csodálatos évek 16.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£18,90 Nettó ár: £18,90
Mindentudó illemtudó 12.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£14,90 Nettó ár: £14,90
Érted vagyunk 7.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£9,90 Nettó ár: £9,90
Eleven kölykök 11.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£13,90 Nettó ár: £13,90
Mesepszichológia 15.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£17,90 Nettó ár: £17,90
Mesepszichológia II 15.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£17,90 Nettó ár: £17,90
Egészséges alvás, boldog gyerek - Londoni Könyvcentrum
Egészséges alvás, boldog gyerekA nyugodt éjszakák receptje lépésről lépésreMarc WeissbluthKönyv >..
£12,95 £14,95 Nettó ár: £12,95
Mesepszichológia a gyakorlatban 15.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£17,90 Nettó ár: £17,90
Hogyan nevelj boldog gyereket 23.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£25,90 Nettó ár: £25,90
A TE meséd 17.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 Nettó ár: £19,90
Lilla és Tündérbogyó kincset keres 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Az ész segédigéi 14.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£16,90 Nettó ár: £16,90
Montessori műhelye 17.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 Nettó ár: £19,90
Barátom, a fa 13.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£15,90 Nettó ár: £15,90
Öregség öregedés nélkül - Hosszú élet és vitalitás - Londoni Készleten
-30 % -60% AKCIÓ KATEGÓRIAÖregség öregedés nélkül - Hosszú élet és vitalitásRudi WestendorpKönyv >..
£7,95 £13,95 Nettó ár: £7,95
Az alfa-nő párra lel - Londoni Készleten
-30 % -60% AKCIÓ KATEGÓRIAAz alfa-nő párra lel Hogyan találhatják meg a szerelmet és a boldogsá..
£4,95 £9,95 Nettó ár: £4,95
Én vagyok a király! 11.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£13,90 Nettó ár: £13,90
Tartalmas évek - Londoni Készleten
-30 % -60% AKCIÓ KATEGÓRIATartalmas évekMindennapi praktikák a hosszú életértRudi Westendorp, David ..
£5,95 £13,95 Nettó ár: £5,95
Valódi példaképek 17.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 Nettó ár: £19,90
Bevezetés a pszichoanalízisbe 17.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£19,90 Nettó ár: £19,90
Emberi lények nevelése 18.95 + 1.95 Royal Mail
Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..
£20,90 Nettó ár: £20,90
Pszichopaták elméjében - Londoni Készleten
Pszichopaták elméjébenKevin DuttonKönyv > Társadalom- és humántudomány > PszichológiaAz Oxford..
£8,95 £14,95 Nettó ár: £8,95
Hogyan legyél szerethető - Londoni Készleten
Hogyan legyél szerethetőMiközben a szíved kitárul, a világ pedig öntudatára ébredDanielle LaporteKön..
£9,95 £23,95 Nettó ár: £9,95
Értekezések a szexualitás köréből - Londoni Készleten
Értekezések a szexualitás körébőlSigmund FreudKönyv > Társadalom- és humántudomány > Pszicholó..
£8,95 £11,95 Nettó ár: £8,95
TAG-ek: Kádár Annamária