• Van élet a halál előtt!   -  Londoni Készleten

Van élet a halál ELŐTT!

Szabó Péter

Könyv > Egészség, életmód > Lelki élet, család

"Nem az a helyes kérdés, hogy mi van a halál után, vagy hogy mikor fogunk meghalni, hiszen ezt nem mi fogjuk eldönteni, hanem az, hogy mit tehetünk még addig, amíg élünk? Meggyőződésem, hogy az egyik legnagyobb felfedezés az életünkben az lehet, hogy van élet a halál ELŐTT!
Ahelyett, hogy azzal foglalkoznál, mikor fog véget érni az életünk, és mi fog történni azután, sokkal jobban tesszük, ha arra koncentrálunk, mi mindent tehetünk ma, holnap, minden egyes napon, amit addig ajándékba kapunk.
Mindannyiunknak van választása, hogy mit kezd az életével, még akkor is, ha a többség ezt nem így látja, és azt gondolja, az élet az, ami csak úgy megtörténik velünk.
Azt nem tudom, hogy mi lesz a halál után, azt azonban látom, hogy az emberek legnagyobb része sohasem él igazán. A többség - szinte elenyésző kivétellel - kispórolja magát az életből. Lábujjhegyen mennek végig az életükön, egészen a sírig.
Ha azonban te is azon kevesek közé tartozol, akik hisznek abban, hogy Élni jöttünk a Földre, nemcsak lakni, akkor ez a könyv Neked szól kedves barátom! Hitem szerint a könyvben szereplő gondolatok, történetek, megközelítések, kérdések és gyakorlatok segítségedre lesznek abban, hogy megtaláld a küldetésed, ezáltal kihozhasd az életedből mindazt, ami benne van. Hiszen igenis van élet a halál ELŐTT!" (a Szerző)

Megjelenés: 2019. június 19.
ISBN: 9786155420795

új vélemény

Note: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Van élet a halál előtt! - Londoni Készleten

  • Cikkszám: Szabó Péter
  • Készletinfó: Készleten
  • £14,95

  • Nettó ár: £14,95

Kapcsolódó termékek

Gazdag fivér Gazdag nővér   12.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£14,90 Nettó ár: £14,90

Élet másképp   14.95 + 1.95 Royal Mail

£16,90 Nettó ár: £16,90

CASHFLOW négyszög    13.95 + 1.95 Royal Mail

£15,90 Nettó ár: £15,90

Élettitkok  - Magyar Készletből

£8,95 £10,95 Nettó ár: £8,95

A titok     18.95 + 1.95 Royal Mail

£20,90 Nettó ár: £20,90

A hős - Londoni Készleten

A hős - Londoni Készleten

A hősRhonda ByrneKönyv > Egészség, életmód > Lelki élet, család - EzoterikaKépzeld el, mi lenn..

£18,95 Nettó ár: £18,95

A szeretet gyógyszer, nem jutalom    13.95 + 1.95 Royal Mail

A szeretet gyógyszer, nem jutalom 13.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£15,90 Nettó ár: £15,90

Az élet szeret téged  -  Londoni Készleten

-30 % -60% AKCIÓ KATEGÓRIAAz élet szeret téged7 spirituális gyakorlat, mellyel meggyógyíthatod az él..

£10,95 £14,95 Nettó ár: £10,95

Hogyan vezetnek a legjobb vezetők?     14.95 + 1.95 Royal Mail

Hogyan vezetnek a legjobb vezetők? 14.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£16,90 Nettó ár: £16,90

Az önfegyelem ereje  - Londoni Készleten

Az önfegyelem ereje - Londoni Készleten

Az önfegyelem erejeSzabó Péter, Brian TracyKönyv > Gazdaság, üzlet, pénz > Menedzsment, vállal..

£14,95 Nettó ár: £14,95

Rövid és tartós COACHING   14.95 + 1.95 Royal Mail

Rövid és tartós COACHING 14.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£16,90 Nettó ár: £16,90

Igen!     12.95 + 1.95 Royal Mail

Igen! 12.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£14,90 Nettó ár: £14,90

Célok!     12.95 + 1.95 Royal Mail

Extrém  -  Londoni Készleten

Extrém - Londoni Készleten

ExtrémÉleted mint alkotás mutatkozik meg az időbenRakonczay GáborKönyv > Egészség, életmód > L..

£9,95 Nettó ár: £9,95

Lehetsz kivételes    14.95 + 1.95 Royal Mail

Lehetsz kivételes 14.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£16,90 Nettó ár: £16,90

Hogyan fejezzük be az aggódást és kezdjünk el élni   14.95 + 1.95 Royal Mail

Hogyan aggódjunk kevesebbet a pénz miatt?     7.95 + 1.95 Royal Mail

£9,90 Nettó ár: £9,90

A Buddha és a terrorista   7.95 + 1.95 Royal Mail

Út depiből hepibe - Magyar Készletből

Út depiből hepibe - Magyar Készletből

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£8,95 £10,95 Nettó ár: £8,95

Kalandok a Léleknek     12.95 + 1.95 Royal Mail

Kalandok a Léleknek 12.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£14,90 Nettó ár: £14,90

Harmonikus emberi kapcsolatok - Magyar Készletből

£10,95 £13,95 Nettó ár: £10,95

Az üzleti siker 100 vastörvénye    17.95 + 1.95 Royal Mail

Az üzleti siker 100 vastörvénye 17.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£19,90 Nettó ár: £19,90

4 órás munkahét    19.95 + 1.95 Royal Mail

£21,90 Nettó ár: £21,90

Válj profi előadóvá!   12.95 + 1.95 Royal Mail

Válj profi előadóvá! 12.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£14,90 Nettó ár: £14,90

Van egy ötletem    10.95 + 1.95 Royal Mail

£12,90 Nettó ár: £12,90

Találd meg lélektársadat a ThetaHealing segítségével  -  Londoni Készleten

Találd meg lélektársadat a ThetaHealing segítségévelVianna StibalKönyv > Egészség, ÉletmódEz a kö..

£10,95 Nettó ár: £10,95

Ne izgulj!     6.95 + 1.95 Royal Mail

Ne izgulj! 6.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£8,90 Nettó ár: £8,90

Szög a zsákból   15.95 + 1.95 Royal Mail

£17,90 Nettó ár: £17,90

Reflexológia  - Magyar Készletből

Reflexológia - Magyar Készletből

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£8,95 £10,95 Nettó ár: £8,95

A férfi próbája   7.95 + 1.95 Royal Mail

A férfi próbája 7.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£9,90 Nettó ár: £9,90

A csodálatos elme kódja    14.95 + 1.95 Royal Mail

A csodálatos elme kódja 14.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£16,90 Nettó ár: £16,90

Mások férjével - A házasságtörés pszichológiája   6.95 + 1.95 Royal Mail

Mások férjével - A házasságtörés pszichológiája 6.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£8,90 Nettó ár: £8,90

Vércukordiéta   13.95 + 1.95 Royal Mail

Vércukordiéta 13.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£15,90 Nettó ár: £15,90

Új iparág a semmiből    12.95 + 1.95 Royal Mail

Új iparág a semmiből 12.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£14,90 Nettó ár: £14,90

A Pece-partról jöttem    8.95 + 1.95 Royal Mail

£10,90 Nettó ár: £10,90

Ajurvéda      10.95 + 1.95 Royal Mail

Ajurvéda 10.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£12,90 Nettó ár: £12,90

Válaszd a boldogságot!   -  Londoni Készleten

Válaszd a boldogságot!15 egyszerű módszer, hogy jobban érezd magadSzabó PéterKönyv > Egészség, él..

£14,95 Nettó ár: £14,95

A gyógyítás társadalmi beágyazottsága     10.95 + 1.95 Royal Mail

A gyógyítás társadalmi beágyazottsága 10.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£12,90 Nettó ár: £12,90

Koncz Zsuzsa     37.95 + 1.95 Royal Mail

£39,90 Nettó ár: £39,90

Fagyivarázs     13.95 + 1.95 Royal Mail

Fagyivarázs 13.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£15,90 Nettó ár: £15,90

Makrobiotika     17.95 + 1.95 Royal Mail

Makrobiotika 17.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£19,90 Nettó ár: £19,90

PH csoda     10.95 + 1.95 Royal Mail

PH csoda 10.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£12,90 Nettó ár: £12,90

Gluténmentes ételek     8.95 + 1.95 Royal Mail

Gluténmentes ételek 8.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£10,90 Nettó ár: £10,90

A Manhattan-terv    23.95 + 1.95 Royal Mail

£25,90 Nettó ár: £25,90

A miniszterelnök élete és halála     12.95 + 1.95 Royal Mail

A miniszterelnök élete és halála 12.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£14,90 Nettó ár: £14,90

Teremtsd meg magad áloméleted!     12.95 + 1.95 Royal Mail

A megismerés határai     12.95 + 1.95 Royal Mail

Használati utasítás az emberhez      12.95 + 1.95 Royal Mail

Leonardo da Vinci     27.95 + 1.95 Royal Mail

£29,90 Nettó ár: £29,90

Hatékony alakformálás a gyakorlatban     13.95 + 1.95 Royal Mail

Hatékony alakformálás a gyakorlatban 13.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£15,90 Nettó ár: £15,90

Fogadd és engedd el!      7.95 + 1.95 Royal Mail

Fogadd és engedd el! 7.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£9,90 Nettó ár: £9,90

A rák gyógyulásának újabb lehetőségei     13.95 + 1.95 Royal Mail

A rák gyógyulásának újabb lehetőségei 13.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£15,90 Nettó ár: £15,90

Bárcsak 20 évesen tudtam volna mindezt!     9.95 + 1.95 Royal Mail

£11,90 Nettó ár: £11,90

Hogyan ne érezd magad sz*rul     11.95 + 1.95 Royal Mail

Hogyan ne érezd magad sz*rul 11.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£13,90 Nettó ár: £13,90

Szokásaink fogságában    14.95 + 1.95 Royal Mail

Szokásaink fogságában 14.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£16,90 Nettó ár: £16,90

Miért kávézó     8.95 + 1.95 Royal Mail

Miért kávézó 8.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£10,90 Nettó ár: £10,90

Mussolini     13.95 + 1.95 Royal Mail

Mussolini 13.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£15,90 Nettó ár: £15,90

Egy barát üzenete  - Londoni Készleten

Egy barát üzenete - Londoni Készleten

Egy barát üzeneteHatékony útmutató életed irányításáhozAnthony RobbinsKönyv > Egészség, Életmód &..

£7,95 Nettó ár: £7,95

Iránytű a boldogsághoz     19.95 + 1.95 Royal Mail

Iránytű a boldogsághoz 19.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£21,90 Nettó ár: £21,90

Magyar alváskönyv     17.95 + 1.95 Royal Mail

Magyar alváskönyv 17.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£19,90 Nettó ár: £19,90

Nagy sérelmeink kiskönyve     8.95 + 1.95 Royal Mail

Nagy sérelmeink kiskönyve 8.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£10,90 Nettó ár: £10,90

Kertész Imre élete és halálai     17.95 + 1.95 Royal Mail

Kertész Imre élete és halálai 17.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£19,90 Nettó ár: £19,90

Állj félre a saját utadból! - Londoni Készleten

Állj félre a saját utadból!Hozd ki az életedből mindazt, ami benne van!Szabó PéterKönyv > Pszicho..

£14,95 Nettó ár: £14,95

Merj! Nevess! Szeress!     14.95 + 1.95 Royal Mail

Merj! Nevess! Szeress! 14.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£16,90 Nettó ár: £16,90

A placebo te magad légy!   18.95 + 1.95 Royal Mail

A placebo te magad légy! 18.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£20,90 Nettó ár: £20,90

Kinek éled az életed?    -  Londoni Készleten

Kinek éled az életed?Tanulságos különbségek a boldog és a boldognak látszó emberek között.Szabó Péte..

£14,95 Nettó ár: £14,95

Infografika - Einstein     10.95 + 1.95 Royal Mail

Infografika - Einstein 10.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£12,90 Nettó ár: £12,90

Alex és Andy     13.95 + 1.95 Royal Mail

Alex és Andy 13.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£15,90 Nettó ár: £15,90

Rossz vér     13.95 + 1.95 Royal Mail

Életem könyve  13.95 + 1.95 Royal Mail

A test     24.95 + 1.95 Royal Mail

£26,90 Nettó ár: £26,90

Az új gondolatolvasók     12.95 + 1.95 Royal Mail

Az új gondolatolvasók 12.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£14,90 Nettó ár: £14,90

A jólét nyolc oszlopa     12.95 + 1.95 Royal Mail

Pár-percek     11.95 + 1.95 Royal Mail

Pár-percek 11.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£13,90 Nettó ár: £13,90

Kezdj a miérttel!   15.95 + 1.95 Royal Mail

Kezdj a miérttel! 15.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£17,90 Nettó ár: £17,90

Hogyan szerezzünk barátokat és befolyásoljuk az embereket    13.95 + 1.95 Royal Mail

Hogyan szerezzünk barátokat és befolyásoljuk az embereket 13.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£15,90 Nettó ár: £15,90

Önbizalom munkafüzet     16.95 + 1.95 Royal Mail

Önbizalom munkafüzet 16.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£18,90 Nettó ár: £18,90

Atomi szokások      18.95 + 1.95 Royal Mail

Atomi szokások 18.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£20,90 Nettó ár: £20,90

Emotion Code   12.95 + 1.95 Royal Mail

Emotion Code 12.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£14,90 Nettó ár: £14,90

Apa, anya, pia     11.95 + 1.95 Royal Mail

Apa, anya, pia 11.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£13,90 Nettó ár: £13,90

Bőrünk egészsége     14.95 + 1.95 Royal Mail

Bőrünk egészsége 14.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£16,90 Nettó ár: £16,90

TAG-ek: Szabó Péter