• A végítélet kis doboza - Londoni Készleten

-30 % -60% AKCIÓ KATEGÓRIA

A végítélet kis doboza

Richard Kadrey

Könyv > Regény > Humoros

Kb. i. e. 4000: A fenséges angyal egy hegytetőn állt, és magába itta a látványt. Először járt a Földön, így aztán minden új és izgalmas volt. Főleg a pusztítás. Egy egész bolygó vízbe fúlt, az özönvíz városokat, embereket és állatokat sodort el és terített szét. És most, hogy az eső elállt, az egésznek kezdett elég, hogy is mondják, érett szaga lenni. De ez nem az ő gondja. Isten mozgásba lendítette a dolgokat, ő meg intézi a többit.

Belenyúlt a pókhálófinom köntösébe… majd a másik kezével a másik zsebbe. Végigtapogatta magát, aztán benézett az övén lógó selyemerszénybe. Üres volt. Az angyal körbe forgott, a földet pásztázta.

– Mmm.

A tárgy eltűnt. Az angyal lenézett a hegyről.

Az emberiség egyre jobban mászott szét a Föld színén.

– A picsába.

2015: Coop, a mágikus tárgyak eltulajdonítására szakosodott tolvaj ellop egy kis dobozt, és leszállítja rejtélyes megbízójának. Nincs tisztában vele, hogy ez a munka akár az életébe is kerülhet, sőt, az egész világot végveszélybe sodorhatja. Hirtelen ugyanis a Különleges Tudomány osztály emberei közt találja magát, akik közlik vele, hogy nem csupán egy természetfeletti erővel rendelkező tárgyat lopott el, hanem a végítélet kis dobozát. Amit nem ártana visszalopnia, ha még élni akar. De nem lesz könnyű, ugyanis a környék minden pokoli ereje már tudomást szerzett róla, és magának akarja.

A végítélet kis doboza egy szüntelenül pörgő és végtelenül vicces sorozat első része a többszörös New York Times-bestseller szerző Richard Kadreytől, ami sokszor Christopher Moore csípős, egyedi humora előtt tiszteleg

  • 384 oldal
  • Kötés: puha
  • ISBN: 9789634193029
  • Nyelv: Magyar
  • Megjelenés éve: 2017

új vélemény

Note: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

A végítélet kis doboza - Londoni Készleten

  • Cikkszám: Richard Kadrey
  • Készletinfó: Készleten
  • £13,95
  • £6,95

  • Nettó ár: £6,95

Kapcsolódó termékek

Nem olyan csaj    13.95 + 1.95 Royal Mail

Nem olyan csaj 13.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£15,90 Nettó ár: £15,90

A boltkóros Hollywoodban - Londoni Készleten

A boltkóros HollywoodbanSophie KinsellaKönyv > Regény > SzórakoztatóBecky, kedvenc boltkórosun..

£13,95 Nettó ár: £13,95

Bakker, azok a csodddálatos férfiak!    12.95 + 1.95 Royal Mail

Bakker, azok a csodddálatos férfiak! 12.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£14,90 Nettó ár: £14,90

Édes megbocsátás   12.95 + 1.95 Royal Mail

Bolond      11.95 + 1.95 Royal Mail

£13,90 Nettó ár: £13,90

Így jártam az életemmel  - Magyar Készletből

£9,95 £12,95 Nettó ár: £9,95

Rosie Update - Londoni Készleten

Rosie Update - Londoni Készleten

Rosie UpdateGraeme SimsionKönyv > Regény > Szórakoztató"Egész életemben azért kritizáltak, mer..

£13,95 Nettó ár: £13,95

Hová lett Audrey? - Londoni Készleten

Hová lett Audrey? - Londoni Készleten

Hová lett Audrey?Sophie KinsellaKönyv > Regény > Szórakoztató - Romantikus"A bőrömön érzem a t..

£10,95 Nettó ár: £10,95

Szeress jobban!     14.95 + 1.95 Royal Mail

Szeress jobban! 14.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£16,90 Nettó ár: £16,90

Minden napra egy feles   7.95 + 1.95 Royal Mail

£9,90 Nettó ár: £9,90

Egy kis Fry és Laurie      10.95 + 1.95 Royal Mail

Egy kis Fry és Laurie 10.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£12,90 Nettó ár: £12,90

Hotel Bali    12.95 + 1.95 Royal Mail

Hotel Bali 12.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£14,90 Nettó ár: £14,90

Eper reggelire   -  Londoni Készleten

Eper reggelire - Londoni Készleten

Eper reggelireFejős ÉvaKönyv > Regény > Szórakoztató - RomantikusA nagy sikerű Hotel Bali című..

£11,95 Nettó ár: £11,95

Bridget Jones naplója 3. - Bolondulásig       12.95 + 1.95 Royal Mail

Bridget Jones naplója 3. - Bolondulásig 12.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£14,90 Nettó ár: £14,90

Ismeritek Terézanyut? - Londoni Készleten

-30 % -60% AKCIÓ KATEGÓRIAIsmeritek Terézanyut?Rácz Zsuzsa20 év válogatott írásaiKönyv > Regény &..

£5,95 £11,95 Nettó ár: £5,95

Demény most én ugatok     13.95 + 1.95 Royal Mail

Demény most én ugatok 13.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£15,90 Nettó ár: £15,90

Bridget Jones naplója      11.95 + 1.95 Royal Mail

Bridget Jones naplója 11.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£13,90 Nettó ár: £13,90

Lesz ez még így se - Magyar Készletből

Lesz ez még így se - Magyar Készletből

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£9,95 £12,95 Nettó ár: £9,95

Kell egy pszichológus, mondta Isten   11.95 + 1.95 Royal Mail

Kell egy pszichológus, mondta Isten 11.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£13,90 Nettó ár: £13,90

Apám, ez itt Horthy! - Londoni Készleten

Apám, ez itt Horthy!Murányi MarcellKönyv > Regény > Szórakoztató1989. június 16. Vitéz nagybán..

£8,95 Nettó ár: £8,95

A keddi nők és a sok zöldség    12.95 + 1.95 Royal Mail

A keddi nők és a sok zöldség 12.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£14,90 Nettó ár: £14,90

Doppler hazatér    13.95 + 1.95 Royal Mail

Doppler hazatér 13.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£15,90 Nettó ár: £15,90

Rómeó alulról jegyezte el Júliát   9.95 + 1.95 Royal Mail

£11,90 Nettó ár: £11,90

A Rosie-projekt       13.95 + 1.95 Royal Mail

A Rosie-projekt 13.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£15,90 Nettó ár: £15,90

Addig se iszik   11.95 + 1.95 Royal Mail

Addig se iszik 11.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£13,90 Nettó ár: £13,90

Segítség, megnősültem!     12.95 + 1.95 Royal Mail

Segítség, megnősültem! 12.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£14,90 Nettó ár: £14,90

Üdv néked, Arthur, nagy király     12.95 + 1.95 Royal Mail

Tukorfalat     11.95 + 1.95 Royal Mail

Tukorfalat 11.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£13,90 Nettó ár: £13,90

Köszönöm a befogadást   13.95 + 1.95 Royal Mail

Köszönöm a befogadást 13.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£15,90 Nettó ár: £15,90

Púder nélkül   -  Londoni Készleten

Púder nélkül - Londoni Készleten

Púder nélkülLeitner OlgaKönyv > Regény > Szórakoztató - HumorosSzingli vagy és valakinek ez ne..

£13,95 Nettó ár: £13,95

Bakker, anya lettem!    14.95 + 1.95 Royal Mail

Bakker, anya lettem! 14.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£16,90 Nettó ár: £16,90

Már egyáltalán nem szorongok, de teljesen be vagyok...    -  Londoni Készleten

-30 % -60% AKCIÓ KATEGÓRIAMár egyáltalán nem szorongok, de teljesen be vagyok...Réz AndrásKönyv >..

£7,95 £14,95 Nettó ár: £7,95

TAG-ek: Richard Kadrey