• Húszezer éjszaka -  Londoni Készleten

-30 % -60% AKCIÓ KATEGÓRIA

Húszezer éjszaka

D. Tóth Kriszta

Könyv > Regény > Szépirodalmi

Húszezer éjszaka az több mint, 54 év. Egy egész élet, amit ugyanazzal az emberrel kéne hűségben leélnünk. De képes-e erre ma egy negyvenes, érzelmekre és intimitásra szomjazó nő, aki a mindennapi rutinba, a látszatvilágba és saját kínzó vágyaiba beletörik? Mit dönt, amikor váratlanul elérkezik hozzá a mindent alapjaiban megrengető szenvedély, és felcsillan egy intenzív, új élet reménye? Érvényesek-e még az előző generációk tanításai az örök hűségről és a jóságról? Hány nap a világ? Lehet-e egy együtt leélt élet húszezer éjszakás kaland? 
D. Tóth Kriszta új regénye a nagy sikerű Jöttem, hadd lássalak után ismét az emberi kapcsolatok izgalmasan kusza világába kalauzol, ahol minden választás újabb és újabb lehetőség megtalálni magunkban, ami oly fájdalmasan hiányzik. Kísértő múlt, gyötrő kétségek, elfojtott szexualitás, félelmek, szeretethiány, ürességérzés és a nyomában feltörő forró szenvedély: ez jellemzi az egykor pszichológusnak készülő, ma életvezetési tanácsadó céget működtető budai nő, Helga történetét.

A Húszezer éjszaka fordulatokban gazdag regény. A női test felfedezésének története a női lélek útvesztőiben. És tükör, nehéz, de határtalanul felszabadító belenézni.

Kötésmód : cérnafűzött kötött, védőborítóval
Oldalszám : 268
Méret [mm] : 149 x 200 x 25
Tömeg [g] : 380

új vélemény

Note: HTML kód nem iileszthető be!
    Rossz           Kiváló

Húszezer éjszaka - Londoni Készleten

  • Cikkszám: D. Tóth Kriszta
  • Készletinfó: Készleten
  • £14,95
  • £8,95

  • Nettó ár: £8,95

Kapcsolódó termékek

Lány a hegyen    12.95 + 1.95 Royal Mail

Lány a hegyen 12.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£14,90 Nettó ár: £14,90

A jelentéktelenség ünnepe      10.95 + 1.95 Royal Mail

£12,90 Nettó ár: £12,90

Bagatell   10.95 + 1.95 Royal Mail

Visszatérés Burmába - Magyar Készletből

£9,95 £11,95 Nettó ár: £9,95

Rozsban a fogó   11.95 + 1.95 Royal Mail

Rozsban a fogó 11.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£13,90 Nettó ár: £13,90

Vizet az elefántnak    12.95 + 1.95 Royal Mail

Vizet az elefántnak 12.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£14,90 Nettó ár: £14,90

Mi szép, ha nem ez?   9.95 + 1.95 Royal Mail

£11,90 Nettó ár: £11,90

Sánta kutya - Magyar Készletből

Sánta kutya - Magyar Készletből

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£10,95 £13,95 Nettó ár: £10,95

Megint hazavárunk         13.95 + 1.95 Royal Mail

Megint hazavárunk 13.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£15,90 Nettó ár: £15,90

Többek által    10.95 + 1.95 Royal Mail

Többek által 10.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£12,90 Nettó ár: £12,90

Fényed ki ne hunyjon    13.95 + 1.95 Royal Mail

Fényed ki ne hunyjon 13.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£15,90 Nettó ár: £15,90

Keskeny út északra - Londoni Készleten

Keskeny út északra - Londoni Készleten

Keskeny út északraRichard FlanaganKönyv > Regény > SzépirodalmiMan Booker-díj, 2014"Flanagan í..

£12,95 Nettó ár: £12,95

Disznótor      12.95 + 1.95 Royal Mail

Disznótor 12.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£14,90 Nettó ár: £14,90

Lina - Londoni Készleten

Lina - Londoni Készleten

Lina"A szerelem a lélek játéka önmagáért"Majsányi KatiKönyv > Regény > Romantikus > Szórako..

£9,95 Nettó ár: £9,95

Nem kérek tőletek készített koporsót...      7.95 + 1.95 Royal Mail

Nem kérek tőletek készített koporsót... 7.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£9,90 Nettó ár: £9,90

Tao Te King      10.95 + 1.95 Royal Mail

Tao Te King 10.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£12,90 Nettó ár: £12,90

Isteni igazság      13.95 + 1.95 Royal Mail

Isteni igazság 13.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£15,90 Nettó ár: £15,90

Anna világa     10.95 + 1.95 Royal Mail

Anna világa 10.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£12,90 Nettó ár: £12,90

Az utolsó boszorkány történetei - Első könyv    12.95 + 1.95 Royal Mail

Az utolsó boszorkány történetei - Első könyv 12.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£14,90 Nettó ár: £14,90

Vágy és végzet   13.95 + 1.95 Royal Mail

Vágy és végzet 13.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£15,90 Nettó ár: £15,90

A Palatinus-domb lányai   13.95 + 1.95 Royal Mail

Zsidók és szavak   12.95 + 1.95 Royal Mail

Zsidók és szavak 12.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£14,90 Nettó ár: £14,90

A boldog emberek olvasnak és kávéznak     10.95 + 1.95 Royal Mail

A boldog emberek olvasnak és kávéznak 10.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£12,90 Nettó ár: £12,90

A mester én vagyok     10.95 + 1.95 Royal Mail

Rabok tovább    11.95 + 1.95 Royal Mail

Rabok tovább 11.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£13,90 Nettó ár: £13,90

A kisbéka anatómiája     7.95 + 1.95 Royal Mail

A kisbéka anatómiája 7.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£9,90 Nettó ár: £9,90

Sortűz    8.95 + 1.95 Royal Mail

Sortűz 8.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£10,90 Nettó ár: £10,90

Vidámpark     8.95 + 1.95 Royal Mail

Beleszerelmesedések    12.95 + 1.95 Royal Mail

Beleszerelmesedések 12.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£14,90 Nettó ár: £14,90

Minotaurus    20.95 + 1.95 Royal Mail

Minotaurus 20.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£22,90 Nettó ár: £22,90

Adj esélyt!     10.95 + 1.95 Royal Mail

Adj esélyt! 10.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£12,90 Nettó ár: £12,90

Jöttem, hadd lássalak - Londoni Készleten

Jöttem, hadd lássalakD. Tóth KrisztaKönyv > Regény > SzépirodalmiAz élet döntések sora, s mind..

£13,95 Nettó ár: £13,95

Apád előtt ne vetkőzz   -  Londoni Készleten

Apád előtt ne vetkőzzPéterfy-Novák ÉvaKönyv > Regény > SzépirodalmiMiskolc, 1920-as évek. A ny..

£13,95 Nettó ár: £13,95

A rózsaszín ruha     10.95 + 1.95 Royal Mail

A rózsaszín ruha 10.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£12,90 Nettó ár: £12,90

Brisbane     13.95 + 1.95 Royal Mail

Brisbane 13.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£15,90 Nettó ár: £15,90

Enzo     14.95 + 1.95 Royal Mail

£16,90 Nettó ár: £16,90

Holdfogyatkozás     10.95 + 1.95 Royal Mail

Holdfogyatkozás 10.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£12,90 Nettó ár: £12,90

Fúriadüh     13.95 + 1.95 Royal Mail

Fúriadüh 13.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£15,90 Nettó ár: £15,90

Földiekkel játszók     22.95 + 1.95 Royal Mail

Földiekkel játszók 22.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£24,90 Nettó ár: £24,90

Kicsi     18.95 + 1.95 Royal Mail

Kicsi 18.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£20,90 Nettó ár: £20,90

Egyszer majd el kell mondani     11.95 + 1.95 Royal Mail

Egyszer majd el kell mondani 11.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£13,90 Nettó ár: £13,90

Kurdics a Mélytányérban     8.95 + 1.95 Royal Mail

Kurdics a Mélytányérban 8.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£10,90 Nettó ár: £10,90

A kígyó feje     14.95 + 1.95 Royal Mail

A kígyó feje 14.95 + 1.95 Royal Mail

Ez a könyv, a magyarországi raktárkészletünkben van!Szállítási idő az Egyesült-Királyságba..

£16,90 Nettó ár: £16,90

Én, Livia   -  Londoni Készleten

Én, Livia - Londoni Készleten

-30 % -60% AKCIÓ KATEGÓRIAÉn, LiviaPhyllis T. SmithKönyv > Regény > Szépirodalmi - Történ..

£6,95 £14,95 Nettó ár: £6,95

Egy bűnös siralmai   -  Londoni Készleten

Egy bűnös siralmai - Londoni Készleten

-30 % -60% AKCIÓ KATEGÓRIAEgy bűnös siralmaiC. J. SansomKönyv > Regény > Szépirodalmi - T..

£8,95 £17,95 Nettó ár: £8,95

TAG-ek: D. Tóth Kriszta